2021. március 11.
Klímakomputer vezérli és termálvíz fűti az Árpád-Agrár Zrt. közelmúltban átadott, 7000 négyzetméteres fóliablokkját Szegváron, ahol január végén már nagyjából 12 Celsius-fokos hőmérsékleten felsorakoztak és növekedtek a káposztafélék palántái. A zöld minden árnyalatát megelevenítő létesítményben fejeskáposzta, kelkáposzta, karalábé, vöröskáposzta, karfiol és brokkoli kapott helyet.
2021. február 19.
Amíg a hidrokultúrás technológia számára előállított uborkapalántát kézzel, addig például a talajos paprikát, a zellert, a salátát, a dinnyeféléket, minimális mennyiségben a talajos paradicsomot és talajos uborkát vagy a jelentős tételben készülő káposztafélék magját egy speciális tápkockázó vetőgéppel vetik el az Árpád-Agrár Zrt. szegvári telephelyén. De hogyan is működik a szinte teljesen automata rendszer? Ezt is eláruljuk!
2020. október 4.
A káposztafélék azon kevés, fontos zöldségfélék közé tartoznak, amelyekből szinte egész évben hazai termesztésből lehetne a fogyasztási igényeket kielégíteni.
2020. február 7.
A kevesebb, mint 1000 hektár hajtató felületről több év átlagában 18-20 ezer tonna káposztafélét takarítanak be.
2019. november 16.
Nagymamám konyhájában találkoztam először ezzel a különleges, ám annál egyszerűbb szláv eredetű étellel.
2019. augusztus 13.
Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.
2019. július 24.
Az elmúlt időszakot a viszonylag nyugodt, fronthatástól mentes időjárás jellemezte. Záporok, zivatarok csak az ország kisebb térségeiben zavarták meg a nyárra jellemző 30 C feletti nappali hőmérsékletet. A tartósan száraz időben alig van éjszakai harmatképződés, emiatt az időjárás most elsősorban a kártevőknek alakul kedvezően.
2019. június 1.
A mennyiségi növekedés hatására a termelői árak és a fogyasztói árak is apadnak, jelentős árcsökkenésre azonban a "lecsószezonig" még várni kell, az június végén, július elején várható.
2019. május 28.
F. István kérdése: A káposztámat apró fekete bogarak rágcsálják. Mik ezek és hogyan tudok védekezni ellenük?