Ahogy haladnak az érés felé a repceállományok, úgy nő a sárguló, barnuló, gyakran felnyílóban lévő becők száma. Ennek az oka rovarkártétel is lehet, de gyakran nehéz megmondani, mely kártevő felelős azért.
Becőt károsító kártevőink
A repcebecőt két rovarfaj károsíthatja, a repcebecő-ormányos és a repcebecő-szúnyog. Ezek a fejlődő becőkbe rakják tojásaikat, az abból kikelő, majd az azokban fejlődő lárvák okolhatók a kártételért.
A repcebecő-ormányos a legtöbb évben korán, már a virágzást megelőzően megjelenik az állományokban. Mivel a virágzatban tartózkodnak és nem annyira „félősek”, hogy a közeledtünkre ledobnák magukat arról, kifejezetten könnyű őket megtalálnunk. Egy virágzaton nagy számban fordulhatnak elő, akár nyolc-tíz darabot is számolhatunk belőlük. E tömeges jelenlét ellenére tojásrakásuk jellemzője, hogy egy becőbe egy maximum két tojás kerül. A nőstények a tojásrakást követően megjelölik a becőt, így kerülve el, hogy más nőstény is ugyanabba helyezze el a sajátjait. Ez a későbbi becővizsgálatnál szempont lehet, ha feltűnően kevés lárvát látunk egy becőben, az a becőormányos jelenlétét valószínűsíti. A lárvák a magokat fogyasztják, fejlődésük során egy-két darabot pusztítanak el. Kártételük nyomán a becő kényszerérett lehet, idő előtt felnyílva jelentős pergési veszteséget okozva.
A repcebecő-szúnyog ugyanúgy a fejlődő becőkbe helyezi tojásait. Korábban az a szemlélet uralkodott, hogy a becőszúnyog tojásrakása szorosan kapcsolódik a becőormányoséhoz, kihasználja az ormányos által ejtett sérüléseket arra, hogy maga is elhelyezze a tojásait. Ez a feltételezés mára megdőlt, mert bár van igazság a fent leírtakban, a becőszúnyog sértetlen becőkbe is képes lerakni tojásait. Ez tömegesen is megtörténhet, egy becőbe akár több nőstény is lerakhatja tojásait. A becőszúnyog kifejlett egyedeit sokkalta nehezebb megtalálni a repceállományban, kis méretük, finom testfelépítésük miatt ritkán figyelünk fel rájuk az állományok szemlézése során. A kártétel végeredménye hasonló, mint a becőormányos esetén, a becő kényszerérett lesz, gyakran felnyílik, jelentős pergési veszteséget okozva ezzel.
Amennyiben nem alkalmazunk valamilyen előrejelzési módszert, nem csapdázunk, a két kártevő észlelése közti különbségek könnyen tévútra vezethetnek minket. Ha sok becőormányost látunk, minden becőfelnyílás mögött annak kártételét sejtjük, miközben közelebbről megvizsgálva az ilyen becőket, mást is találhatunk, például becőszúnyog lárváinak tömegét. De, hogyan különböztethetjük meg ezeket egyszerűen és gyorsan, ha a repcetábla belsejében találunk tünetes becőket, miközben a nagyítónk a táblaszélen álló autónkban maradt?
A tünetes becők
A fentiekben tünetes becőket emlegettem, de mit értettem ez alatt? Bármelyik kártevő is károsítsa is a becőt, az még akkor is torzul, ha még a kártétel kezdetén tartunk. A torzulás alatt görbülést, megvastagodást kell érteni. Ezekhez az idő előrehaladtával elszíneződés is társul, eleinte sárgulás, amely lehetséges, hogy csak a becő egy kis részét érinti, de ez kiterjedhet akár a teljes felületére is. Ezt rövidesen követik a száradásos tünetek, amelyek barnulással járnak. Az erősen károsított becőknél bekövetkezhet azok felnyílása is, amikor a varrat mentén szétválik a két becőrész.
Az esetek nagy részében a kártétel a táblaszélről halad a tábla belseje felé, többnyire ezen a részen fogunk nagyobb tömegben károsított becőkre találni (1. kép).
Melyik lárva melyik?
A tünetes becőket felnyitva, sokszor már első pillantásra apró, hófehér, nyüzsgő, akár több tucatra rúgó számú lárvatömeget látunk (2. kép). Ezek a szétnyitott becő falán, valamint a magokon nyüzsögnek, azt még nagyítóval sem észleljük, hogy a magokat nagy kiterjedésű, mélyre hatoló rágáskár érné. Ha sok lárvát látunk, amelyeknek egy része lehet fehér, egy része pedig sárgás, okkeres (3. kép) és ezek láthatóan a magok felszínén mozognak, biztosak lehetünk abban, hogy azok a becőszúnyog lárvái.
Mást fogunk találni, ha a repcebecő-ormányos lárváit keressük. Többnyire csupán egyetlen lárvát fogunk találni (4. kép), de kettőnél biztosan nem többet. Ezek a magok belsejét fogyasztják, gyakran teljes testükkel a mag belsejében tartózkodnak (5. kép). A tünetes becőket felnyitva azt fogjuk látni, hogy egy, esetleg több, egymás mellett lévő mag, vagy igen rövid becőrész barnul. Ha ezt nagyítóval vizsgáljuk, többnyire magát a lárvát is meg fogjuk találni. Annak színe sárgás, barnás, okkeres, de amiben egyértelműen különbözik a becőszúnyog lárváitól, hogy mérete nagyobb, fejtokja barna (6. kép).
Amikor a lárvák már a becőben károsítanak, a védekezési lehetőségeink elfogytak, a kártétel mértékét befolyásolni már nem tudjuk. Ennek ellenére talán nem haszontalan, ha felismerjük, mely kártevőhöz kapcsolódnak az állományban tapasztalt tünetek. Talán a következő évi repceszezonban a segítségünkre lesznek ezek az ismeretek a védekezési stratégia kialakításában.
