Terményárak

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

Agrofórum Online

A kukorica és a szójabab ára 1 százalékkal, míg a búza minimálisan 0,02 százalékkal csökkent a tengerentúlon. Közben Párizsban a malmi búza és a takarmánybúza, valamint a kukorica is drágult, igaz a repce kurzusa stagnált.

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent. A búza pedig gyakorlatilag stagnált a 186,01 dollár/tonnás szinten, de hivatalosan ez az érték 0,02 százalékos csökkenésnek felel meg.

A kukorica járt 2,2 százalékos mínuszban is, ami 3,5 éves mélypontot jelent, ez a kőolaj árának további zuhanásával magyarázható. A kukoricából készülő etanol iránti kereslet egyre jobban mérséklődik annak kapcsán, hogy meredeken, négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára azután, hogy a koronavírus-járvány nyomán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései nem tudták megnyugtatni a befektetőket. Illetve Oroszország és Szaúd-Arábia sem tudott megegyezni a kitermelés visszafogásáról. Az Egyesült Államokban az etanol-piac adja a teljes kukorica-felhasználás 398 százalékát. A WTI kőolaj 18 éves, a Brent típusú pedig 16 éves mélyponton is járt szerdán.

„A kukorica kurzusának további mozgása nagyban függ a kőolajpiaci trendektől, illetve attól, hogy a koronavírus miatt mennyi ideig lesznek korlátozások Európában, illetve az Egyesült Államokban” – közölte Charlie Sernatinger, az ED&F Man Capital gabona-határidős ügyleteinek globális vezetője.

Kanadában a repce ára 0,9 százalékkal emelkedett és a kurzus a 457,4 kanadai dollár/tonnás szintre ment fel.

Európában, a párizsi árutőzsdén szinte mindegyik főbb agrárpiaci termék ára emelkedett. A malmi búza kurzusa jelentősen 4,75 euróval a tonnánkénti 184 eurós értékre ment fel. A takarmánybúza ára 4,9 euróval a 157,9 euró/tonnára menetelt. A kukorica kereskedése is pluszt hozott, 164,5 euró/tonnára ment fel az ár, ami 0,5 eurós értéknövekedésnek felel meg. A repce volt az egyetlen kivétel, hiszen 344,25 euró/tonnás szinten stagnált az árjegyzés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Miért van szükség a szója vetőmag oltására?

2023. november 12. 13:10

Beoltassam a szója vetőmagot? A Beck's szakértői szerint ez a felvetés évről évre visszatérő kérdés. Hogy miért? Mert a válasz egy kicsit összetettebb, mint egy egyszerű „igen" vagy „nem".

Enyhülnek Oroszország GMO szójabab behozatali korlátozásai

2020. június 7. 16:03

A szójabab-termékek globális piacokon kialakult túlkínálata következtében az amerikai társaságok oroszországi dömpingbe kezdhetnek.

A csökkenő orosz árak húzták le a búza árát

2024. február 9. 10:10

Iránykeresés jellemezte a csütörtöki kereskedési napot a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is.

Fókuszban a szója! – Tápanyag-utánpótlás a TIMAC AGRO ajánlásával

2024. június 5. 12:10

A szóját felhasználás, termeszthetőség és jövedelmezőség szempontjából egyre ígéretesebb növénynek mondhatjuk.