18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Zöldség-Gyümölcs

Átlagos lehet az idei szamócatermés

MTI

Átlagosnak ígérkezik az idei szamócatermés, a termelők várhatóan 10-12 ezer tonna gyümölcsöt takarítanak be a mintegy 700 hektáros termőterületről - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az MTI-vel, hozzátéve, hogy május első felében, közepén a hazai szabadföldi szamóca megérkezésével jelentősen mérséklődhetnek majd az árak.

Hunyadi István kiemelte, hogy az enyhe ősz és tél miatt téli fagykár nem sújtotta az ültetvényeket, a napsütésben gazdag február és március pedig nagyon is kedvező volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása szempontjából. A szamóca teljes mértékben öntözött kultúra, így fejlődését a tavaszi aszály sem befolyásolta negatívan. A szabadföldi állományok virágait ugyanakkor 20-30 százalékban megcsípte a fagy, bár az eddigi tavaszi fagykárok alapján nem számítanak drasztikus terméskiesésre.

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Hajtatott, azaz fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja május elejétől június közepéig tart.

A szakmai igazgató elmondta, hogy a termelői árak eddig kiegyensúlyozott szinten mozogtak, az előző évek hasonló időszakának megfelelően. A belföldön termesztett szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként a 2000-4000 forint tartományban mozog, mert a jóval magasabb termelési költséggel járó fóliás és üvegházi termesztésből származik a gyümölcs. A spanyol, illetve görög szamóca sokkal olcsóbb ebben az időszakban a piacon, ugyanakkor a járványhelyzet miatt az előző évekhez képest mérsékeltebb mennyiségben, gyengébb minőségben kapható – húzta alá.

Tájékoztatása szerint Magyarországon a 700 hektár körüli termőterületről évjáratonként változóan 10-20 ezer tonna szamócát szüretelnek a gazdák. Jelenleg a termőfelület mintegy 40 százalékán szabadföldön, 60 százalékán pedig valamilyen takarás alatt termesztik ezt a gyümölcsöt.

A belföldi termőtermőterület 2008. és 2015. között 500 hektárról 800 hektárra emelkedett, azonban az utóbbi években folyamatos, évenkénti kismértékű területcsökkenésről számolt be a szakértő. A mérséklődés hátterében több tényező áll: sokan a kétéves technológiát egyévesre váltották, és közben csökkentették a területeiket is. Jelentősen hozzájárul ezekhez a folyamatokhoz a munkaerő hiánya és az olcsó, importált termékek által kikényszerített erőteljes árverseny is.

A szamóca az egyik leginkább tőke- és élőmunka-igényes gyümölcsfaj. Szabadföldi termesztési körülmények között éves hektáronkénti termelési költsége termelési módtól és technológiától függően 5-10 millió forint, míg hajtatott termesztés esetén 15-40 millió forintra rúghat – tájékoztatott Hunyadi István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dinnye, csak hazai? Most tényleg ellenőrzik!

2025. július 2. 13:10

Nem csak az íz számít: az NKFH országos ellenőrzéssorozata garantálja, hogy a dinnye valóban hazai és szabályosan címkézett legyen.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

Tíz százalékkal csökkent az alma ára

2020. október 16. 06:17

Összességében az élelmiszerek ára átlagosan 7,3 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben és 0,4 százalékkal mérséklődött az elmúlt hónapban.

Alkalmazhatók még a mankoceb hatóanyagú készítmények a növényvédelemben?

2023. június 17. 11:39

Acrobat-tal permeteztem a szőlőt. A maradékot ráfújtam a körte-, alma-, barackfára. Ha lejár az 56 nap várakozási idő ehető-e a gyümölcs?

Kiváló aromájú sárgadinnyét díjaztak a Fruit Logistica kiállításon

2023. február 14. 10:16

2023-ban az IDEAL sárgadinnye ezüstérmes lett a leginnovatívabb termékek között a Fruit Logistica nemzetközi kiállításon.

Csökkentette számos zöldség és gyümölcs árát az Aldi Németországban

2023. augusztus 26. 17:10

Miközben az európai hőhullámok miatt visszaestek a zöldségek és gyümölcsök hozamai, a német Aldi diszkontlánc odahaza látványosan csökkentette jó néhány ilyen élelmiszertermék árát.