19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Terményárak

Jó napot zárt a párizsi gabonatőzsde

Agrofórum Online

Chicagóban csaknem három százalékkal ugrott meg a búza kurzusa, a szójabab is 0,5 százalékot szedett magára. A kukorica ára viszont 0,4 százalékkal csökkent. A párizsi piacon mind a négy kiemelten fontos termék ára emelkedett, így jó napot zárt az európai piac.

A 2,9 százalékos rali után egy tonna búza 188,26 dollárnyit ért a chicagói árutőzsdén. Napközben még ennél is magasabban, 190,19 dollárnyin is járt az árjegyzés. Szintén pluszt hozott a szójabab kereskedése, a 10,99 dollár/tonnás ár 0,8 százalékos drágulást követően alakult ki. A kukorica ára viszont 0,4 százalékkal a 126,02 dollár/tonnás értékre csökkent. Kanadában a repce enyhén, 0,2 százalékkal a 473,3 kanadai dollár/tonnás árra kúszott fel.

A búza kurzusa azt követően lódult meg, hogy a fekete-tengeri régióból olyan hírek érkeztek, mely szerint a terméskilátások alacsonyabbak a korábban vártnál. Ez plusz keresletet jelenthet az észak-amerikai búzatermelőknek.

„Oroszországban várhatóan 120 millió tonna gabonát takarítanak majd be 2020-ban és az ország három fő búzatermelő és az export szempontjából is kulcsfontosságú régiójában a korábbinál alacsonyabb hozamokra lehet számítani” – mondta Dimitrij Patrusev, mezőgazdasági miniszter.

Mindehhez hozzájárult, hogy a technikai alapon kereskedők is vételi jelzést kaptak a grafikonok elemzését követően.
Európában drágulást hozott a kereskedés az agrárpiaci termékekkel. A fontosabb mezőgazdasági termékek közül kivétel nélkül mindegyiknek az ára emelkedett, ráadásul nem csak a következő határidőre, hanem a két azt követőre is.

Egy tonna malmi búzáért 188 eurót adtak, ami 3 eurós drágulást jelentett meglehetősen magas forgalom mellett. Összesen 21 851 üzletkötés történt. A 188 eurós ár mindössze 25 eurócenttel maradt el a napi maximumtól. A takarmánybúza ára szintén emelkedett, a tonnánkénti 161,25 eurós szint 3,55 eurós drágulást jelentett. A repce kereskedése szintén drágulást hozott, a 2,5 eurós plusz 376,25 euró/tonnás szintet eredményezett. Jó napja volt a kukoricával kereskedőknek, is a 165,5 euró/tonnás szint 2,25 eurós emelkedés után alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A bankszektor rendkívüli piaci mozgásai a gabonapiacon is érződtek

2023. március 14. 06:57

Amerikában az eladók, Európában pedig a vevők dominálták a hétfői kereskedési napot a terménypiacokon.

Heti viszonylatban öt hét után először drágult a kukorica

2023. július 9. 19:17

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hetet.

A szója gyomirtásának meghatározó alapvetései

2018. október 20. 02:37

A szója gyomirtásának szükségessége nem kérdés, a feladat annak eldöntése, hogy mit és mikor, milyen dózisban és kombinációban használjunk az elérhető legnagyobb hozam elérése érdekében. A körültekintéssel elkészített terv és precíz kivitelezés szükségessége itt még inkább igaz, mint sok más kultúra esetében.

Sok a bizonytalanság a Peking és Washington közti konfliktus miatt

2020. június 2. 08:02

Párizsban vegyesen alakult a kereskedés a gabonapiacokon. A repce és a kukorica drágult a következő határidőre, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent.