Terményárak
Terményárak

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

Agrofórum Online

A 2019-es év vége különösen hosszú csendes időszakot hozott, a Karácsony és az Új Év napjai a hét közepére estek és így a kereskedés is erősen visszafogott volt. Nem emiatt emelkedtek az árak, a jegyzések, de az alacsony forgalomnak szerepe volt benne.

Mint azt már korábban is említettük, az amerikai-kínai megállapodás a vámok emelésének visszavonásáról illetve a kereskedelmi kapcsolatok javításáról megadta az alaphangulatot december közepén és mind a kereskedelmi, mind a pénzügyi elemzések igen jelentős fordulatról számoltak be. Számunkra ez azt jelenti, hogy az agrárium területén a legnagyobb piacbefolyásoló kapcsolat ismételten határozottá vált és a két ország közötti megbékélés visszaállíthatja a korábbi kereskedelmi folyamatokat.

Van azonban olyan tényező is, ami a szükségmegoldások továbbélését eredményezheti és ez határozhatja meg a következő hónapok megújuló gazdasági rendjének kialakulását. Ezek közül is azt kell kiemelni, hogy az elmúlt egy évben kiderült, Kína nem csak az USA-ból tud szóját venni, hanem Dél-Amerikából is. Most nincs olyan nyomás a déli féltekén, ami az USA-beli optimizmust ne engedte volna felszínre jutni, de a május-júliusi időszak megint hozhat fokozottabb megoszlást a két termelő régió között. Az USA-ban a lelkesedést csökkentheti, hogy a részletek még mindig nem kerültek nyilvánosságra és az általánosan emlegetett 50-60 milliárd USA Dollárnyi kínai vételi szándék nincs kibontva.

A lelkesedés átragadt a pénzügyi alapokra is és korábbi eladások visszavételével szintén támaszt adtak a jegyzések emelkedésének. Itt érvényesül leginkább az a hatás, ami a forgalom alacsony volta miatt hatványozottabban jelenik meg: kis mennyiséggel is nagy ármozgást lehet okozni, mert nincs elegendő ajánlat az ellenoldalon. A pénzügyi elemzések alapján dolgozóknak még bizonyos egyéb mutatók is vételi vagy eladási jelzést adhatnak és ezek közül a grafikonok elemzése alapján megkezdett tevékenység külön is hatással lehet a piacra. Jól példázza ezt a chicagói búza jegyzés alakulása is, ahol a december 15-ei bejelentés hatására megugrott a jegyzés közel 7 %-kal, majd jött korrekció közvetlen Karácsony előtt és utána csendes, eseménytelen és ajánlatokban szegény időszakban megint tudott a jegyzés emelkedni. Most, hogy az év elején újra indult a kereskedés, az áremelkedést meg tudta állítani a józanság és a realitás és egy újabb „fontos” számtól még napon belül visszafordultak az árak. Ez a 5,6 USD/bushel körüli illetve a feletti árszint már háromszor volt teteje a jegyzésnek, tavaly januárban is indultak lefelé a búza árak, majd a nyári rally erre a szintre vitte fel az árakat, hogy aztán ismételten visszakorrigáljanak a 4,6 USD/bu szintre szeptemberre és onnan tudjanak aztán megint újra elindulni felfele.

Ez az ármozgás most annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy most szinte az összes tőzsdén jegyzett terménynél és emiatt lett különösen erős. Nem lenne meglepő, ha emiatt ez a tendencia tartóssá válna és a 2020-as év első fele egy magasabb árszintre állna be.

Korábbi összefoglalónkban említettük, hogy az olajosnövények és a növényi olajok áránál is követhető ez a már-már árrobbanásszerű emelkedés és most már ott tartunk, hogy a nyers napraforgóolaj ára a rotterdami fő piacon jóval 850 USD/to fölött van és ezzel két éves csúcsra jutott az ár. Az elmúlt két hónap folyamán 20 %-kal lett magasabb az ár. Hasonló folyamat játszódik le a repcemag piacán is, a párizsi tőzsdei jegyzés december 6 %-kal emelkedett és nem csak a 2019-es termésre, de a 2020-as termésre is.

Az év végi kereskedést egyelőre kevésbé tudta befolyásolni, de a következő hetekben jelentősebb hatása lehet a francia vasutas sztrájknak. A termények eljuttatása az export kikötőkbe késedelmet szenvedhetett és emiatt is tudott átfordulni a piac a folyamatosan dráguló orosz búza felé.

Az orosz kikötőkben a búza ára a szezon folyamán 170 USD/to-s szintről 200 USD/to-ra emelkedett, a fekete-tengeri másik fontos ár, a román-bolgár kikötői jegyzés szintje a szeptember közepén jegyzett 185 USD/to-ról immár 217 USD/to-ra ment fel.

Maradva a román kikötői ajánlatoknál, de a kukoricára áttérve ott is jelentős volt az erősödés – szeptember közepén 155 USD/to volt az ár, most a 180 USD/to-s szinteket közelítjük.

A helyzet kialakulásában az ausztráliai helyzet is szerepet kapott, de a tragédia méretéhez képest nem ez volt a meghatározó, hanem a fél évvel ezelőtti szárazság és a terméskilátások folyamatos romlása. Ezt a piac már korábban figyelembe vette, „beárazta”, a mostani áremelkedéshez az hozzájárul ugyan, de fontosabbnak látszik a 2020-2021-es évekre áthúzódó hatása. A déli félteke várható termése, ami majd a tavaszi időszakban jelenthet újabb árbefolyásoló és esetleg trend-fordító tényezőt majd rövidebb távon is megállíthatja az áremelkedést.

(A barchart.com ábrája: kék vonal: Chicago búza, fekete vonal: MATIF búza, zöld vonal: MATIF kukorica, barna vonal: Chicago kukorica. Bal tengely cent/bushel a chicagoi jegyzésekre, jobb tengely EUR/to a MATIF jegyzéseihez)

A magyarországi helyzetet illetően is azt várhatjuk, hogy az olajosmagvak ára követi a nemzetközi tendenciákat – a napraforgóolaj és a repcemag termelésünk igen jelentős része a nyugat-európai piacra kerül, az ottani árakat követi. Most van arra esély, hogy ez az áremelkedés az alapanyagárakban is megjelenjen, ezeknek a termékeknek az ára eddig is a tőzsdei jegyzésekhez igazodott, így jó esélyt látok arra, hogy a feldolgozók árbiztosítási tevékenysége segíti a termelőket is.

A RÉSZLETES ÁRAKAT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A búza és a kukorica esetében már eddig is követtünk egy piacot – jelentős mértékben az olasz piac árszintje határozza meg az itthoni árakat is. Ha az ottani verseny csökken, ha a máshonnan erre a piacra ajánlott termékek ára emelkedik, itt is van esély az elmúlt hetekben lefagyott piac és árak elmozdulására.

A búzánál ez már érezhető, december eleje óta a belső, de export-vezérelt kereslet árszintje szintet váltott és most már az 55.000,-Ft/to-s telephelyi ár az alacsonyabb fehérje-tartalmú búzára is jellemző lehet főként a Dunántúlon és a Duna környékén. Ártáblázatunkból is kitűnik, hogy a mostani romániai, constantai kikötői búza árak 12,5 %-os fehérjetartalmú árura még a pesszimista számok alapján is elérheti ezt a szintet a termelők telephelyén. Alacsonyabb költségek esetén vagy rövidebb szállítási lánc mellett ezek még emelkedhetnek is.

A kukoricánál annyiban más a helyzet, hogy ott az olasz piac két-három hete nem reagált a bekövetkezett változásokra, az ottani tőzsdék sem voltak nyitva. A fizikai piaci hírek és a kalkulálható versenytársi árak alapján bekövetkezhet egy 5-7 EUR/to-s áremelkedés, de ez erőteljesen bizonytalan. Az ukrán ajánlatok alapján most 180,-EUR/to-s leszállított árakat számolhatunk, de hogy ezt el fogja-e fogadni a piac, az erőteljesen kérdéses. Itt jelentkezhet a dél-amerikai kínálat, főként a későbbi időszakra és mivel a logisztikai kapacitások szűkösek illetve már lekötésre kerültek, ezért kisebb az esélye annak, hogy a nyugat-európai piac –ideértve a német és a belga-holland piacot is- megjelenjen jelentősebb igénnyel nálunk. A forint euro árfolyamának alakulása is el tudja téríteni az árakat, akár 500 – 700 forintos tonnánkénti ármozgást eredményezve, de ez lefelé és fölfelé is igaz lehet szinte bármelyik pillanatban.

Összességében az látható, hogy az év végi gazdaság-politikai események pozitív hatását erősíthetik a fundamentális tényezők is, melyek közül a legnagyobb bizonytalanság a kukorica árának emelkedésében lehet, bár ma az amerikai elemzők még a kukorica jegyzésénél is a vételt ajánlják.

Bidló Gábor
Budagabona/PrudensCeres

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az európai búzatermést negatívan befolyásolja a sok csapadék

2024. április 19. 08:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.

Olcsóbb a búza a jó időjárás miatt

2024. április 18. 09:40

Vegyesen mozogtak a kurzusok a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb, a takarmánybúza pedig drágább lett, miközben a kukorica ára stagnált.

Most az erősödő dollár vágta haza a terménypiacot

2024. április 17. 17:10

Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.

Így hatott az iráni támadás a piacokra

2024. április 16. 07:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon.

Szójás áfacsalás gyanúsítottjait tartóztatták le Pécsen

2020. május 28. 10:17

A banda irányítóira néhány nappal ezelőtt ütöttek rajta a NAV nyomozói, őket őrizetbe vették, kihallgatták, letartóztatásukat pedig bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelte el a Pécsi Járásbíróság.

Amerikában az eladók, Európában a vevők kerültek fölénybe

2023. május 20. 05:37

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

„A szója jövedelmező, a zöldítést megoldjuk máshogyan” - Gazdálkodókat kérdeztünk a Karintia rendezvényén

2018. február 1. 06:13

December elején vette kezdetét a már megszokottnak mondható Karintia Szója Roadshow rendezvénysorozat, amely egészen január közepéig tartott.

SAATEN-UNION: többletérték a szójaföldről

2018. december 27. 06:36

Törekszünk a biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták és hibridek nemesítésére, amelyek alkalmasak az egészséges vetésforgó kialakítására.