Egyéb szakmai közlemények

A környezetvédelem is kiemelt téma a megújult halászattörténeti kiállításon

16AM Sajtóiroda

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások. A megújult kiállítás célja, hogy emléket állítson a magyarság egyik ősfoglalkozásának, a halászatnak, megmutassa, milyen sok halfaj él vizeinkben, rávilágítson arra, hogy a halászat és a horgászat az egyik legkisebb ökológiai lábnyomot hagyó tevékenység, valamint népszerűsítse a halhúsfogyasztást.

A Kárpát-medence természetes vizeinek gazdagsága miatt a történelem minden korszakában fontos élelemforrást biztosító tevékenység volt a halászat. Az utóbbi évszázadokban a természetes vizek nagymértékű hasznosítása kedvezőtlen változást idézett elő a vízi élőhelyeken, ezért egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezetvédelemre, a biodiverzitás biztosítására és a természetes egyensúly fenntartására.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a kiállítás megnyitón tartott beszédében rámutatott, hogy Magyarország halállománya nemzeti kincs, természeti érték. A halgazdálkodási vízterületek horgászati hasznosítását előtérbe helyező jogszabályi környezet, valamint a kapcsolódó kormányzati és civil intézkedések eredményeként napjainkra a regisztrált horgászok száma 776 000 fő fölé emelkedett. Ennek a nagy érdeklődésnek a kielégítése országosan összehangolt, tervezett halgazdálkodást igényel. 

Kiemelte, hogy az itthon megtermelt hal nemcsak tisztaságára, kiváló minőségére alapozva érdemel állandó helyet a hazai háztartások, közintézmények asztalán, hanem a növekvő feldolgozottsági szint, a szálkamentes termékek is a fogyasztás növekedését predesztinálják. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet 2021-ben indított legújabb, HalPéntek! nevű kezdeményezése népszerűsíti a rendszeres halfogyasztást.

Az új halászattörténeti kiállítás kronologikusan vezeti a látogatót a régmúlt legendás halbőségétől, a mesterséges halszaporításon át, napjaink rekreációs horgászatáig, illetve a környezetszennyezés okozta traumákig. Bemutatja azt a honfoglalástól a napjainkig tartó folyamatot, mely a Kárpát-medence halban gazdag vizeiben játszódott le. A kiállításban régi idők halászati eszközei, írásos és tárgyi emlékek, halászati módszerek és a vízi élővilág bemutatásával hozzák közelebb a halászat ősi mesterségét a látogatókhoz. Foglalkoznak a környezetvédelemmel, a vízszennyezéssel, a vízi élet pusztulásával, kérvén mindenkit, hogy vigyázzanak a vízre, mert nemcsak az ember számára, hanem ezernyi más élőlény számára az élet maga.

Halas ételek receptkönyveit, receptjeit bemutató vitrin is helyet kapott a bemutatón. Napjainkban a használt halas receptek száma rendkívül alacsony, – a középkorban még több száz ismert, gyakran alkalmazott recept volt – mint ahogy az egy főre eső hazai halfogyasztás is. Majd kétszáz éve, hogy megszűnt a legendás halbőség a Kárpát-medencében, de ettől még bőven van hal. A rendezők bíznak benne, hogy a kiállítás hatására régi-új halas receptek is bekerülnek a köztudatba.

A kiállítás 2022. szeptember 16-tól tekinthető meg a Vajdahunyadvárban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ártalmatlan gyomból komoly baj – mit kell tudni a toklászról?

2025. július 12. 13:10

A nyári hónapok alattomos veszélye a toklász – egy apró növényi rész, amely akár súlyos sérüléseket is okozhat kedvenceinknek.

Madár csapódott az ablaknak? Ne hibázzon a segítségnyújtásnál!

2025. június 27. 08:10

Egyre gyakoribb, hogy a madarak ablaknak csapódnak vagy berepülnek a lakásba. Fontos tudni, hogyan segíthetünk rajtuk – és mit ne tegyünk!

Tényleg az oleander szender a legszebb lepke?

2025. június 22. 13:10

Különleges színek, gyors röptű test: az oleander szender sokak szerint a legszebb lepke. De vajon tényleg megérdemli ezt a címet?

Tönkölybúza rejtett ereje egészségtrend vagy csoda?

2025. június 17. 14:10

A tönkölybúza egyre népszerűbb az egészségtudatos étrendekben – de valóban jobbat nyújt, mint a modern búza?

Ne csak karácsonykor együnk halat!

2018. december 19. 10:17

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.

MA-HAL: egyszerűbb támogatási rendszerre van szükség a halászati ágazatban

2019. szeptember 22. 10:36

A MA-HAL vezetése eddig is sokat foglalkozott a jövővel, az uniós halászati politika 2020 utáni alakulásával. A jelenleg futó MAHOP-program alapján a 2020 utáni támogatási rendszert szeretnék a mainál egyszerűbbé tenni.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Kedvezhet az édesvízi halgazdálkodásnak az új uniós költségvetési ciklus

2019. március 8. 10:15

Az új uniós halászati politikáról szóló EP-jelentés tervezetéhez benyújtott módosító indítványoknak köszönhetően többek között 10 százalékkal bővült a halászati pénzalap költségvetése.