Zöldség-Gyümölcs

A szerencse forgandó az európai spárgatermesztők számára

Agrofórum Online

A Global Plant Genetics (GPG) frissített jelentést adott ki az idei európai spárgatermésről, amelyet a változó szerencse kifejezéssel jellemeztek. Jamie Petchell, a GPG munkatársa szerint ez nagyrészt az éghajlati hatásoknak tudható be – ahogy ez a spárgatermesztés esetében is mindig így van.

A spárga termesztése nem egyszerű folyamat, hiszen több évbe is beletelik, mire a növény termőre fordul. Ezalatt már gyomirtani, öntözni, műtrágyázni kell. Általában a sípok a vetéstől számított 3. évtől szedhetők, és ezután akár 10-15 évig is terem a spárga. Azonban a növényápolást természetesen ekkor is folytatni kell.

Csapadék – jó idő – hideg – jó idő

„Az őszi, téli és kora tavaszi rekordmennyiségű csapadék megnövelte a talajból terjedő betegségek kockázatát mind az új, mind a már termesztésbe bevont növények esetében – magyarázta a szakértő. – Aztán március vége felé a hőmérséklet magas volt, és a betakarítás bizonyos területeken megfelelő mennyiséggel kezdődött.

A legtöbb esetben ez csak néhány napig tartott, majd a hűvös keleti szelek az európai kontinens északi részén alacsonyabb hőmérsékletet idéztek elő, aminek következtében a terméshozamok és a friss spárga kínálata alacsony szintre esett vissza. A betakarítás április vége felé kezdett ismét élénkülni, és úgy tűnik, hogy a legtöbb termelő jelenleg magasabb termést takaríthat be, mint 2023-ban ugyanebben az időszakban” – jegyezte meg Petchell.

Jók a világpiaci lehetőségek

Az elkövetkező hetekre vonatkozó előrejelzés viszonylag stabilnak tűnik, így a kínálat a szezon csúcspontján átlendülve egyenletesen kezelhető szinten maradhat.

Petchell megerősítette, hogy az elmúlt öt év során a spárgatermő területek összességében világszerte csökkentek. „Bizonyos szempontból ez segített a friss termék értékesítésében, és az elmúlt tizenkét hónapban az új telepítésekkel kapcsolatos bizalom viszonylagos visszatérésének lehettünk tanúi. Egy olyan hosszú távon termesztett növény esetében, mint a spárga, fontos, hogy hosszú távú döntéseket hozzunk a termelési és marketingstratégiák tekintetében” – hangsúlyozta.

„Reméljük, hogy az európai spárgatermesztésben és -forgalmazásban érintettek a szezon második felében kiemelkedő eredményeket érnek el” – tette hozzá Petchell.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dinnye, csak hazai? Most tényleg ellenőrzik!

2025. július 2. 13:10

Nem csak az íz számít: az NKFH országos ellenőrzéssorozata garantálja, hogy a dinnye valóban hazai és szabályosan címkézett legyen.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

Zöld Kert-TÉSZ: a prémium minőség garantált

2019. november 27. 13:43

A gyorsaság nagy szerepet játszik a sikeres értékesítésben, a betakarítást követő egy héten belül a paprikának meg kell érkezni a rendeltetési helyére, a boltok polcaira.

Túl sok a spárga – alig kell valakinek

2018. május 8. 10:19

Az időjárás miatt idén komoly túlkínálat alakult ki a zöldségből a nemzetközi piacon, emiatt nehéz a hazai termelőknek eladniuk, és az árak is kifejezetten alacsonyak.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Kevesebb bevételre számítanak idén a spárgatermelők

2020. április 22. 15:43

Sajnos idén a késő tavaszi fagyok a spárgát sem kímélték, így összességében az átlagosnál kisebb mennyiségre számítanak a termelők, de még ennek a betakarításával és értékesítésével is komoly gondjaik vannak.