Zöldség-Gyümölcs

Jó paradicsomszezon elé néz Portugália

NAK/IEG Vu

A Nemzeti Statisztikai Hivatal (INE) legutóbbi jelentése szerint Portugáliában jó ipariparadicsom-termést várnak, 10%-kal magasabb hozamokkal. A gyümölcs- és szőlőültetvényekben is magasabb terméseket prognosztizálnak.

Portugáliában a feldolgozásra szánt ipari paradicsom ültetése kora júniusban befejeződött, a betakarítás július 24. és augusztus 4. között kezdődött. A vegetatív fejlődés normális volt, néhány lokális gombás- és atkafertőzés ellenére, amik miatt ott szükséges volt kezelni az állományokat. Összességében viszont nem történt olyan veszteség, amit növény-egészségügyi probléma okozott volna

Az első mintáknak jó a hozamuk és a színük is, ami 10%-os növekedést sugall a 2018-as 84,7 tonna/hektárhoz képest. Erre a szezonra az INE 93 tonna/hektár termést vár, ami kicsivel kevesebb, mint 2015-ös 94,6 tonna/hektáros rekord, és jóval több, mint az elmúlt öt év átlagtermése, benne a legalacsonyabb 2014. évi 76,1 tonna/hektárral.

Időjárás

Ebben az évben a júliusi hőmérséklet átlagos volt, de a 10-12. majd a 17-24. hetekben voltak hőmérsékleti csúcsok. Volt egy szélsőségesen aszályos időszak is, amikor szinte az egész termesztőterület csapadékhiánnyal küzdött (98%). Ezek a feltételek azonban lehetőséget biztosítottak a kézi és a gépi munkák elvégzésére, csökkentve a lehetséges késést a növények fejlődésében. Július végén Portugália víztárolói teljes kapacitásuk 65%-án voltak, ami alacsonyabb volt, mint az előző hónapban (68%), valamint a 10 éves átlaghoz (78%) képest is. Ez egy átgondoltabb vízforrás-használatot eredményezett az öntözés során, aminek elegendő vizet kell biztosítania a szezon végéig.

Más termések

Az országban várhatóan 30%-kal több alma lesz, mint tavaly. A kedvező időjárás segítette a fák virágzását az összes fő termőterületen, kivétel Planalto Mirandêst, ahol heves esőzések és jégeső sújtotta az ültetvényeket.

Az őszibarack betakarítása megkezdődött, átlagosan jó minőséggel. Az elmúlt 33 év legnagyobb termése lesz 13,8 tonna/hektár terméssel. A mandula tekintetében az elmúlt 3-4 évben telepített új fáknak 60%-kal kellene növelniük az átlaghozamot a 2018-as 645 kg/hektárhoz képest.

Magasabb termés várható szőlőben is, mint 2018-ban (+10%). A száraz tél segítette a gombás fertőzések visszaszorulását, valamint a száraz tavasz minimálisra csökkentette a súlyos primerfertőzések kialakulását. A virágzás és a fürtzáródás probléma nélkül lezajlott a szőlőültetvényekben, a fürtfejlődésnek ideálisak voltak a meleg és száraz szelek, míg a hűvös éjszakák a bogyók érését segítették.

A körtetermésük hasonlónak ígérkezik, mint tavaly. Ez főleg azért van így, mert az ültetvények 85%-a az ország nyugati részén gyakorlatilag egy termőhelyen koncentrálódik, ahol a térség éghajlati viszonyai és a növény-egészségügyi nyomás határozta meg a termést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Leszedte a diót? Ezt ne mulassza el, ha hónapokig tárolná

2026. október 7. 08:10

A lehullott dióval nem érdemes várni. Megmutatjuk, mikor elég száraz, hogyan tárolható, és miért kell komolyan venni a penészedést.

Zöld jelzés a génszerkesztett paradicsomnak Angliában?

2022. május 25. 17:16

A fogyasztó D-vitamin szintjét növelő paradicsom lehet az első génmódosított termény, amely forgalomba kerülhet Angliában.

Tegye ezt a paradicsommal, nehogy „felfőjön” a kánikulában

2026. július 31. 09:10

Hogyan lehet megvédeni a paradicsomot a 40 fokos hőségben? Nem vagyunk teljesen tehetetlenek az időjárás kegyetlenségével szemben.

Nagy terméshozam kis helyen: a biointenzív kertészet

2024. április 3. 16:10

A biointenzív kertészet a természeti folyamatokra és az ökológiai egyensúlyra támaszkodik a növények termesztése során.

Determinált vagy folytonnövő paradicsom az ideális választás?

2019. március 30. 06:37

Amióta létezik paradicsomtermesztés, a gazdálkodók egyik legnagyobb problémája, hogy folyton növő, vagy bokorparadicsomot termesszenek. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, lássuk, kinek melyik típus termesztése javasolt.

Zöldség Képgaléria