Terményárak
Terményárak

Visszatért a négyéves csúcsra a szójabab ára

Visszatért a négyéves csúcsra a szójabab ára

Agrofórum Online

Vegyes kép alakult ki a tengerentúli gabonapiacon. A búza ára 0,6 százalékkal csökkent, míg a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult. Enyhén, 0,04 százalékkal, de csökkent a repce kurzusa. A hétfői rossz hétkezdetet követően viszont zöldbe fordultak az árjegyzések a párizsi árutőzsdén. Mind a négy fontos agrártermék, így a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került, mint előző nap.

Az amerikai szójabab-határidők kedden négyéves csúcsra értek, mivel a belföldi felhasználók és az exportőrök növekvő kereslete aggályokat vetett fel azzal kapcsolatban, hogy az amúgy is szűkülő készletek valószínűleg tovább csökkenhetnek.

A kukorica ára a harmadik egymást követő kereskedési napon emelkedett a szintén erős kereslet és a vártnál kisebb globális készletek mellett, míg a búza kurzusa két pluszt hozó nap után lefelé ment.

„A szójabab kereskedésében meghatározó a nagyobb amerikai exportértékesítés, főleg Kínában vesznek sokat ebből a termékből. Ehhez adódik az Egyesült Államokon belüli erős szójabab-igények” – mondta Matt Ammermann, a StoneX árupiaci kockázatelemzője. „Ez még a vártnál kisebbre jósolt készletek miatti piaci folyamat” – tette hozzá. Az Országos Olajosmag Feldolgozó Szövetsége hétfőn rekord nagyságú amerikai szójabab-feldolgozásról számolt be.

Eközben elhúzódóik a csapadékmentes időjárás Dél-Amerika egyes részein, ahol a száraz körülmények a közelmúltban megakasztották a szójabab vetését ott fokozódtak az aggodalmak a következő betakarítás méretével és időzítésével kapcsolatban. A későbbi betakarítás valószínűleg hosszabb távon is előnyös lehet az amerikai export számára.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) kedden közölte, hogy a magán exportőrök 195 000 tonna amerikai kukoricát adtak el Mexikónak. Dél-Korea továbbra is nagyobb tételben importál kukoricát.

Európában a vevők uralták a piacot, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult. Egy tonna malmi búzáért 210,25 eurót adtak a kereskedők, ami 1 eurós pluszt jelentett a decemberi határidőre. Élénkült a forgalom is, 30 235 kontraktust kötöttek erre a határidőre. Márciusra ezúttal kevesebb, 22 241 üzlet jött létre, itt 25 eurócentes tonnánkénti pluszt jelentett a 209,25 eurócentes árszint. A kukorica 191,5 euró/tonnás árszintje 1,75 eurós, a repce 410,25 eurós/tonnás kurzusa pedig 2,5 eurós erősödés után alakult ki. A takarmánybúza 2,25 eurót szedett magára és 192,3 euró/tonnás árjegyzésen hagyta el a parkettet ez az agrártermék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Világszerte kilőttek a terményárak az orosz fagyok miatt

2024. május 11. 09:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A vártnál nagyobb lehet az amerikai szójababtermés

2024. május 10. 10:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce olcsóbb lett.

Őszre csökkenhetnek a terményárak

2024. május 9. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, de a repce kurzusa pluszban zárt.

Fél éves csúcsról fordult le a búza ára

2024. május 8. 12:10

Európában a malmi búza és a repce olcsóbb lett, a kukorica stagnált, a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Nyolcéves csúcsról fordult vissza a kukorica ára

2021. május 11. 06:30

Európában a kukorica értéke 2,4 százalékkal, a repcéé 1,6 százalékkal csökkent, de a malmi búza és a takarmánybúza is olcsóbb lett.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.

Egy hónapos mélyponton a búza ára

2021. szeptember 10. 06:20

Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 0,7 százalékkal, a repce pedig 3,3 százalékkal lett olcsóbb.

Hét napja esik a búza ára Chicagóban

2023. április 28. 06:36

A chicagói határidős búza árszintje egymás után a hetedik kereskedési napon esett csütörtökön, és 21 havi mélypontot ért el.