11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Terményárak

A betakarítási nyomás miatt óvatosak a befektetők

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 0,6 százalékkal drágult, a kukorica kurzusa viszont 0,9 százalékkal csökkent, a szójababért 0,4 százalékkal adtak kevesebbet. A repce piacán is a vevők kerültek többségbe, itt 0,4 százalékkal csökkent az árjegyzés. Párizsban is a mínuszok domináltak annak ellenére, hogy a repce kis mértékben drágult, igaz a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett.

Az amerikai kukorica- és szójabab-határidők pénteken csökkentek a fő termőterületnek számító, úgynevezett kukoricaövben végzett betakarítási munkákkal kapcsolatos várakozások, valamint Donald Trump amerikai elnök koronavírus-megbetegedése miatti óvatosság hatására. A búza piacára leginkább a világ legnagyobb búzaexportőrének, Oroszországnak az időjárási körülményei voltak hatással, illetve a dollár erősödése, ami miatt az amerikai búza már kevésbé versenyképes a globális piacon.

Az Egyesült Államokban az időjárás-előrejelzések az elkövetkező két hétre többnyire száraz idő jósolnak. Ez fontos időszak lesz a kombájnok a középnyugaton és várhatóan csak néhány könnyű hétvégi zápor jöhet közbe.

„Itt az aratás ideje, és mindenki azzal foglalkozik, hogy mi történik a hozamokkal a hétvégén” – mondta Don Roose, az iowai székhelyű U.S. Commodities elnöke.

Az IHS Markit elemzőcég pénteken az Egyesült Államok 2020-as átlagos kukoricatermésének előrejelzését csökkentette, az egy hónappal ezelőtti szintről. Csütörtökön a StoneX brókercég is csökkentette a kukorica hozambecslését.

Európában is a vevők kerültek túlsúlyba, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött, kivételt a repce jelentett a maga enyhe drágulásával. A malmi búza tonnánként 196,75 euróba került decemberre, ez 25 eurócentes mínusz után alakult ki viszonylag élénk forgalom mellett. Összesen 36 106 üzletet kötöttek a parketten. Márciusra is 25 eurócentes mínusz alakult ki, ami 195,76 euró/tonnás árszintet eredményezett, erre a határidőre 10 320 kontraktust kötöttek a kereskedők. A kukorica tonnánkénti ára 75 eurócenttel 170,75 euróig ment le. A takarmánybúza 182,5 eurós/tonnás árszintje 85 eurócentes mínuszt jelentet. A repcéért tonnánként 25 eurócenttel adtak többet és így 389,5 eurón hagyta el parkettet ez a határidős termék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

Esik a kukorica ára, mert többet vetnek az amerikai gazdák

2025. február 22. 09:10

Európában a malmi búzáért 2,3%-kal, a takarmánybúzáért 1,7%-kal adtak kevesebbet, a kukorica ára 0,9%-kal, a repce árszintje 1,2%-kal emelkedett.

Megállíthatatlanul száguld a búza kurzusa

2025. február 15. 10:10

Európában a malmi búzáért 1,6 százalékkal, a kukoricáért 0,8 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,7 százalékkal adtak kevesebbet, a repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

A hőség és a szárazság a vártnál jobban megviselte a termést

2023. szeptember 7. 10:40

Az USDA előrejelzése szerint az amerikai belföldi szójabab-készletek nyolcéves mélypontra zuhannak a 2023/24-es gazdálkodási év végére.

Egy elfogott üzenet – „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” ???

2019. június 5. 15:09

Az elmúlt napokban, hetekben megjelent egyik repcevetőmag nemesítőház piaci kommunikációja a fenti szalagcímmel borzolja a kedélyeket.

Fagyhatás tünetei a repceszáron

2021. április 21. 12:01

Nem múlt el nyom nélkül a közelmúlt erős lehűlése, a repceállományokat ért fagyhatás, megjelentek a növények szárán az első tünetek.

Két hónapos mélypontról emelkedik a búza ára

2020. február 13. 07:25

A koronavírussal kapcsolatos hírek okoztak gondot korábban a piacon, de végül a járvány visszaszorításával kapcsolatos fejlemények hatására a vevők kerültek fölénybe a parketten.