Termőföldtől az asztalig

Borkrémleves

Agrofórum Online

Mi mással is indíthatnánk a karácsonyi menüt, mint egy jó levessel? Márpedig ha karácsony és leves egy mondatba kerül, akkor az egyik első dolog, ami eszembe jut, az a borkrémleves.

Édes, elegáns, finom – nem is kell ennél több, szuper jó felvezetés a főfogáshoz. Készülhet édes, félédes vagy akár száraz borból is, ízlés szerint fűszerezhetjük, és a feltétet is variálhatjuk. Nálunk most a tejszínhabos-mandulás a kedvenc, de évekig tartotta magát a rumos-mazsolás habgaluska is.

Hozzávalók 6 adaghoz:

1 liter félédes / édes vagy akár száraz fehérbor – ízlés szerint
1 db citrom
pár szem szegfűszeg
kis darab fahéj
8 db tojássárgája
8 dkg cukor
2 dl víz

A tetejére:

tejszínhab
pirított szeletelt mandula

A bort 2 dl vízzel együtt egy fazékba öntjük, teatojásba tesszük a fahéjat, a szegfűszeget és belelógatjuk a borba, és hozzáadjuk a citrom hámozott héját is. Felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről, és kivesszük belőle a citromhéjakat és a teatojást is. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, és a forró fűszeres bort óvatosan – fokozatosan – hozzáöntjük, közben habverővel verjük.  Visszatesszük a tűzhelyre, és közepes lángon újra felmelegítjük, közben habverővel keverjük, míg kissé besűrűsödik.

A levest tejszínhabbal, és serpenyőben szárazon megpirított mandulaszeletekkel megszórva tálaljuk.

(A tojások fehérjéből is készíthetünk habot – ehhez a felvert habot forró tejben kifőzzük, pont úgy, mint a madártejnél. De készülhet a fehérjékből habcsók, vagy akár Pavlova-torta is.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Narancsos-csokoládés karácsonyi kenyér

2020. november 30. 04:37

Karácsonykor a finomabbnál finomabb ünnepi fogások körül forog minden, de nem árt, ha már reggel is valami igazán finom étellel indítjuk a napot.

Ropogós pecsenye lazacos krumplival

2019. december 22. 04:39

Sok ismerősömtől hallottam, hogy az ünnepi asztal elengedhetetlen étele a lazac. Hogy ezt ki milyen formában vagy fogásként képzeli el, annak csak a képzelet szabhat határt.

Sütőtökös rizottó fűszeres csirkekockákkal

2019. december 21. 20:32

A sütőtök igazi őszi, téli étel, mely rengeteg módon elkészíthető. Fogyaszthatjuk püréként, sütőben sütve mézzel a tetején, turmixba keverve...

Céklás-kakaós csiga

2019. december 20. 20:36

Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.

Húzzon haza!

2019. január 28. 08:42

Fizessen elő vagy váltsa meglévő nyomtatott, illetve digitális éves előfizetését 2019. január 23. és 2019. október 31. között kombinált előfizetésre, mert most szaklapunkat nyomtatott + digitális formában megrendelő olvasóink között egy PRONAR T653/1 pótkocsit sorsolunk ki a DORKER Kft. jóvoltából.

Kaptam egy levelet

2018. június 6. 13:44

A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…

Mi lesz a krumplilevesünkkel?

2023. november 19. 13:10

Megjelent az Agrofórum újság nyomtatott kiadásának 2023. novemberi száma. Ezúttal Fórián Zoltán burgonyapiaci elemzését emelnénk ki belőle, amely nem fest rózsás képet a szektor helyzetéről.

Megjelent a májusi Agrofórum

2019. május 15. 11:27

Májusi lapszámunkban két kiemelt témát ajánlunk olvasóink figyelmébe. Elsőként a szennyvíziszapok és a hígtrágya szántóföldi felhasználásának lehetőségeit a talajerő-gazdálkodásban betöltött szerepét, a környezetvédelmi vonatkozásokat járjuk körbe.