Terményárak

Ukrajna gabonaexportja 22 százalékos mínuszban van

Agrofórum Online

Ukrajna gabonaexportja a 2020/21-es, júliustól júniusig tartó gazdálkodási szezonban eddig mintegy 22 százalékkal esett vissza, ez azt jelenti, hogy eddig 43,9 millió tonnát szállítottak külföldre a szomszédos országból - derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.

A mennyiség 16,4 millió tonna búzát, 22,6 millió tonna kukoricát és csaknem 4,2 millió tonna árpát tartalmazott – mutatták az adatok. Ukrajna, amely 2020-ban mintegy 65 millió tonna gabonát aratott le, 45,8 millió tonnása exportot tervez erre a szezonra

Közben az ukrán gazdálkodók befejezték a 2021-es tavaszi gabona vetését, 7,5 millió hektár területen különféle növények vetésével – mutatták a mezőgazdasági minisztérium adatai. 2021-ben 176 020 ezer hektárra, 2020-ban pedig 165 500 hektárra vetettek tavaszi búzát. Tavaszi árpa 1 353 030, illetve 1 368 300 hektárra került a két esztendőben. Zab 194 250, illetve 198 800 hektárra, takarmányborsó 245 420 és 233 200 hektárra, kukorica 5 351 570, valamint 4 927 400 hektárra került. Összesen 7 503 900 hektárt vetettek be így ebben az évben.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Precíziós nitrogénkijuttatás az amerikai kukoricaövezetben

2019. május 16. 10:17

A rossz minőségű területeken a műtrágyázást el kell kerülni, amelyeket gazdasági szempontból is inkább megéri természetvédelmi gyepekként hasznosítani, vagy évelő bioenergia növények termesztésére fordítani.

Áremelkedést hozott az élénkülő exportkereslet

2024. augusztus 30. 06:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A szójabab és a kukorica ára csökkent a várható csapadék miatt

2023. december 20. 12:40

A búza Chicagóban 1,1 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult, miközben a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal került kevesebbe. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb lett, a kukorica árszintje maradt az előző napi, a takarmánybúza pedig drágább lett.

Az időjárás és az ukrán hírek mozgatták a terménypiacokat

2023. június 6. 06:36

Chicagóban vegyes, míg Európában optimista hangulatban kezdődött a hét terménypiacokon. Amerikában a búza 0,9 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult.