Zöldség-Gyümölcs

Indul a zöldség-gyümölcs kampány, Frutti és Veggi beindították a rakétákat

Agrofórum Online

Látszólag már ezer éve letettünk a kalandozásokról, de valójában soha nem szoktunk le róla. Mi egy olyan nemzet vagyunk, amelyik nem tud megülni a fenekén. Ahogy lehet, már mozdulunk is a telekre, az ország másik végébe, külországokba; a tehetősebbek meg még tovább mennek, némelyek különböző kalandokra vágyódva. Most azonban másféle kalandra invitáljuk Olvasóinkat, méghozzá egy „Európai Friss Kalandra”, amelynek mottója: „Fedezd fel a friss zöldségek és gyümölcsök valódi erejét!”

Ez az írás afféle figyelemfelkeltés. Az idők múlásával rendszeresen beszámolunk majd a „zöldség-gyümölcs kampány” eredményeiről. Van idő, hiszen a program három évig tart.

Erről szólt az a teltházas sajtótájékoztató, amelyet a NAK és francia nagykövetség szervezett Budapesten a Francia Intézetben március 27-én.

Mi volt a lényeg?

Kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk, ez számos betegség, elhízás stb. forrása. Ezért már gyermekkorban változtatni kell az étkezési szokásokon, amit ennek a most induló programnak a segítségével kíván a NAK és francia partnere, az Interfel szakmaközi szervezet elérni.

A két szervezet közösen friss zöldség- és gyümölcsfogyasztás ösztönzésére irányuló európai promóciós programot dolgozott ki. A gyerekek, illetve a családok zöldség- és gyümölcsfogyasztását célzó 2018-2020 közötti időszakra javasolt hároméves programot az Európai Bizottság elfogadta, így a program a megvalósítás szakaszába érkezett. A pályázat magas szakmai színvonalát jól mutatja, hogy az uniós tagországok szakmai szervezetei részéről jelentős túligénylés érkezett a forrásokra, de a francia-magyar kooperáció így is bekerült a kiválasztottak közé. Az összetett program finanszírozását az EU 80 százalékban vállalja, ez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara esetében 1,2 millió euró támogatást jelent.

A kezdeményezés célja, hogy vonzóvá tegye és növelje a zöldség- és gyümölcsfogyasztást a gyermekek és gyermekes családok körében Magyarországon. Az Európai Friss Kalandok című kampány Frutti és Veggi, a program két figurájának történetén keresztül, játékos módon kívánja felhívni a gyermekes családok figyelmét arra, hogy a zöldségek és a gyümölcsök nemcsak finomak és egészségesek, de fogyasztásuk egyben szórakoztató élmény is.

„Az Európai Friss kalandok kampány elsősorban a 6-14 éves korú gyermekekre fókuszál, ugyanakkor mellettük igyekszünk megszólítani a családokat és az idősebb generációt is, akik még megőrizték a zöldség-gyümölcs fogyasztás és felhasználás hagyományos kultúráját, és képesek azt átadni a jövő generációjának. Arra buzdítjuk a szülőket és a nagyszülőket is, hogy vegyenek részt ebben a kampányban, és osztozzanak gyermekükkel, unokájukkal a zöldség- és gyümölcsfogyasztás élményében” – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A szervezet a kampánnyal nemcsak a népegészségügyi célokat kívánja támogatni, hanem hazánk agrárgazdasági törekvéseiben is kulcstényező lehet. Ugyanis, ha a jelenlegi napi fogyasztást csak 460 grammra sikerülne emelni, az önmagában 730 ezer tonna termelésbővülésre és több mint 100 milliárd forint új érték előállításra adna lehetőséget a magyar gazdák számára.

A program első számú célkitűzése, hogy a hároméves periódus végére növelje a friss zöldség- és gyümölcsfogyasztás mértékét. A kampány középtávú célkitűzése, hogy éves szinten 150 ezer gyermekhez és 300 ezer szülőhöz, nagyszülőhöz jusson el a kampány üzenete.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Sérült, szennyezett zöldséget és gyümölcsöt kerestek a hipermarketekben

2018. december 20. 08:15

25 hazai hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát vette górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Érdemes palántát nevelni, ha uborkát termesztenénk?

2023. február 17. 04:37

Szeretném megtudni, hogy érdemes-e az uborka magjaiból palántát nevelni? Hogyan és mikor vessem el a magokat?

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Fekete paradicsom: egy újdonság, amit házikertben is érdemes termeszteni

2023. március 2. 05:36

A fekete paradicsom nagyon hasonlít formájában a közönséges, már megszokott paradicsomra, viszont nemcsak a színe, hanem az íze is teljesen más.