Zöldség-Gyümölcs

Elég néhány tő paradicsom ezzel a trükkel a folyamatosan gazdag terméshez

Agrofórum Online

Nem kell a fél kertünket paradicsompalántákkal beültetni ahhoz, hogy a teljes szezonban bő bogyótermésnek örülhessünk.

Túljutottunk a május közepén, a fagyosszentek elmúlásával pedig sok magyar házikertész immár bátran kiülteti a belső térben nevelt paradicsompalántáit a szabadba. A hőmérsékleti viszonyok mellett ugyanakkor számos más tényezőt is figyelembe kell venni ahhoz, hogy igazán elégedettek legyünk a szezonnal. A profi termesztő folyamatosan kontroll alatt tartja a gyökerek, a levelek „működését”, állandóan megfelelő talajnedvességet tart, illetve ügyel a kellő kalcium-ellátottságra a bogyók csúcsrothadásának elkerülése érdekében.

A Zen Garden Oasis nevű amerikai YouTube-csatorna kertész szakembere maga is ahhoz hasonlítja a hatékony paradicsomtermesztést, mintha az ember egy gépet tartana üzemben. Véleménye szerint bárki számára elérhető, hogy csupán néhány tővel annyi bogyót termesszen, amennyi folyamatosan elegendő számára a szezon során, nem kell a fél kertjét palántákkal beültetni. Ehhez csupán három alapvető szabályt kell betartania. Az alábbi módszerekkel a gyakorlati tapasztalatok szerint már 2 hét alatt masszív növekedést érhetünk el a növényeknél.

Az első tanács a gyökérzóna megfelelő menedzselésére vonatkozik. Ez például azt is jelenti, hogy a palántát próbáljuk mélyre ültetni, ehhez pedig távolítsuk el az alsó leveleit, hogy a szár viszonylag hosszú része is a föld alá kerülhessen. Így a paradicsom nagyobb gyökértömeget növeszt, ami jobb víz- és tápanyagfelvételt jelent, ezáltal pedig az aszálynak is jobban ellenáll. Az erősebb gyökérzet révén stabilabb a tartása is, így nagyobb bogyókat tud kinevelni.

Billentsük ki a növényt a kényelméből

A második tanács a kontrollált stresszre vonatkozik, a paradicsomot ugyanis némileg stimulálni kell ahhoz, hogy ne a levelek, a zöldtömeg növelésére összpontosítson, hanem minél több virágot (és ezáltal termést) hozzon. Ezt a legkönnyebben úgy lehet elérni, ha visszafogjuk a nitrogénfelvételét, ehhez pedig időről időre távolítsuk el a friss hajtásait, amelyek a bogyók kinevelését csak hátráltatják. Néha hagyjuk a talaját is kissé kiszáradni, nem kell a felső 3-5 cm-es rétegnek folyamatosan nyirkosnak lennie, mert azzal is csak a zöldtömeg növekedését serkentjük.

Végezetül ne feledkezzünk el a fentebb már említett, bőséges kalciumfelvételről sem, amit azzal tudunk ösztönözni, ha tojáshéjat, csontlisztet, kerti meszet vagy más, magas kalciumtartalmú anyagot juttatunk a talajba. Ennek felvételéhez viszont elengedhetetlen, hogy a talaj az 5 cm alatti rétegekben nedves legyen, különben a kalcium nem hasznosul.

A kalciumhiány komoly gondokat okozhat:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Mitől lesz lilás színű a paradicsompalánta levele?

2023. április 22. 04:58

Mitől lesz sötétebb, kissé lilás színű a paradicsompalánta levele?

A paradicsomot fertőző új vírus: TBRFV (Tomato Brown Rugose Fruit Virus)

2020. február 19. 04:36

Természetes körülmények között súlyos tüneteket eddig növényházi paradicsomtermesztésben figyeltek meg, a vírus a mechanikai terjedése miatt eddig szabadföldön jelentős károkat nem okozott.

Hamarosan olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség

2019. április 26. 08:46

Az import a paprikaféléknél, paradicsomnál és kígyóuborkánál a legjellemzőbb, de az árak már kezdenek összeérni. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban magyar, az arány május közepére 95 százalék fölé emelkedik.

Egyetlen dolog kell, hogy mézédes legyen az otthon termesztett paradicsom

2026. március 22. 16:10

Mit keverjünk a talajba, hogy igazán ízletes legyen a paradicsomunk? Mit nem tehetünk meg a saját kertünkben? Hogyan védekezzünk a tafrina ellen? A heti legolvasottabb cikkeink közül válogattunk.