Gyümölcs

Alma növényvédelme: legfontosabb sarkalatos pontok

Agrofórum Online

Az almáról nem csak azért kell külön beszélnünk, mert a legnagyobb jelentőségű gyümölcsünk, hanem mert meglehetősen sok kórokozója, kártevője van. Emiatt az almát átlagosan évente 10-12 permetezéssel javasolt kezelni, ha piacos terméket szeretnénk elérni

Vegyük sorra, hogy mik az alma fő kórokozói és kártevői! (A teljesség igénye nélkül csak a legjelentősebbeket emelem ki.)

Kórokozók:

  • Almalisztharmat: Egyre nagyobb jelentőségű betegsége az almaültetvényeinknek. A gomba a micéliummal telel át a rügyekben, a terjedéséhez pedig magas hőmérséklet és magas páratartalom A fertőzött rügyekből lisztharmatos hajtások fakadnak ki, ezek felületén jelennek meg a másodlagos fertőzésért felelős konídiumok, amelyek a növény többi részét, a leveleket és a terméseket is befertőzhetik. A lisztharmat terjedése a tenyészidőszak első felében intenzív.
  • Almavarasodás: A lehullott leveleken telel a kórokozó, melyből az aszkospórák a rügypattanás idejére érnek meg. Ezáltal a varasodás esetén is tartani lehet a korai fertőzéstől, különösen hűvösebb, csapadékosabb időjárás esetén, mivel az aszkospórák kiszóródásához minimum 10 mm csapadék szükséges. Ugyanúgy, mint a lisztharmat, a zöld növényi részeket is megbetegíti.

A lisztharmat tehát melegebb, párásabb; a varasodás a hűvösebb, csapadékosabb tavaszokon tud igazán elindulni. Ezenkívül a különböző fajták érzékenységében is eltérések vannak. A Jonatán érzékenyebb a lisztharmatra, míg a ventúriás varasodásra fogékonyabbak a Red Delicious alakkörbe tartozó fajták.

  • Tűzelhalás: A tűzelhalás okozója egy baktérium, amely a fekélyes sebekben, fertőzött rügyekben telel át. Terjedését sokféle tényező segítheti, például a pollen, a rovarok, az eső, de kiemelném, hogy a fertőzött eszközök (a metszőolló is!) hozzájárulhatnak a baktérium gyors elterjedéséhez. A járványos fellépéséhez 18-25 C°-os, csapadékos időjárás szükséges.

Kártevők:

  • Almamoly: A moly hernyója telel a kéregrepedésekben, ahol bebázodás után május elején kelnek ki a molyok. Nem a felnőtt moly a kártevő, hanem a rágószájszervű hernyója, amely a gyümölcsbe rág. Az almamoly rajzására kétszer kell számítani, első nemzedéke májusban, második nemzedéke nyár végén van jelen. Károsításának kifejezetten kedveznek a száraz, aszályos nyarak.
  • Kétfoltos takácsatka, piros gyümölcsfa takácsatka
  • Levélaknázó molyok: erős fertőzés, károsítás esetén nagymértékben csökkenhet a lomb asszimiláló felülete.
  • Sodrómolyok: szintén a kéregrepedésekben telelnek.
  • Levéltetvek: az egész vegetáció alatt károsíthatnak. A tojások a fás részeken, a rügy tövénél telelnek. Mivel szívogatásuk nyomán kanalazódik a levél, így kapnak egyfajta védettséget a peszticidek ellen. Áprilistól már találkozhatunk a különböző levéltetű fajtákkal. Károsításuk nyomán másodlagos kártételként számolhatunk a korompenész megjelenésével is.
  • Bimbólikasztó-bogár: a lárva károsít a bimbóba rágásával, a károsítás nyomán elhalt rozsdagolyóra emlékeztető, összeszáradt, ki nem nyílt virágok láthatóak.
  • Pajzstetű
  • Vértetű: a sebzések körül telepszik meg az idősebb ágakon. Nagymértékű károsítás esetén az egész korona torzulhat.
  • Pajorok, mezei pockok, almafaszitkár, farontó lepkék, stb.

A felsorolásból is látható, hogy az almaültetvények különösen sok kártevővel „büszkélkedhetnek”. Azonban itt is hangsúlyoznom kell, amit mindig is hangsúlyozni szoktam munkám során: a „kártevők” akkor lesznek KÁRTEVŐK, ha akkora mértékben felszaporodnak, hogy gazdasági kárt tudnak okozni. Egy-egy levéltetű telep, egy-egy moly, lepke még nem jelenti egyértelműen a kémiai védekezés szükségességét. Gyümölcsök esetében kiemelten fontos szemlélet, hogy ne csak a vegyszeres védekezésben gondolkozzunk, hanem a megelőzésen legyen a hangsúly!

Alma növényvédelme: A sarkalatos pontjai!

A fenti összefoglalóból kiderül, hogy az alma károsítói az időjárási igényeikben nagyon jól eltérnek, így a vegyszeres védekezést almában kitűnően lehet előrejelzésekre alapozni. Ezenkívül kiemelt szerepe van az agrotechnikának és megelőzésnek is.

  • A megelőzés első és legfontosabb alapeleme az ültetvény tél végi bejárása, az áttelelő kártevők, kórokozók felfedezése, a kéregrepedések tisztítása. Metszés során nagy figyelmet kell fordítani a nagyobb sebek lezárására. A metszőolló fertőtlenítése is alap kell, hogy legyen! A lisztharmatos rügyeket ne sajnáljuk levágni, nem lesz belőle egészséges hajtás.
  • A tél végi lemosó permetezést a jellemző károsítók alapján állíthatjuk össze. A kártevők áttelelő alakjai ellen olajos készítményeket, baktériumok és gombák ellen réztartalmú szerek, míg lisztharmat és atkák ellen kénes lemosó permetszerek alkalmazhatóak. Jelenleg piaci forgalomban kapható ezen hatóanyagok különböző kombinációi is. A tapasztalatok szerint a kezelés kifizetődő, ugyanis ilyenkor a vegetációs időszak folyamán használt növényvédő szereknél kisebb ráfordítással is biztosítható a növényállomány megfelelő növényegészségügyi állapota. Emellett további előnyök mutatkoznak a lehetséges környezetterhelés csökkentése és a gyümölcsök szermaradvány-mentessége tekintetében is. De a lemosó permetezés nem véd a teljes vegetáció során, ezzel csak az áttelelő képletek jelenléte és a korai fertőzési nyomás csökkenthető!
  • Alma esetén a virágzásig, a rügyfakadás idején elvégzett permetezések időzítésének van nagy jelentősége. A fertőzött rügyek ugyanis (mint fent leírtam) több betegség kiindulási forrásai lehetnek. A réz- kéntartalmú növényvédőszerek mellett zöldbimbós állapottól már kombinálhatók a felszívódó és kontakt készítmények.
  • Virágzástól már jelentős a mikroelem igény is, fontos a lomtrágyázás, melyre külön cikkben tértem ki. Ekkor kell odafigyelni a varasodás elleni permetezésre is, különösen, ha csapadékosabb, hűvös időjárás van.
  • Termés és hajtásnövekedés időszakában már a tárolási problémákra is gondolnunk kell. Sebzés esetén (jégverések) fontos a megelőző gombaölőszeres kezelés.
  • Gyümölcsnövekedés esetén kontakt hatóanyagokkal védekezzünk az almamolyok kártétele ellen, rajzásmegfigyelésre alapozva!
  • Ne feledkezzünk el a fák ápolásáról szüret után sem! Őszi lemosó permetezést is célszerű végezni. A lehullott lombozat eltávolítása, vagy lebomlásának segítése a jövő évi növényvédelmünk hatékonyságát alapozza meg!

Az alma növényvédelmének sarkalatos pontjairól megkérdeztem egy szabolcsi almatermesztő kollégát is. Ésik Árpád  Tiszamogyoróson termel aktív termésben 8 hektár almát, főbb fajtái: Idared, Jonagold, Jonathan, Florina, Pinova, Gála. Ő lisztharmat ellen küzd sokat, kártevők közül pedig most a szürke levéltetűt és az almailoncát figyelte meg.

Kérdésemre, hogy mennyi permetezést és milyen szisztémában tervez, azt válaszolta, hogy 12-14 permetezés, ami betervezett erre a területre.

„Kontakt gombaölő szer mellé csak a kezdeti 4-5 permetezésnél alkalmazok felszívódó szert is. Utána már a nyár folyamán csak kontakt, mert ha az elején megfelelő a védekezés és vissza vannak szorítva a betegségek, akkor később elég az is. Kártevők ellen mindig a megfigyelés alapján használok peszticidet.”

Gyors fejszámolás után a költségekre is választ adott Árpád:

„Ez kb. 1,5 millió Ft költséget jelent. Tehát olyan 100.000ft/ permetezés erre a 8 hektáros területre.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így érdemes elvégezni a szilva őszi zöldmetszését + VIDEÓ

2026. október 17. 04:57

A gyümölcsfákat az év során többször is lehet, illetve ajánlott metszeni. A télvégi, koratavaszi metszési munkákat tudjuk megkönnyíteni azzal, ha vegetáció idején is metszük a fákat.

Gyümölcs Videó

Alanyt is válasszunk a cseresznyefákhoz, ne csak fajtát!

2026. október 15. 07:10

A magyar sajmeggy-klónalanyok kedvezőtlen termőhelyeken is ígéretesek. De melyik milyen növekedésű, és mit mutatnak a kísérletek?

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Korszerű őszibarack művelési rendszerek

2026. október 8. 07:10

Váza, karcsú orsó vagy Tatura? Bemutatjuk, milyen művelési rendszerekkel gyorsítható az őszibarack termőre fordulása.

EU-s szigorítás nehezíti a gabonatermesztők dolgát

2025. augusztus 13. 16:10

2025-ben több hazai gabonatáblában is megjelent az anyarozs. Az EU-s szabályok szigorodása miatt a fertőzés kezelése még nagyobb odafigyelést igényel.

Online vásárláskor is keresni kell a növényútlevelet!

2023. március 20. 10:33

Az ültetésre szánt növények távértékesítése kizárólag növényútlevéllel megengedett, mely igazolja, hogy a termesztés és előállítás a növényegészségügyi követelmények betartásával történt.

Újraengedélyezési kérelmet kell benyújtani a növényvédő szernek nem minősülő, növényvédelmi hatású készítmények engedélytulajdonosainak!

2025. július 20. 05:40

A Nébih felhívja a növényvédő szernek nem minősülő növényvédelmi hatású készítmények engedélytulajdonosainak figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek az „újraengedélyezési” kérelmek időben történő elindítására.

Nufarm-prekonferencia Keszthelyen - A növényvédősök munkája az egészséges élelmiszer záloga

2020. január 30. 13:33

A január közepén Keszthelyen megrendezett XXX. Növényvédelmi Fórumhoz kapcsolódóan tartott a Nufarm Hungária Kft. konferenciát a növényvédelem aktuális kérdéseiről.