Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív védekezés szükséges a varasodás és a lisztharmat terjedése ellen

Agrofórum Online

Az elmúlt időszak időjárását a „Medárd” időjárása uralta. Szinte minden országrészben esett kisebb-nagyobb mennyiségű eső, helyenként a kéthavi átlagot is meghaladta. Jellemzően igen magas volt a levegő relatív páratartalma, mely igencsak kedvezett a betegségek megjelenésének és terjedésének.

Továbbra is igen jelentős a levéltetű fajok szerepe a növényegészségügyi helyzet alakításában, szinte minden növénykultúrában, mert közvetlen károsításuk mellett jelentős a szerepük a vírusbetegségek és fitoplazmák terjesztésében. Még mindig sok a szárnyas levéltetű alak, így folyamatosan nő a friss kolóniák száma.

Almában és körtében a varasodás fertőzés házikertekben és nagyüzemi ültetvényekben gyors ütemben fertőz, előbbiekben a varas gyümölcsök aránya eléri a 15-20 %-ot. A lisztharmat terjedése várható az esős napok elmúltával, pedig a fertőzött hajtások aránya már most is jelentős. Mindkét kórokozó ellen intenzív védekezés javasolt. Néhány érzékeny fajtán kolletotrihumos levélfoltosság jelent meg. Az almamolyok rajzása folyamatos, a csapdázott lepkék száma ültetvényenként változó. A korábban fertőzött gyümölcsök hullása megkezdődött, de sok a természetes gyümölcsritkulás is.

A csonthéjas gyümölcsök közül a cseresznye érése folyamatos, az esőzések miatt igen jelentős a termés felrepedése. Ugyanakkor folyamatosan, de gyengén rajzik a cseresznyelégy, a korábbi fertőzésből már előfordulnak nyüves gyümölcsök. Az érés miatt védekezni már nem lehet. A sebzett gyümölcsökön azonnal megjelent a gyümölcsmonília, így sok a rothadt, mumifikálódott termés. A levelek sztigminás levélbetegsége már most igen erős, de az érés miatt csak a nem érő növényeken lehet védekezni. A növényeken igen erős a levéltetű fertőzés, valamint az őszibarack hajtásvégeken a keleti gyümölcsmoly károsít. A tafrinával fertőzött levelek hullása folyamatosan zajlik, hajtanak az új, egészséges levelek, de ez jelentős energiát von el a termés növekedésétől.

Rohamosan erősödik a spanyol csupaszcsigák károsítása.

A diófák levelén és termésén baktériumos eredetű foltok jelentek meg, de várható a gnomóniás fertőzés kialakulása is. A réztartalmú készítmények mindkét kórokozó ellen hatásosak.

A szőlőültetvényekben igen magas a lisztharmat, a peronoszpóra és a feketerothadás fertőzésveszély, ugyanis az időjárási körülmények mindhárom betegségnek kedveznek. A szőlő virágzása miatt a fürtkezdemények botritiszes fertőzésére is nagy az esély, így előtérbe kell helyezni a megelőző védelmet. Az amerikai szőlőkabóca lárvák többsége L1 lárvafokozatú, de az L2-es lárvák aránya is elérte a 25 %-ot. A védekezés optimális időpontja hamarosan elérkezik.

A házikertekben rohamosan erősödik a csupaszcsigák, különösen a spanyolcsigák károsítása. A felnőtt egyedek mellett nagyon sok a nemrég kelt apró csiga, így hosszantartó küzdelemre kell felkészülni. Minden védekezési módot be kell vetni a súlyos károk mérséklése érdekében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szürkepenészes rothadás fenyegeti a szőlőt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 9. 09:40

A vékony héjú és tömött fürtű fajták különösen érzékenyek a betegségre. A szüret felgyorsítása az egyetlen védekezési lehetőség.

Menteni kell gyorsan a napraforgót – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 8. 16:10

A megbetegedett tányérok elhalása megkezdődött, a betegségtől pedig rothadásnak indulnak, és szétesnek.

Lakmároznak a csupasz csigák – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 2. 11:10

Kertészeti növénykultúrákban most a vetési bagolylepke rajzik még, petéit és lárváit szántóföldön és zöldségfélékben egyaránt megtaláljuk.

Támadásba lendült a repcedarázs - Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 1. 14:10

A vetések nem csávázott hányadát egyszerre támadja a keresztesvirágúak bolhája és a különböző földibolha-fajok, valamint a repcedarázs.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erőteljesebb a szőlő gubacsatka fertőzése

2022. május 11. 10:34

A párásabb időjárás szinte minden kórokozónak és kártevőnek kedvező feltételeket teremt a felszaporodáshoz és a terjedéshez.

Miyen permetszereket használjunk a házikertben?

2020. május 7. 08:57

Abban kérek segítséget, hogy a cseresznye, barack, szilva, alma, birsalma fákhoz és a szőlőhöz milyen permetszer ajánlott kukacosság, gomba, kártevők ellen? Előre is köszönöm!

Miért fontos a napraforgó lombtrágyázása?

2022. június 17. 10:12

A sok helyen tapasztalt bór-hiány ráirányítja a figyelmünket a napraforgó lombtrágyázási technológiánk átgondolására.

Miért ültet rózsát a szőlősgazda a szőlősorok elé?

2019. május 23. 05:36

H. László kérdése: Többször láttam már, hogy a szőlősorok elé rózsát ültettek. Miért teszik ezt a gazdák?