Terményárak

A várhatóan száraz amerikai időjárás miatt emelkedtek az árak

Agrofórum Online

Amerikában jobbára emelkedtek, míg Európában inkább csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza ugyan 1,3 százalékkal olcsóbb lett, de a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce értéke növekedett.

A chicagói szójabab határidős jegyzésára csütörtökön megközelítette a kéthetes csúcsot, mert az előrejelzések szerint a forró, száraz időjárás csökkentheti a közelgő amerikai betakarítás mennyiségét.

Elemzők szerint az Egyesült Államokban kevés tere van a kedvezőtlen időjárás miatti termésveszteségnek, mert a kormány már most szűkös szójabab-ellátást vetít előre. A termőföldeken tapasztalható körülmények miatti aggodalmak bekúsznak a piacra.

Néhány jelentés szerint a szójabab és a repce kilátásai kissé kiábrándítóak. Úgy tűnik számunkra, hogy a hüvelyek egy kicsit kisebbek, és a számuk is alacsonyabb, mint amire Illinoisban és Iowában számítottunk

– mondta Craig Turner, a Daniels Trading árupiaci kereskedője.

A kukoricapiac átmenetileg visszaesett, miután Washington jelezte kifogásait a génmódosított kukorica behozatalának mexikói korlátozása ellen.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma arra figyelmeztetett, hogy a meleg időjárás veszélyt jelent a gazdaságoknak.

Az USDA napi időjárás-jelentése szerint:

Erős hőhullám érinti az Egyesült Államok déli és középső részének nagy területeit, beleértve a kukoricaövezet nyugati részét is, ahol a hőmérséklet kedvezőtlenül befolyásolhatja a növényeket.

A piaci nyereség nem terjedt ki a határidős búzaügyletekre, amelyeket lenyomott a csekély amerikai exportkereslet és a nagy orosz szállítmányokkal kapcsolatos várakozások – közölték a kereskedők.

India tárgyalásokat folytat Oroszországgal a búza importjáról az élelmiszer-infláció visszaszorítása érdekében – közölték források a Reuters hírügynökséggel.

Európában a malmi búza 1,75 eurós mínusz után 228 euróba, a kukorica 2,5 eurós árcsökkenést követően 211,25 euróba, a repce 7,75 eurós drágulás hatására 468,25 euróba, a takarmánybúza pedig 2,6 angol fontos mínusz után 186,4 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Szójababot halmoznak fel a takarmánygyártók

2020. december 24. 14:02

A csökkenő kínálat több muníciót szolgáltatott a közelmúltbeli árnövekedéshez, és arra ösztönözheti a gazdákat, hogy 2021-ben nagyobb területen ültessenek szójababot a növekvő kereslet kielégítése érdekében.

A pluszok domináltak a gabonapiacon – csak a szójabab jelentett kivételt

2020. március 26. 08:02

A búza kurzusát a kenyér iránti növekvő kereslet mellett a technikai alapon kereskedők vételei hajtották felfelé.

Négyhavi mélypontra zuhant a búza ára

2023. december 12. 10:10

Erős eladói nyomást lehetett érezni a hétfői terménypiaci kereskedésben, de azért akadtak kivételek is. Chicagóban a búza 3,5 százalékkal, a kukorica pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb, miközben a repce stagnált, a szójabab pedig 2,6 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is csökkent, miközben a repce piaca pluszban zárt.