Terményárak
Terményárak

Csökkent a búza, a kukorica és a szójabab ára

Csökkent a búza, a kukorica és a szójabab ára

Kép: Unsplash

A terménypiacokon inkább az eladók kerültek túlsúlyba a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb. A repce a maga 1,1 százalékos áremelkedésével kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, a repce drágult az előző napi árzuhanást követően.

Csütörtökön estek a chicagói búza- és kukoricaárak, a kereskedők pedig megjegyezték, hogy a piac már beárazta a fekete-tengeri régióból származó ellátási zavarokat, miután Oroszország egy hónappal ezelőtt ukrajnai inváziót indított. „Úgy tűnik, hogy a piac beárazta, hogy probléma lesz az Ukrajnából érkező kukoricával és búzával” – mondta Chris Robinson, a Robinson Ag Marketing alapítója.

A szójabab határidős jegyzései is gyengébbek voltak, mint előző nap, nyomást gyakorolt a piacra az, hogy három egymást követő napon tartó emelkedés után a legaktívabb kontraktus az elmúlt közel egy hónap legmagasabb szintjére került szerdán. A kőolaj árának gyengülése és a növényi olaj globális árának zuhanása növelte a nyomást a szójabab piacán.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) jelentése, amely szerint a szójabab heti exportértékesítése 399 300 tonnára esett vissza, szintén befolyásolta az árakat. Ez az érték július óta a legalacsonyabb érték, és jóval a 800 000 és 2,1 millió tonnás kereskedelmi előrejelzések alatt van. Egy külön kiadott USDA-bejelentés kordában tartotta a csökkenést, eszerint a magánexportőrök 318 200 tonna szójabab ismeretlen rendeltetési helyekre történő eladásáról számoltak be.

A kukorica heti exportértékesítése 985 600 tonna volt, közel a 900 000 és 2,2 millió közötti becslések alsó határához, a búza exportértékesítése pedig 523 000 tonnát tett ki, összhangban a 200 000 és 900 000 közötti előrejelzésekkel.

„Úgy tűnik, ezen a héten az exportőrök rájöttek, hogy a világon még mindig van olyan kukorica, amelyet olcsóbban kínálnak, mint az Egyesült Államokban” – mondta Charlie Sernatinger, az ED&F Man Capital határidős gabonaügyleteinek globális vezetője.

Európában a malmi búza 376,5 euróba, a kukorica 333 euróba, a repce 978 euróba, a takarmánybúza pedig 310,4 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Világszerte kilőttek a terményárak az orosz fagyok miatt

2024. május 11. 09:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A vártnál nagyobb lehet az amerikai szójababtermés

2024. május 10. 10:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce olcsóbb lett.

Őszre csökkenhetnek a terményárak

2024. május 9. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, de a repce kurzusa pluszban zárt.

Fél éves csúcsról fordult le a búza ára

2024. május 8. 12:10

Európában a malmi búza és a repce olcsóbb lett, a kukorica stagnált, a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Tévhitek a repce őszi növényvédelmében

2021. október 7. 10:34

A szántóföldi növénykultúrák közül az őszi káposztarepce az, amelyik a leginkább igényli az inszekticides védelmet, mivel már az ősz folyamán károsítók hosszú sora ál készen arra, hogy a fiatal növényekből táplálkozva azok károsodását, vagy pusztulását okozza.

Eladói fölény jellemezte a hétkezdést Európában

2023. szeptember 5. 07:40

Párizsban a malmi búza értéke 1,75 euróval a tonnánkénti 219,5 eurós szintig csökkent a következő, szeptemberi határidőre.

A vártnál jobb termésállapot ellenére emelkedtek az árak

2021. augusztus 11. 06:40

Európában a malmi búza, a kukorica a repce és a takarmánybúza ára is emelkedett.

Az időjárási kilátások mozgatják a terménypiacokat

2023. augusztus 2. 06:10

Továbbra is az eladók uralták a terménypiaci kereskedést. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a repce pedig 3,1 százalékkal lett olcsóbb.