Zöldség-Gyümölcs

10 éve termeszt fügét egy német gazda – itt vannak a tapasztalatai

Agrofórum Online

Egy gazdálkodó Alsó-Szászországban, ami Németország egyik északi tartománya, már több mint 10 éve termeszt sikeresen fügét.

A füge Európa mérsékelt éghajlatú területein is szépen fejlődik és jól terem. Itthon sok helyen megtaláljuk, de már Németországban sem szokatlan a fügeültetvény. Alsó-Szászország pedig, ahol az ültetvény közelében egész nyáron fügétől illatozik a levegő, egyenesen az Északi-tengerrel határos.

A kitartó munka szó szerint gyümölcsöt érlelt

És nem csak üvegházas ültetvényt kell elképzelni, ahol olyan sűrűn állnak a fügefák, mint egy erdőben, mert a füge szabadföldben is megterem. 700 fáról szedik a sokáig egzotikusnak tekintett gyümölcsöt, és könnyen találnak piacot is neki.

Roland Kempf gazdálkodó eredeti foglalkozása asztalos, és a fügék mellett ezt a szakmáját is űzi. Az első fákat 2012 őszén ültették a Hannoverhez közel eső Ahltenben. Az a tél viszont kivételesen hideg volt a régióban, és a növények tövig visszafagytak. Emiatt Kempf majdnem felhagyott a fügével, a növényeket a földig visszavágta, és nem is foglalkozott velük ezután. Aztán májusban nem akart hinni a szemének: a csemeték csodásan kihajtottak. Ennek hatására döntött úgy, hogy ad még egy esélyt a fügeültetvénynek.

Eleinte úgy tervezte, hogy csak szabadtéren termeszti a fügét, de azért Alsó-Szászországban ehhez az ősz nem mindig megfelelő: egy hosszú, meleg időszakban beérik ugyan a füge, de még így sem lesz elég zamatos. Az üvegházban viszont már szeptemberben lehet szüretelni, de sokszor még októberben is elég meleg van a füge beéréséhez.

250 fajtából választották ki a legjobbakat

A 2500 nm-es fóliasátrakban 250-280 fáról szüretelnek, szabadtéren pedig további egy hektáron 500 fa található. Kempf gazda kiemeli, hogy amíg télen nincs –15 oC-nál hidegebb, a fügefák nem fagynak el. Ráadásul mélyen gyökereznek, így a szárazságot is jól bírják. A titok abban rejlik, hogy olyan fajtát kell választani, amely az északabbi területeken is megmarad. Szabadtéren főleg nyáron beérő fajtákat termesztenek, a fóliasátrakban pedig őszieket.

Persze kezdetben a füge nagyon sok munkával járt, ki kellett tapasztalni, mi válik be azon a területen. Mára már 250 fajtát kipróbáltak, és minden évben vannak újabb kedvencek. Az idei egyelőre jó évnek indul, ha az időjárás kedvező marad, hektáronként 2 tonna termésre számítanak, ami egy-egy fán 20-30, de akár 40 kg gyümölcsöt jelent.

Helyben vevőre találnak

A fügét betakarítás után sem utaztatja messzire a gazda: egy részét a saját boltjában, más részét a környékbeli üzletekben értékesíti. Azt mondja, akkora a kereslet a termésre, hogy akár a jelenlegi mennyiség kétszeresét is el tudná adni. Követésre érdemes tehát az üzleti modellje, hiszen a helyi, bio és egzotikus gyümölcs sokak kedvence.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bevállalja? Biztostű a paradicsom gyorsabb éréséért

2025. szeptember 13. 13:10

A „biztostűs” érlelés sokakat izgat – de mit mond a tudomány az etilénről, a sebzésről és a fertőzésveszélyről?

DélKerTÉSZ: Új életet kaphatnak a „tökéletlen” zöldségek

2025. szeptember 12. 12:10

Szentesen a küllemhibás paprika-paradicsom sem vész kárba: a DélKerTÉSZ fermentálással, savanyítással teszi piacképessé.

Kökény gyűjtése: miért várjuk meg a fagyokat?

2025. szeptember 11. 14:10

Miért kell a kökénynél megvárni az első hideget? A válasz a gyümölcs biológiájában és a hagyományos feldolgozásban rejlik.

Almahéj: mossuk, hámozzuk vagy együk meg bátran?

2025. szeptember 9. 16:10

Az alma héja értékes tápanyagokat tartalmaz, de a növényvédőszer-maradványok miatt sokan tartanak tőle. Megnéztük, mit mondanak a kutatások.