Terményárak

Jó egyhetes csúcson a kukorica és a szójabab

Agrofórum Online

Megmaradt a jó hangulat az agrárpiacokon szerdán. Chicagóban a búza 3,3 százalékkal, a kukorica 3,4 százalékkal, a szójabab 2,4 százalékkal, a repce pedig 2,9 százalékkal drágult. Európában a malmi búza kurzusa 2,8 százalékkal, a kukoricáé pedig 1,3 százalékkal emelkedett. Kivételt jelentett a repce a maga 1,6 százalékos csökkenésével. Londonban a takarmánybúza is többe került, mint előző nap.

Az amerikai kukorica- és szójabab határidős árai szerdán több mint egy hetes viszonylatban a legmagasabb szintet érték el, mivel az időjárás-előrejelzések szerint a következő héten száraz idő várható a középnyugati termőövben és ez veszélyezteti a terméskilátásokat.

„A kéthetes előrejelzésben sincsenek esők a fő termőterületek északi részén és Kanadában” – mondta Dan Cekander, a DC Analysis elnöke. A kilátások a hét közepén hasznos záporokat ígértek a középnyugati kukoricaöv egyes részeiben, de egyes területek viszont kimaradhatnak.

„A következő hét száraz hét lesz. Júliusban meglehetősen minimális esőzésekkel lehet csak számolni. Ez egyszerűen nem ideális” – tette hozzá Dan Cekander.

Július a kukorica beporzásának fő periódusa, a termés meghatározása szempontjából ez kulcsfontosságú szakasz, míg a szójabab esetében az augusztus fontosabb.

„A száraz időjárás várhatóan az északi síkságon legalább a következő 10 napban folytatódik, ami fenntartja a tavaszi búza, a kukorica és a szójabab súlyos stresszhelyzetét. A hőmérséklet a következő héten az északi síkságon is növekszik, ami plusz hőstresszt ad a növények számára „- közölte a Maxar űrtechnológiai vállalat napi időjárási feljegyzésében.

Európában is vevői fölény alakult ki, ám a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza drágulása mellett beárnyékolta az összképet, hogy a repce árjegyzése csökkent. Párizsban a szeptemberi határidőre a malmi búza árszintje 5,75 euróval 208,25 euró/tonnáig emelkedett. A forgalom valamivel átlag feletti volt, ugyanis 20 652 kontraktust kötöttek a kereskedők a parketten. A decemberi határidő után valamivel nagyobb volt az érdeklődés, ugyanis 21 767 üzletkötés jött létre. A későbbi határidőre 5 eurós plusz után 209 euró/tonnás kurzus alakult ki. A kukorica augusztusra 239 euróba került tonnánként, ez 3 eurós áremelkedést jelentett. A repce piacán eladói túlsúly alakult ki, ugyanis 8,75 eurós mínuszt követően 538,75 euróba került egy tonna termék. Londonban a takarmánybúza 3,9 angol fonttal került többe a nap végére és így 172,4 angol font/tonnán zárt a piac.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A búza és a kukorica piaca lendületet kapott pénteken

2023. március 19. 09:47

Amerikában vegyesen mozogtak a terményárak pénteken, míg Európában az eladók voltak határozott fölényben.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

Aktuális teendők a repcében

2024. február 20. 11:40

Az őszi vetésű szántóföldi kultúrák közül az őszi káposztarepce számára idén már elkezdődött a vegetációs szezon. Megindult a repce növények növekedése és lassacskán időszerű lesz a szárba indulás kezdete is.

Kétéves csúcsra szaladt a szójabab ára

2020. szeptember 1. 05:49

Az amerikai szójabab kurzusa magasabbra emelkedett, mint az elmúlt két évben bármikor.