Gépészet
Fizetett tartalom

Továbbra is sokszínű és sikeres az AXIÁL

Axiál Kft.

Az AgrárgépShow második napján, 2018. január 25-én, csütörtökön került sor az AXIÁL Kft. hagyományos évértékelő sajtótájékoztatójára. A rendezvényen a sajtó és a bankok képviselőinek tartottak előadásokat a vállalat eredményeiről és terveiről.

A sajtótájékoztatót Harsányi Zsolt, tulajdonos-ügyvezető kezdte, aki elmondta, hogy a nagy gépgyártók elsődleges törekvése, hogy minél szélesebb portfóliót kínáljanak vásárlóiknak, és a bajai központú vállalkozás szintén ezt az elvet vallja. „Azok sikeresek, akik sokszínűek. Az AXIÁL gépválasztéka pedig sokszínű.” – hangsúlyozta a tulajdonos-ügyvezető. Ugyanakkor hozzátette, hogy az AXIÁL nem csupán gépkereskedő, hanem szolgáltató cég.

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak a gépekbe integrálható digitális megoldások, mint például a különböző automatikus és feladatoptimalizáló rendszerek vagy a precíziós lehetőségek, melyek mind arra irányulnak, hogy hasznot termeljenek a használójának. Az AXIÁL Kft. ezt szeretné maximalizálni, ezért 2018 januárjától újabb gyártó termékeivel bővíti GPS-eszköz kínálatát, a Trimble márka berendezéseivel és szoftveres megoldásaival. Az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportja a Trimble prémium partneri hálózata, a Vantage révén segít a megfelelő precíziós növénytermesztési technológiai elemek kiválasztásában, és gondoskodik arról, hogy az zökkenőmentesen működjön egész évben.

Harsányi Zsolt a bejelentést követően hozzátette: „Nagyon sokat tanultunk az elmúlt időszakban a precíziós munkaműveletekről és irányzatokról, de a következő évek nagy feladatai közé tartozik, hogy minél egyszerűbbé tegyük ezeket az eszközöket és folyamatokat a felhasználók számára.”

Továbbra is kiemelt jelentőséggel bír, hogy a high-tech gépeket és berendezéseket hozzáértők kezeljék és szereljék, ezért a fiatal generáció mezőgépészeit tapasztalathoz kell segíteni. Az AXIÁL Kft.-nél 2017-ben 65 mezőgépész és technikus tanuló, valamint 7 fő mezőgazdasági gépészmérnök szakra járó egyetemi hallgató szerzett gyakorlatot. „A jövő kiválóságai köztünk vannak.” – mondta végezetül a tulajdonos-ügyvezető.

Pintér Zsolt ügyvezető vette át a szót, aki elmondta, hogy az AXIÁL Kft. történelmének második legnagyobb, nettó 75,5 milliárd forintos forgalmát zárta, melynek 30%-át az Alkatrész-, 28%-át a Gép-, 22%-át a CLAAS-, 8%-át a Használtgép-, 7%-át a Szerviz és 5%-át az Építő- és Anyagmozgatógép-üzletág tette ki. Kiemelkedően teljesített a vállalat használtgép ágazata, melynek kollégái 1650 gépfelmérést végeztek, és 6,3 milliárd forint nettó árbevételt értek el. Ez szám szerint 630 db értékesített gépet jelent.

Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy mintegy 5,3 milliárd forintot költöttek telephelyfejlesztésre 2012 és 2017 között, melynek eredményeképp 15.000 négyzetméternyi szervizműhely-kapacitással rendelkeznek. Továbbra is folytatják a beruházásokat, a következő állomás várhatóan a szombathelyi AXIÁL pont lesz.

Ezt követően Pintér Zsolt röviden összefoglalta, milyen szerviz díjcsomagokkal állnak az ügyfelek rendelkezésére, illetve hogy a szolgáltatási díjaiknak milyen közvetlen összetevőik vannak. A költségek legtekintélyesebb részét a munkavállalóhoz, vagyis a szerelőhöz köthető költségek teszik ki (megközelítőleg 65%), de megjelennek a gépjárművel, eszközökkel, épületekkel és üzemeltetésükkel, valamint az adminisztrációval és háttértámogatással kapcsolatos költségek is. Természetesen ehhez még hozzájárulnak olyan egyéb járulékos költségek, mint például a szakmai képzések, gyártói szoftverek és a felelősségbiztosítás.

Az AXIÁL Kft. a 2001. óta kínál átalánydíjas szolgáltatásokat partnereinek. A szolgáltatási forma keretén belül egy évre előre megállapodva, leszerződve látják el a mezőgazdasági-és építőipari gépek szakszervizét. A hagyományokhoz hűen az idén is kiválasztottak három olyan céget, akik évek óta kiváló szervizpartnerei a vállalatnak és emlékdíjat adtak a részükre. Kitüntették a Recrea Kft.-t, a Jász-Köre Kft.-t, és a Tiszavasvári Zöldmező Kft.-t. Az elismeréseket Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezető, Mezőfi Gábor Vevőszolgálat-igazgató és Torgyik Attila Szervizüzletág-igazgató adta át a cégek képviselőinek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Így lehet nagyobb áfonyákat termeszteni egy magyar fejlesztésnek köszönhetően

2023. augusztus 29. 12:10

Egy mexikói üvegház az újonnan telepített – magyar fejlesztésű – Trutina üvegházi felügyeleti rendszernek köszönhetően optimalizálta az öntözést, ami nagyobb gyümölcs átmérőt és kisebb növényveszteséget eredményezett. A 300 hektáros jaliscói gazdaságban áfonyát és szamócát termesztenek.

Földközeli és drónos távérzékelési mérések a szőlészetben

2019. május 25. 12:43

A földközeli és drónos távérzékelési mérések felhasználják a térinformatika, a távérzékelési technika, valamint az új információs technológiai eszközök alkalmazását egyaránt.

Az AGCO és a CNH is partnerek az új digitális projektben

2018. április 9. 09:01

A dolgok internete (IoT) magában rejti azt a lehetőséget, hogy megnövelje a mezőgazdasági hatékonyságot, de a különböző traktor- és gépgyártóktól származó termékek jelenleg “nem beszélik” mindig ugyanazt a nyelvet, tehát nem képesek digitális információ-cserére.

Változó tőszám, precíziós kukoricavetés, fenntartható gazdálkodás – Syngenta Digitális Agronómiai Csapat

2021. február 26. 10:09

A világ vezető agrárvállalataként a Syngenta már évtizedek óta élen jár az innovatív technológiák és professzionális megoldások területén. Kiemelten fontos számunkra, hogy a termelői igényeket legmagasabb szinten szolgálhassuk ki a fokozódó piaci elvárásoknak megfelelve.