8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Szőlő-Bor

Kiemelkedő mennyiségű szőlőt szüreteltek eddig a gazdák

MTI

A magyar gazdák eddig 3,9 millió mázsa szőlőt szüreteltek, amely országos viszonylatban 111,6 mázsa hektáronkénti termésátlagot jelent, ez 144 százaléka a 2017. évi országos termésátlagnak - mondta Tarpataki Tamás, az Agárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a szőlőszüret tapasztalatait értékelték.

Jelezte, a november 5-i állapot szerint a gazdák mintegy 35 ezer hektárról szüretelt szőlőmennyiség után kérték ki a szőlő származási bizonyítványát, amely az ország szőlőterületének mintegy 53 százalékát érinti.

Kérdésre válaszolva közölte, a szüret vége felé felgyorsulnak a folyamatok, a származási bizonyítványt november 30-ig kell kikérni, becslések szerint az idén 5 millió mázsa szőlőt szüretelnek, és ebből mintegy 3-3,5 millió hektoliter alapbort lehet előállítani, hangsúlyozta, tömegesen nem marad szőlő a tőkén.

A helyettes államtitkár elmondta, tavaly mintegy 59 ezer hektárról szüreteltek szőlőt, amely a teljes szőlőterület 90 százaléka volt.

Tarpataki Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az év utolsó két hónapjának adataival a termésátlag valószínűsíthetően alacsonyabb lesz a jelenleg számoltnál.

Kitért arra, hogy a hegyközségi tanácstól kapott tájékoztatás szerint a szőlő felvásárlási ára az előző szüreti évhez képest némileg alacsonyabb, ugyanakkor a kedvezőbb hektáronkénti hozam a csökkenő ár ellenére magasabb bevételt jelenthet a termelőknek.

Az európai borpiaci helyzettel kapcsolatban a helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a legnagyobb bortermelő országok többsége 2017-hez képest lényegesen magasabb bortermelést jelzett.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára azt emelte ki, hogy 2004 óta az európai uniós források felhasználásával átalakult a szőlészet-borászat ágazat szerkezete, az utóbbi időben pedig a szabályozás révén áttekinthetőbb lett az ágazat piaca.

Hajdú Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője elmondta, piacszervezési információkkal segítik a gazdákat azzal a céllal, hogy az érintettek minél előbb szerződéses kapcsolatot tudjanak kialakítani.

Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnöke úgy értékelte, hogy a hazai szőlőtermelők alaposan helyt álltak az idén, mert nemcsak nagy mennyiségben, hanem minőségben is jó szőlőt termeltek, és ezzel komoly feladatot adtak a felvásárlóknak.

A felvásárlási árakkal kapcsolatban hangsúlyozta, azokat a kereslet-kínálat határozza meg, jelenleg nagy a kínálat, az ár alakításában betöltött szerepét azzal lehetne ellensúlyozni, ha keresletet generálnának, ehhez fogyasztást növelő programokat kellene finanszírozni. A szövetség elnöke hasznosnak és szükségesnek nevezte, hogy az ágazatban a tárolókapacitások növelésére újabb pályázatok jelentek meg.

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatóhelyettese elmondta, észrevétel érkezett hozzájuk a szőlőfelvásárlási gondokról, ugyanakkor az ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a felvásárlók nagyobb mennyiséget is átvettek a szerződésben szereplőnél, a gondok a szerződéssel nem rendelkezők esetében adódtak.

Font Sándor (Fidesz), az albizottság elnökeként felvetette, érdemes lenne megvizsgálni, hogy az időjárás miatt a szőlő szüretidő idei átalakulása kilengésnek, vagy tendenciának tekinthető, ez utóbbi esetében hogyan lehet reagálni kapacitásokkal, szabályozással.

Az ülésen részt vevő Steinmetz Ádám jobbikos képviselő szerint a hegyközségek nemzeti tanácsa korábbi felvásárlási árprognózisa nem vált be. Úgy látja, hogy az alacsonyabb szőlőfelvásárlási ár miatt a termelőket kár éri a magasabb termésátlag ellenére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Akinek a borászat művészet, nem pedig varázslat

2021. október 25. 08:20

Lehet, hogy már a bölcsőben eldőlt, hogy Koch Pálma borász lesz, hiszen mióta emlékszik, érdekli ez a hivatás.

Szerethető különlegességek ribizliből

2021. szeptember 14. 09:38

A LOUIS sorozat, a Lajos-Király Manufaktúra legújabb prémium termékcsaládja, mely jelenleg limitált palackszámban kapható, hordós érlelésű fekete- és fehérribizli-bort, valamint ribizliboros bonbont tartalmaz.

A legjobb 50 - díjazták a borvilág remekeit

2021. július 15. 08:37

A 17 ország különböző tételeit felsorakoztató Best in Show listát Franciaország dominálta 15 borával: ezzel Champagne, Bordeaux, Burgundia és a Rhône borvidékek megfelelően reprezentálásra kerültek.

Mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre?

2021. március 11. 07:17

Míg egyes szőlőfajták, például az olaszrizling, a kadarka vagy a hárslevelű termelése sokkal bizonytalanabbá válik, a vörösborok esetében a minőség és a versenyképesség javulásával is lehet akár számolni.