Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Terjed a drótféreg kártétel a napraforgó és kukorica kultúrákban

Terjed a drótféreg kártétel a napraforgó és kukorica kultúrákban

Agrofórum Online

Amit már elvitt a tavaszi időjárás, azt már a bőséges májusi csapadék sem hozza vissza, legalábbis ami a kalászos gabonákat és az őszi káposztarepcét illeti.

A május a sokévi átlagot többszörösen meghaladó csapadékkal búcsúzott tőlünk. Hűvösebb volt ugyan, de a hónap végére visszatért a hőmérséklet is a normális kerékvágásba. A kórokozók és kártevők számára kedvező időjárásban növényvédelmi teendő bőségesen akad.

Az ország szinte mindegyik tájegységéből jelzik a gabona vörösrozsda újabb és újabb megjelenését és robbanásszerű terjedését. A kórokozó számára most minden kedvező feltétel adott, hiszen nedves-párás a kalászosok állománya, a hőmérséklet optimális a fertőzéshez. Különösen ott válhat veszélyessé a helyzet, ahol nem végezték el a virágzáskori állományvédelmet, mely nemcsak a kalászfuzáriózis ellen nyújt kellő védelmet, hanem a vörösrozsda és más kalászos gabona levélbetegségek ellen is. Ha valaki most védekezne, az már legfeljebb gátolni tudja a kórokozó további terjedését.

búza vörösrozsda fertőzés

Egyre több jelzés érkezik a napraforgó és kukorica kultúrákban erősödő mértékű drótféreg kártételről. A jelenség egyenes következménye a rovarölő szeres vetőmagcsávázás beszüntetésének. Több helyen olyan mértékű a kár, hogy ki kellett tárcsázni a vetéseket teljes egészében, vagy táblarészeket kellett újravetni. Az újravetés természetesen csak akkor eredményes, ha elvégzik vele együtt a talajfertőtlenítést is. A drótféreg problematikához társulhat a vetési bagolylepke lárvájának hasonló jellegű kártétele, ugyanis erőteljesen rajzik több bagolylepke faj lepkéje. A fajok közül a „mocskospajor” kifejezetten talajszinten károsító hernyó, a növények gyökérnyaki részének elrágásával tetemes kárt képes okozni. A lepke tojásait előszeretettel rakja gyomosodó táblákba, amiből mostanság bőségesen akad. A vontatottan fejlődő, sínylődő kukoricát alaposan vizsgáljuk át, mert könnyen meglepetés érhet bennünket. A fény-és feromomon csapdák egyre több kukoricamoly lepkét fognak, bár még nem ideális a kukorica fejlettsége a peterakáshoz. Kísérjük figyelemmel a kártevő rajzásának alakulását a védekezés ütemezése érdekében.

mocskospajor

A javában virágzó borsó területeken már rajzik az akácmoly, illetve szórványosan a borsómoly is. A két kártevő a most fejlődő termést veszélyezteti. A két lepkefaj mellé a kedvező időjárási viszonyok miatt néhány napon belül társulni fog a borsólevéltetű is.

borsó levéltetű

A kártevő előszeretettel telepszik meg a virágzaton illetve a fejlődő borsó hüvelyeken. Erőteljes felszaporodásához most minden feltétel adott, hasonlóan a borsórozsda és a borsólisztharmat számára is. Az első tünetek megjelenésekor okvetlenül meg kell kezdeni a védekezést.

Folyamatosan fertőz a kalászfuzáriózis

2019. június 19. 04:47

Kártevők közül a vetésfehérítő bogarak már bábozódnak, egyre több a gabonaszipoly a kalászokon, de gyakori a gabonapoloska is.

Már tömegesen szaporodnak a molytetvek

2019. június 18. 08:37

A borsót most az akácmoly és a borsómoly veszélyezteti, még a zöldborsó állományokban is, a termés megrágásával.

Fokozottan kell ellenőrizni a szóját!

2019. június 13. 09:25

Növényorvos kollégák jelezték az ország déli és keleti tájegységeiből, hogy az Észak-Afrikából migráló bogáncslepke (Vanessa cardui) imágóinak tömeges rajzása figyelhető meg.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

A megelőzés automatikus termésmentés is!

2018. április 27. 07:16

A kalászos növényvédelmet meghatározza a termesztési cél, az évjárat és a helyi sajátosságok.  A fajta fogékonysága pedig meghatározza a stratégiát.

Komplex kalászos állományvédelem az FMC-től

2019. február 18. 04:30

Az őszi csapadékhiány a kalászosok lassú kezdeti fejlődését és az őszi bokrosodás elmaradását eredményezte. A szárazság megkérdőjelezi az őszi gyomirtások hatékonyságát, mivel ősszel a gyomok sem a megszokott ütemben keltek. Ezeken a területeken tavasszal egy további kezelés válhat szükségessé. A ritkább állományok esetén a megszokottnál nagyobb figyelmet érdemes fordítani a gyomirtásra.

Systiva® Lombvédelem kalászosokban vetőmagcsávázással

2018. augusztus 9. 14:05

Az idei év kora tavasza feladta a leckét a gazdáknak. Tél végén, márciusban az átlagos csapadéknál jóval több hullott, ami feláztatta a talajokat, sok helyen alakultak ki belvizek. Nem lehetett a földekre rámenni április elejéig, kötöttebb talajokon április végéig, így az időszerű munkák késtek, később pedig hirtelen egyidőben sok mindent kellett volna elvégezni.

Nufarmer magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2018. szeptember 5. 09:57

Vetőmagcsávázás és őszi gyomirtás, a repce őszi növényvédelme, állományszárítás, tarlóápolás, valamint kijuttatástechnológiai tanácsok.