Növényvédelmi előrejelzés

Mindenütt károsítanak a vetésfehérítő bogarak lárvái

Agrofórum Online

Az elmúlt héten folytatódott a változékony, időnként hűvös, de változatlanul száraz időjárás. Több-kevesebb eső szinte mindenhol esett, de a csapadék mennyiségét általában a napi párolgás is meghaladta. Az őszi kalászosok általában mindenütt virágoznak, virágzik az akác is, bár a virágok mennyisége igen csekély a tavaszi fagyok következtében. A kapás kultúrák vontatottan fejlődnek, sok a gyomosodási probléma, valamint a könnyű talajokon a porverés a gyakori szél miatt.

Növénykórtani szempontból a száraz idő következtében alig van változás, a kalászosok felső levélemeletei és a zászlós levél betegségektől mentes az alacsony fertőzési nyomás miatt, még ott is, ahol extenzíven folyt a kórokozók elleni védekezés. A növények virágzása miatt preventív jelleggel most van itt az ideje a kalászfuzáriózis elleni védekezésnek. A kórokozó virágzás idején már magasabb páratartalom vagy kisebb eső esetén is képes megfertőzni a virágokat. A fertőzési hajlam a kalászosok virágzásától egészen a viaszérés fenológiai stádiumig tart, a fertőzés mértékét pedig a csapadékos napok száma határozza meg.

Fuzárium búza kalászán

A vetésfehérítő bogarak lárvái országszerte károsítanak, kisebb-nagyobb kár mindenütt előfordul. A lárvák fejlettsége igen változatos, a korábbi felmelegedés-lehűlés gyakori változása miatt. A kisebb lombfelület miatt a növények fokozottabban reagálnak a levélfelület veszteségre, ezért amennyiben a veszteség eléri a 20%-os mértéket, indokolt a kártevő elleni védekezés.

Vetésfehérítő bogár lárvák búzán

A többi kártevő közül említésre méltó mennyiségben csupán a levéltetvek szívogatnak, általában a kalászokon és a felső levélemeleteken. A gabonapoloskák és szipolyok létszáma nem haladja meg az észlelési szintet. A vetésfehérítő lárvák elleni védekezés során az akác virágzása miatt különös gondot kell fordítani a megporzó rovarok és mézelő méhek megkímélésére.

Kukoricabogár gyökérkártétel

A kukorica vontatott fejlődése elsősorban az aszály következménye, most kevesebb a kártevő, mint keléskor. Az amerikai kukoricabogár lárvák keléséhez szükséges effektív hőösszeg (162,5 Celsius fok) jelenleg a déli tájegységekben 101,1 Celsius fokon áll, tehát a lárvakelés időpontja hamarosan bekövetkezik, de ezt minden gazdálkodónak a saját körzetére kell kiszámítania. Békés megyében megkezdődött a kukoricamoly áttelelő nemzedékének a rajzása.

Kukoricamoly imágó

A napraforgó növények fejlődése szintén vontatott, de a lassú fejlődés ellenére megjelentek a felső leveleken a levéltetvek. A napraforgón általában három levéltetű-faj károsít, a fekete répa levéltetű, a sárga szilva levéltetű és az oleander levéltetű. Közülük az első kettő a gyakori faj, míg a leander levéltetve ritkábban fordul elő, főként ott, ahol a vetések selyemkóróval fertőzöttek.

Levéltetvek napraforgón

Jelenleg még a sárga szilva levéltetű fertőz, de hamarosan, a bimbózás idején a répa fekete levéltetve is várható. A levéltetvek által kiválasztott mézharmat a méhek kedvelt tápláléka, ezért, ha védekezésre kerül sor, csak méhkímélő növényvédelmi technológia jöhet szóba.

Burgonyabogár

A burgonyatáblákon burgonyabogárból elsősorban vegyes fertőzések fordulnak elő, együtt károsít az imágó, a kikelt lárva, de sok még a lerakott tojás is. Levéltetvek a növények 80-90%-án szívogatnak, kisebb kolóniák formájában. A közvetlen, szívogatás okozta kár mellett a vírusbetegségek terjesztése sokkal nagyobb termésveszteséget képes okozni.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív a moníliás fertőzés kialakulása a gyümölcsökön

2023. augusztus 9. 18:07

A jégveréstől sérült vagy molyrágta gyümölcsökön intenzív a moníliás (Monilia fructigena) fertőzés kialakulása, az egymással érintkező termések közül egyszerre több is megbetegszik.

A szokásosnál is nagyobb a gyapottok bagolylepke fertőzés

2021. augusztus 17. 10:24

Augusztus második hetében sem változott lényegesen az időjárás, maradt a 30 Celsius fok feletti nappali hőmérséklet, éjszakára pedig csupán 20 fok körülire csökkent. Csapadék alig esett, a lehullott eső zivatargócokban okozott károkat. Minden növény szenved az aszálytól, a kapásnövények többségénél az alsó levelek leszáradása már kritikus mértéket ért el. A rendkívül erős UV-sugárzás még a kimondottan fényigényes növényeken is napégéses tüneteket idéz elő. A talajoknak nemcsak a felső, hanem az alsóbb rétegei is kiszáradtak, emiatt a tarlóhántás, a tarlóápolás és a repcevetéshez szükséges talajműveletek nehezen végezhetők el megfelelő minőségben.

Rakjuk rendbe a gyepet, metszeni kell a díszkertben

2021. március 3. 10:38

Március elejére megszűnt a növények mélynyugalmi állapota, így az ismét melegedő időben egyre másra fakadnak a gyümölcsfák rügyei.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (2. rész)

2019. november 20. 12:07

2019-ben a száraz és enyhe tél kedvezett a mezei pocok szaporodásának. Az Alföld és a Dunántúl túlnyomó többségén a fertőzöttség elérte a veszélyes mértékű, 2 darab/100 négyzetméter szintet.