0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Terményárak

A zuhanó kőolaj-ár húzta le az árupiacokat

Agrofórum Online

Alapos mínuszokat hozott a csütörtöki nap az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 2 százalékkal, a szójabab 1,8 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal ért kevesebbet, mint előző nap. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is csökkent. A repce ára majdnem 16 euróval zuhant egyetlen nap alatt.

Csökkent az amerikai kukorica- és szójabab-határidős árjegyzés csütörtökön a legutóbbi csúcsok utáni profitrealizálások miatt. A javuló dél-amerikai agráridőjárás és az amerikai tavaszi vetési várakozások is az árak csökkenésének irányába hatottak.

A szilárd amerikai dollár és a zuhanó energiaárak, a nyersolaj 5 százalékot is meghaladó csökkenésével további széles körű, általános visszaesést okoztak az árupiacokon.

A medvepiacot, azaz az árak csökkenését a vártnál erősebb heti kukoricaexport sem tudta csökkenteni. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint a kukoricát Kínába egymás után a harmadik napon is értékesítettek. Az USDA megerősítette, hogy az elmúlt három napban az Egyesült Államok kukoricaértékesítése Kínába összesen csaknem 3,1 millió tonna volt.

„Az esőzések, különösen Argentínában, kihatnak a kereskedelemre, így az árak mérséklődnek a többéves csúcsoktól” – mondta Terry Reilly, a Futures International árupiaci elemzője. „Az egyetlen jó jel a kukoricánál a várakozásokat meghaladó heti exportértékesítés” – tette hozzá.

Európában is hasonló trendeket lehetett megfigyelni, határozott eladói fölény alakult ki a két parketten. Párizsban a malmi búza májusra 1 eurót vesztett az árából és 220,5 euróba került egy tonna. A forgalom nem volt túl élénk, 22 422 kontraktust kötöttek a piacon. Szeptemberre 8683 üzletkötés jött létre, és 1,25 eurós mínusz után 197,25 euróba került egy tonna. A kukorica kurzusa 1,25 euróval a 215,5 eurós szintig mérséklődött. A repce árjegyzése alaposan bezuhant, 15,75 eurós lejtő után 505 eurón állt a nap végén a jegyzésár, de napközben a lélektani 500 eurós árszint alatt, 497 eurón is kötöttek üzletet. Londonban a takarmánybúza árszintje 1,25 angol fonttal 198,75 angol font/tonnáig ment le.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A zöldítő keverék idei kiválasztásakor mire érdemes odafigyelniük a repcetermesztőknek?

2019. március 25. 09:50

Hazánkban az elmúlt években az őszi káposztarepce vetésterülete jelentős mértékben nőtt (2013: 211 000 ha, 2018: 308 000 ha), és a legstabilabb jövedelmet biztosító szántóföldi kultúrává vált (1. ábra). Azonban eredményesen továbbra is csak magas technológiai színvonalon és kellő odafigyeléssel termeszthető.

Korrigáltak a gabonapiacok

2020. április 10. 16:36

Európában, a párizsi árutőzsdén most teljese mértékben a vevők uralták a kereskedést, mind a négy fontos agrártermék ára feljebb ment a következő határidőre.

Itt a következő szezon!

2018. július 12. 11:47

Minden évben, amikor a repce apropóján a következő év alaptrágyázását elindítjuk, meglepődve állapítjuk meg, hogy eltelt egy év, itt az újabb szezon.

A repcét károsító rovarok elleni védekezésről

2020. március 14. 08:47

Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét nagyban befolyásolja a kártevők elleni védekezések hatékonysága. A repce szár- és becőormányos elleni védekezést viszont nehezíti a klórpirifosz hatóanyag kivonása, a fénybogár ellen pedig a piretroid rezisztens populációk megjelenése okoz problémát. Mi alapján dönt akkor a felhasznált hatóanyagokról és milyen jövőt jósol a repcetermesztőknek? - erről kérdeztük a gyakorló növényvédelmi szakembert, Dömötör Istvánt, az Agrárközpont ügyvezetőjét, növényorvosát.