Gépészet
Fizetett tartalom

Könnyebb és rövidebb lett az Omega direktvetőgép

Agrofórum Online

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon Szabó Attila, a Bednar magyarországi képviselője többek között az Omega direktvetőgépet mutatta be az Agrofórum elő videójában.

Az eszköz több vonatkozásban is megújult az előző szériához képest, a magtartályt a gyártó például mostantól műanyagból készíti, ezzel pedig jelentősen csökkent a vetőgép súlya. Emellett rövidebb, kompaktabb is lett, valamint az eddig elérhető 3, 4, illetve 6 méter munkaszélesség után 8, valamint 9 méteres változatban is rendelhető.

Az AGROmashEXPO kiállításon látható Omega elején egy kompakt keréksort találhattak a termelők, aminek köszönhetően a gép nagyobb munkasebesség mellett is stabilan halad a szántóföldön. Ezt egy tárcsasor követte, ami után akár műtrágya-kijuttató csoroszlyák is elhelyezhetők. A Bednar vetőgépének nagy előnye, hogy a vetőcsoroszlya-nyomást egészen 120 kg-ig lehet állítani, tehát egészen kötött talajba is precízen letehető a mag. Az Omega 12,5 vagy 16,5 cm-es sortávolsággal rendelhető, a gép minden beállítása egyszerűen elvégezhető, akár mehet közben a fülkéből is szabályozhatjuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

A magyar mezőgépfejlesztés az elmúlt évben is sikeres volt

2019. január 29. 09:36

„Az év magyar mezőgépe 2019” díj odaítéléséhez a zsűrinek 33 vállalat termékeit kellett megtekintenie. Ezért a legjobb hazai mezőgép kiválasztása nehéz feladat volt és csak hosszas, részletes értékelés után született meg a végeredmény.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Mikrobiológiai készítmények szerepe, előnye az AÖP támogatásban

2023. február 2. 14:17

Az AGROmashEXPO agrárkiállítás idején a Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége szakmai kerekasztal beszélgetést szervezett.

Március második félében a Solvitis jó megoldás lehet a foszforhiányos repcében

2018. március 2. 18:10

A készítmény magas foszfortartalma polifoszfát formában van jelen, ami gyors, ugyanakkor elnyújtott felvételt tesz lehetővé.