8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Terményárak

Megint a vevők voltak többségben az agrárpiacon

Agrofórum Online

A szójabab 0,4, a búza 0,7, a kukorica pedig 1,1 százalékkal drágult a chicagói árutőzsdén.

A szójabab kurzusa így a tonnánkénti 346,6 dolláros szintig emelkedett, de korábban a 348,7 dollárosnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet. A búza tonnánkénti egységnek megfelelő ára 205,6 dollárig szaladt, de itt is volt kötés magasabban, 208,5 dolláron. A kukorica tonnánkénti ára 154,1 dollárig ment feljebb, de itt a napon belüli csúcs csak 20 centtel volt magasabban.

A kereskedők a kereskedelmi egyezség első szakaszának január 15-i aláírása miatt voltak optimisták. Szakértők szerint számos friss vásárlás is történt a piacon a várakozások szerint a jövőben növekvő kínai vásárlások miatt. A szójabab piacát érinti majd leginkább a szerződés, hiszen Kína a világ legjelentősebb szójabab-importőre. A szójabab árjegyzése a 2018. júniusi szinteken mozog, de ennek megdőlése még messzebb van, hiszen tavalyelőtt májusban 374,6 dolláron járt a tonnánkénti mértékre átszámított kurzus, ami a jelenlegi szinttől kereken 30 dollárra van.

A Peking és Washington közötti egyezség tartalmazza majd Kína azon kötelezettségvállalását, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket vásárol idén. Bár a részleteket még nem tették közzé, ami némi bizonytalanságot okoz.

Már több elemző is felhívta a figyelmet, hogy ezen adatok nélkül nem lehet tartós a szójabab drágulás. Matt Wiegand, a FuturesOne brókere is csatlakozott hozzájuk. „A részletek nélkül nem lehet következetesen feltérképezni a piacon várható folyamatokat és az érdeklődés fenntartásához konkrétumokra van szükség” – fűzte hozzá Matt Wiegand, aki szerint a forgalomban élénkülés figyelhető meg az év első napjaiban.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) havi adatait is vártak a kereskedők. A Thomson Reuters elemzői konszenzusa szerint 5,277 millió tonna lehetett az országban novemberben feldolgozott szójabab mennyisége. Az USDA pénteken teszi közzé a gabonafélék és a szójabab heti exportjelentését. Az újév napján tartott munkaszünet miatt a szokásostól egy nappal később.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

Esik a kukorica ára, mert többet vetnek az amerikai gazdák

2025. február 22. 09:10

Európában a malmi búzáért 2,3%-kal, a takarmánybúzáért 1,7%-kal adtak kevesebbet, a kukorica ára 0,9%-kal, a repce árszintje 1,2%-kal emelkedett.

Megállíthatatlanul száguld a búza kurzusa

2025. február 15. 10:10

Európában a malmi búzáért 1,6 százalékkal, a kukoricáért 0,8 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,7 százalékkal adtak kevesebbet, a repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

A szójabab epeszúnyog elleni védelem

2023. október 29. 13:10

A szójabab epeszúnyog egy viszonylag új, Iowában elterjedt szójakártevő faj.

Szója: meghálálja a választását

2020. február 16. 08:15

A SAATEN-UNION olyan szójafajtákkal foglalkozik, amelyek közül hazai viszonyok között, eltérő termesztési célok esetén is mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Szójának áll a világ

2023. november 14. 10:10

Magyarországnak, a magyar termelőknek megérné többet foglalkozni szójával, amelynek piaca világszerte keresleti, termesztése hazai viszonyok között is egyértelműen nyereséges, és jól beilleszthető a fenntartható vetésforgóba is.

Robbanás előtt a magyarországi szója-vetésterület

2024. április 10. 12:40

Érdemes lesz idén szóját vetni? Minden bizonnyal igen, és ha így gondolkodik a magyar gazdák többsége, akkor akár harmadával is megugorhat 2024-ben az értékes fehérjenövény termőterülete Magyarországon.