Terményárak

Kéthavi csúcson a szójabab a hatalmas kínai vásárlás miatt

Agrofórum Online

Szerdán újra a vevők voltak a főszereplők a terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, a repce 0,3 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A chicagói szójabab ára kéthavi csúcsra emelkedett szerdán, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette a Reuters jelentését, amely szerint Kína július vége óta a legnagyobb egynapos amerikai szójababvásárlást kötötte meg. A kereskedők szerint Brazíliában a kedvezőtlen időjárási viszonyok is támogatták a dráguló trendet.

Eközben a búza és a kukorica árszintje rohamosan emelkedett napközben, mivel a kereskedők és az árupiaci befektetési alapok az USDA havi kereslet-kínálati jelentései előtt felvették a csütörtökön közzététel előtti pozícióikat.

Az USDA 433 000 tonna amerikai szójabab magánbefektetők általi eladását erősítette meg Kína irányába, további 132 000 tonnát pedig ismeretlen célállomásra és másik tételben 344 500 tonna szójababot szintén ismeretlen célállomásokra, mindezt a szeptember 1-jén kezdődő 2023/24-es gazdasági évben történő szállításra. Számos esetben derült már ki, hogy az ismeretlen célállomás is kínai vásárlót jelent.

A chicagói határidős szójabab ára 22 havi mélypontra zuhant októberben az Egyesült Államok betakarítási híreinek nyomása és a gyenge exportkereslet miatt. A határidős árfolyamok azonban azóta is felfelé ívelnek, mivel a változékony időjárás problémákat okozott a világ első számú exportőrénél, Brazíliában, és az amerikai rakományok iránti kereslet is megerősítette a piacot.

A novemberi brazíliai időjárás-előrejelzések nem mutatnak jelentős változást az általános körülményekhez képest, mivel a középső és északi területeken elszórtan esett eső, délen pedig a felhőszakadások valószínűleg hatással lesznek az ország 2024-es szójabab-hozamára és -termelésére is.

Ennek ellenére Karl Setzer, a Consus Ag Consulting partnere azt mondta: „Ha az összképet nézzük, a szójabab nagy sémáját, a kereskedés több éves mintázatát tekintjük, ez a mostani helyzet nem is olyan bikapiaci, azaz áremelkedés irányába mutató.”

A búza kereskedését az argentin 2023/24-es búzatermés támogatta, amelyet jelenleg 13,5 millió tonnára becsülnek, ami elmarad a korábban előre jelzett 14,3 millió tonnától – közölte a rosarioi gabonatőzsde.

Európában a malmi búza 3,5 eurós plusz után 235,75 euróba, a kukorica 2,75 eurós áremelkedést követően 208,5 euróba, a repce 2,25 eurós megugrás hatására 441,25 euróba, a takarmánybúza pedig 1,4 angol fontos plusz után 189,2 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Amerikában drágultak a gabonák múlt héten

2020. június 3. 06:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára stagnál öt nap után és a ugyanúgy a 188,25 euró/tonnás áron ment hétvégi pihenőre a kurzus, mint egy hete.

Rohamosan nő az orosz gabonatermelés

2020. február 17. 09:02

Oroszországban tavaly 121,2 millió tonna gabonát takarítottak be, ami 8 millió tonnával felülmúlta a 2018. évi 113,2 millió tonnát.

Jelenleg még kevés a kórokozó és a kártevő a növényállományokban

2020. március 9. 11:52

Jelenleg számottevő mennyiségű kórokozó vagy kártevő nem fertőzi az állományokat, de az idősebb leveleken azért megtalálhatóak az őszi fertőzés tünetei.