Növényvédelmi előrejelzés

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

Agrofórum Online

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is optimális feltételeket teremtenek.

Az elmúlt napok időjárását főként a kiszámíthatatlanul tornyosuló gomolyfelhőkből hulló változó mennyiségű csapadék jellemezte. A napi hőmérséklet néhány 0C-kal csökkent ugyan, de nyáriasan meleg továbbra is az idő. Minden növénykultúra számára hiányzik az országos eső, bőséges csapadékkal.

Általánosan elmondható, hogy szinte minden növénykultúrában a levéltetvek tömeges elszaporodását lehet megfigyelni. A mérsékelten meleg és párás mikroklíma miatt néhány nap alatt képes a kártevő akár 100 %-os fertőzést kialakítani a termesztett és vadon élő növények széles körében. Szántóföldön most legnagyobb veszélyben a borsó, a napraforgó, a kalászos gabonák vannak, de néhány tájegységben már a 6-7 leveles kukoricán is megfigyeltek levéltetű kolóniákat.

Osztrák szipoly

Kalászosok

Kalászos gabonákban, őszieken és tavasziakon is jellemző a levéltetvek szívogatása, főként a kalászokon vagy pedig a zászlósleveleken. Még hámozgatnak a vetésfehérítő bogarak lárvái, de egyre több gabonapoloskát és szipolyt jeleznek a vetések felett kerengő sirályok, melyek szívesen fogyasztják a bogarakat. Több térségben a viharok és a jégeső megdöntötte az őszi árpát, itt a mikroklíma miatt fokozott a kalászfuzáriózis veszélye, ugyanis a megdőlt növényállomány már nem képes felállni, legfeljebb felkönyökölni.

Repce

A repce elvirágzása után teljes erővel a magképzésre fordítja energiáit. Az oldalhajtásokon megjelent levéltetű és lisztharmat fertőzés nem indokol kémiai beavatkozást. Esetleges védekezésre csak ott érdemes fordítani, ahol a viharok után becősérülést lehet tapasztalni, és fellépett a fómás, botrítiszes, alternáriás fertőzés valamelyike.

Szója

Ahol eső hullott, szépen kelnek a szója vetések. Károsító még nincs rajta, de, aki zöldítésben vetette a növényt, gondjai lehetnek a gyomirtással, mert semmiféle kémiai kezelést nem szabad alkalmazni.

A parlagfű kelését a helyi időjárási viszonyok jelentősen befolyásolják. A gyomok fejlődése széles skálán változó, a kelő egyedektől egészen a 4-6 leveles korig tart. A szántóföldi növények gyomirtása többé- kevésbé jól sikerült, illetve volt lehetőség a kelés utáni posztemergens kezelésre. A nagyobb probléma most is a ruderális területeken, illetve az út-és vasútépítések nyomvonalán jelentkezik, pedig itt is kötelező a parlagfű mentesítés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

A koronavírus miatt van nyomás alatt a gabonapiac

2020. február 1. 04:36

Az Egyesült Államokban tervezett kínai szójababvásárlások kerültek komoly veszélybe a kereskedők szerint a koronavírus terjedésével.

Statisztikai bizonytalanság az amerikai piacon

2020. augusztus 15. 11:43

Európában nem romlott annyira az előző napi pozitív hangulat, mint Chicagóban. Igaz a repce vesztett értékéből, de a többi fontosabb agrártermék jegyzése emelkedett.

Az árak csökkenésével zárult a hét a terménypiacokon

2023. július 22. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hét utolsó napját.

A viharkárok miatt drágul a kukorica

2020. augusztus 22. 09:07

Európában jó hangulatú volt a kereskedés mind a négy kiemelt termék kurzusa felfelé ment.