Dr. Fazekas Sándor (Karcag, 1963. május 3. –) magyar jogász, jogtanácsos, politikus. 1990-től 2010-ig Karcag polgármestere. 1998-2002. között, valamint 2006-tól országgyűlési képviselő. 2010-2014. között a második Orbán-kormány vidékfejlesztési minisztere. 2012. október 18-tól a Hungarikum Bizottság elnöke. 2014-2018. között a harmadik Orbán-kormány földművelésügyi miniszterre.
2016. szeptember 25.
A KAP előírásai talán az egész világon a legszigorúbbak, ezért is kell támogatást adni a gazdáknak.
2016. június 24.
Fazekas Sándor reméli, hogy Nagy-Britannia olyan kereskedelmi megállapodásokat köt majd az EU-val, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar termékek továbbra is eljuthassanak erre az igényes piacra.
2016. június 15.
Az Európai Unió mezőgazdasági szektora több mint ötmilliárd euró veszteséget szenvedett el az Oroszország elleni szankciók következtében.
2016. április 22.
Olyan helyen élünk, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egészséges élelmiszereket állítsunk elő.
2016. április 10.
A dokumentumot a tervek szerint még áprilisban megtárgyalja a kormány.
2016. március 2.
Egy kormányhatározatban a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy március 31-ig átfogó tejágazati stratégiát dolgozzon ki.
2016. január 29.
Az Agrofórum az AGROmashEXPO és AgrárgépShow ideje alatt is várja a gazdálkodókat a G pavilon, 201/A standján!
2015. december 16.
Eddig mintegy 130 milliárd forint bevétele származott az államnak az árverésekből, a programot folytatják.
2015. november 22.
Az első héten mintegy 200 magyar gazda vett együttesen több mint 1800 hektár, átlagosan 9 hektár állami földterületet.