Ház, táj blog

Jussanak el mindenkihez a talajvédelemmel kapcsolatos tudnivalók!

Agrofórum Online

Házikert-tulajdonosként is sokat tehetünk kertünk talajának védelmében, sőt ha ismerjük a fizikai tulajdonságait és a benne zajló jellemző folyamatokat, akkor nagyobb eséllyel telepítjük be a kertünket sikeresen a megfelelő növényfajokkal, és helyes gyakorlatokkal fogunk termeszteni is benne.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ismét felhívja a figyelmet a talajvédelem fontosságára, és arra, hogy a helyes talajhasználat mindenkinek feladata és közös ügye. A hivatal szándéka, hogy bemutassa nekünk hazánk talajainak sokszínűségét, a talajművelési és tápanyag-gazdálkodási szokásokat, valamint felhívja a figyelmet a talajegészség megőrzésének fontosságára és módjaira.

Annak érdekében, hogy minél több emberhez eljussanak az ismeretek és közérthetően rendelkezésünkre álljon a tudásanyag, különböző hírközlő felületeket alkalmazna a hivatal. A hatékonyság érdekében a hivatal a lakosság véleményét is várja a fenti témákban: az érdeklődők egy kérdőív formájában elküldhetik a véleményüket a Nébih részére július 20-ig.

Nemzeti Talajtani Adatbázis

Immár elérhetőek a talajminta-vizsgálatok eredményei a Nemzeti Talajtani Adatbázisban. A laboreredmények elemzése alapján a talajok állapotáról és funkciójuk ellátásáról is hasznos információkat rejt az adatbázis.

Ennek használata megkönnyíti egy kis házikert megfelelő használatának kialakítását, és akár a komplex, professzionális földművelés elérését egyaránt.

A növények igényei közül nagyon fontosak a talajjal szembeni igények
A növények igényei közül nagyon fontosak a talajjal szembeni igények

A Nemzeti Talajtani Adatbázis adatait is felhasználva a Nébih szeretné bemutatni a lakosságnak, hogy mennyire sokszínűek a magyar talajok, és melyek a talajművelési, valamint tápanyag-gazdálkodási szokások, ezzel is ráirányítva a figyelmet a talajegészség megőrzésének módjaira.

A hivatal többek között olyan témakörök bemutatását tervezi, mint a szervestrágyázás és a komposztálás használata, a helytelen tápanyaghasználatból eredő víz- és talajszennyezések, vagy az erózió és a belvíz elleni védekezés.

A feldolgozandó témákról, illetve az alkalmazandó eszközök meghatározásáról a lakosság véleményére is számít a hivatal. Az alábbi linken elérhető kérdőív kitöltésével az érdeklődők számottevő segítséget nyújthatnak abban, hogy valóban a közvéleményt leginkább érintő kérdéseket, témaköröket mutassák be a Nébih szakemberei:

https://portal.nebih.gov.hu/web/forms/shared/-/form/1130530150

Ezt a kérdőívet az érdeklődők egészen július 20-ig érik el a hivatal weboldalán.

A talaj egészségének megőrzése hosszabb távú sikeres növénytermesztést biztosít
A talaj egészségének megőrzése hosszabb távú sikeres növénytermesztést biztosít

Addig is…

A növényeink kiválasztását és az ültetés helyének, módjának helyes gyakorlatát segítő cikkeket ajánlok addig is szeretettel, amíg a fenti adatbázisok szakmai tudása meg nem jelenik számunkra:

Ami a kertünk talajánál elsősorban befolyásolhatja a növényválasztást, az adott kertrész rendeltetését, az a talaj kémhatása és fizikai félesége.

A talaj kémhatásának ismerete azért nagyon fontos, mert vannak olyan növényfajok, amelyek a savanyú talajokat, megint mások a lúgos talajokat kedvelik, és a másik végletet nem állhatják. Szerencsére vannak olyan módszerek, amivel mi magunk is megállapíthatjuk, hogy kertünk talaja milyen kémhatású, illetve hogyan befolyásolhatjuk egy bizonyos mértékig a kémhatást.

Ugyanilyen fontos tudni milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a talajok különböző fizikai félesége, hogyan állapíthatjuk meg, kertünk talaja melyik típusba tartozik (homok, vályog vagy agyag, vagy ezek valamelyik átmenete), valamint mely növényfajok termeszthetők az egyes típusok esetében eredményesen.

Töltsük ki a Nébih kérdőívét július 20-ig
Töltsük ki a Nébih kérdőívét július 20-ig

A talaj kémhatása és fizikai félesége mellett kicsit érdemes annak is utánanéznünk, hogy milyen, megvásárolható földtípusok állnak rendelkezésünkre a házikerti és szobanövényeink ültetéséhez, de vajon melyiket válasszuk a növény igényei (pl.: savanyúföld, kaktuszföld, orchideaföld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében? Megéri egyáltalán minden növénynek „névre szóló”, speciális földet vásárolni?

Az elültetett növények közegébe vagy közegére alkalmazhatunk kiegészítő anyagokat, amelyek segítik a növényt az egészséges fejlődésben. Biztosan találkoztunk már agyaggranulátummal, natúr tőzeggel, kertészeti perlittel és a sok kertben hódító fenyőkéreggel.

Nem utolsó szempont, hogy az egészséges ültetőközeggel megelőzhető számos növényi betegség és kártevő felszaporodása, amely veszélyeztetné a növény sikeres fejlődését. Erre a veteményesben ugyanúgy figyelnünk kell, mint egy faültetésnél vagy palántanevelésnél.

Kapcsolódó cikkek:

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Madárinfluenza: lúdállományt kell felszámolni Békés megyében

2022. november 30. 10:29

Újabb tömőlúdtelep állatainál mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Újra túlszaporodott a mezei pocok

2020. február 5. 05:41

A mezei pocok elleni védekezés akkor hatékony, ha rendszerbe foglalva, előrejelzésre és megelőzésre alapozva hajtják végre.

11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Nébih

2020. március 3. 14:17

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.