Időről időre változott a válasz és a hozzáállás ehhez a problémához, és sajnos igazán megnyugtató megoldás ma sincs rá, csak szeretjük könnyen letudni. Márpedig, ha komolyan gondoljuk, hogy fenntartható gyümölcstermesztést kell folytatnunk, ezzel a kérdéssel is komolyan kell foglalkozni.
A 20. század második felének nagyüzemi gyümölcstermesztésében az volt a válasz, hogy a gyomoknak semmi keresni valójuk nincs az ültetvényben, ott csak a gyümölcsfák élhetnek. A gyomirtást kezdetben mechanikai módszerrel oldották meg a sorközökben és a fák alatt is, rendszeres tárcsázással és oldalazó talajművelő gépekkel (1. kép). Később a fák alatti sávot gyomirtó szerrel kezelték, a sorközökben maradt a tárcsázás, esetleg a kultivátorozás. Így szabadultak meg a gyomoktól. Az integrált és az ökológiai termesztésmódok bevezetésével változott a helyzet. A korábbi módszerek ugyanis sem környezetvédelmi sem gazdaságossági szempontból nem voltak tovább folytathatók.
1. kép Ugarművelésű ültetvény
A korszerű ültetvényekben a természeteshez közeli talajállapotot és környezeti viszonyokat igyekszünk kialakítani a fák környezetében. Tudjuk jól, hogy gyümölcstermő növényeink a mérsékelt égövi lombhullató erdőkből származnak, ahol senki sem szánt, kapál, kultivátoroz körülöttük. Megvalósíthatók-e ugyanolyan állapotok az ültetvényben, mint az erdőben? Ahol folyamatosan elbomló és megújuló, háborítatlan avartakaró borítja a talajt, vastag mulcsrétegként, nagyon kedvező hatást gyakorolva a talaj hő- és vízháztartására, és megvédve azt az eróziótól, valamint a deflációtól.
Emellett egy környezeti egyensúlyban lévő aljnövényzet is fejlődik a fák körül. Ez tehát egy természetes ökoszisztéma (most egy igazi erdőről beszélünk), amelyben a fák sem egyformák, sokféle faj és genotípus él egymás mellett, hosszú távra kialakítva egy ökológiai egyensúlyt. Az ültetvény ettől sokban különbözik. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ültetvény is nagyon sokféle van, de mindegyik egy mesterséges ökoszisztéma, amelyekben nem tudjuk az idilli természetes állapotokat biztosítani.
Mindent el kell követnünk azonban, hogy azt minél inkább megközelítsük. Ebből indult ki az integrált és az ökológiai gyümölcstermesztés is, amikor a gyomirtási, gyomszabályozási módszereket a régebbi módszerektől eltérően kezdték el kidolgozni és alkalmazni. Természetesen az egész témakör nem választható el a talajműveléstől és tápanyag-ellátástól, azzal együtt kell kezelni.
Hogyan érdemes ezt csinálni? Mi tekinthető korszerűnek? Milyen megoldások születtek?
Amikor ezen komolyan elkezdtek gondolkodni a gyümölcstermesztők, szinte egységes vélemény alakult ki abban, hogy szinte a legfontosabb a talaj takart állapota (mint az erdőben). Mivel takarjuk a talajt? A talajállapot és a gyomelnyomás szempontjából legjobb, ha aljnövényzettel takart a talaj, amit rendszeresen kaszálunk. Így alakult ki a füvesített sorköz, ami a korszerű ültetvényekben ma a legelterjedtebb.
Hozzá kell tenni, hogy hazánkban főként csak öntözött ültetvényekben valósítható meg, mert a természetes csapadékmennyiség a legtöbb helyen nem biztosítja a fák és a füvesítés együttes vízigényét. Voltak olyan próbálkozások, hogy a fák alatti sáv is füvesítve legyen, és azt is nyírjuk rendszeresen. A fűfajok és a köztük élő kétszikűek azonban nagy konkurenciát jelentettek a fák számára, elvonták tőlük a vizet és a tápanyagokat. Az ilyen ültetvények terméshozama vészesen lecsökkent (2. kép).
2. kép A teljes terület füvesítése nem vált be
Természetesen ugyanez a helyzet, sőt rosszabb, ha a facsíkban fenőnek a gyomok, mert elhanyagoltuk ennek a sávnak a kezelését (3. kép).
3. kép A felnövő gyomnövények jelentős konkurenciát jelentenek a fák számára, elvonják tőlük a vizet és a tápanyagokat
A fák alatti sávot tehát másként kell kezelnünk, mint a művelőutat. Ott is a takarás a legjobb, mégpedig elsősorban valamilyen szerves anyaggal, ami hasonlóan működik, mint az avartakaró az erdőben. Ha szalmával, lekaszált fűvel (szénával), komposzttal, érett szerves trágyával vagy más szerves anyaggal, például faforgáccsal vastagon tudjuk takarni a fák alatti sávot, az nemcsak a gyomosodást akadályozza meg, hanem a talaj hő- és vízháztartása is sokkal jobb lesz, és az elbomló szerves anyagok tápanyagokat is szolgáltatnak a fák számára.
Ezek az anyagok azonban, főleg nagyobb ültetvények számára drágák és nehezen beszerezhetők. Kísérleti ültetvényekben zúzott kővel való takarással is próbálkoztak, megfelelő vastagságban annak is jó a gyomelnyomó képessége. Fekete fóliával is takarhatunk, ezt is próbálták alkalmazni a gyümölcsültetvényekben. Gyomosodás nem volt, de más problémák igen, magas költség, gyors amortizáció, egyéb műveletek akadályozása. A fekete fóliás talajtakarást ma már csak a szamócaültetvényekben használják a gyümölcstermesztők.
Integrált termesztés
A herbicidek egyre szélesebb körű elterjedésével sokfelé a fák alatti sáv rendszeres gyomirtó szeres kezelése vált általánossá az integrált gyümölcstermesztésben (4. kép). Az elpusztult gyomok egy mulcsréteget képeznek, a talajtakarás megoldott, a „gyomkérdés le van tudva”. Ma azonban már sokan felhívják a figyelmet arra, hogy a probléma ilyen módon történő leegyszerűsítése is veszélyeket rejt magában. Főként, ha sokszor egymás után ugyanazt a szert használjuk.
4. kép Füvesített sorközű ültetvény, amelyben a fák alatti sávot rendszeresen gyomirtó szeres kezeléssel tartják fenn
A Magyarországon engedélyezett gyomirtószer-hatóanyagok közül a glifozát fordul elő leggyakrabban a herbicid-készítményekben. Ez a jelenlegi helyzet, ami változni fog, mert a glifozát körül világszerte nagy a vita. Sokak szerint környezetvédelmi okok és az emberi egészségre gyakorolt káros hatásai miatt azonnal be kellene tiltani, mások szerint semmi probléma vele. A gazdák azért használják szívesen, mert ez egy totális gyomirtó szer, szinte az egyetlen a választékban, amely minden gyomot kiirt. A többi hatóanyag vagy csak az egyszikűek ellen hatásos (propaquizafop, S-metolaklór, fluazifop-P, quizalofop-P-etil), vagy csak a kétszikűek ellen (MCPA, fluroxipir, flumioxazin).
Ha pedig egyszikűek és kétszikűek ellen is megfelel, akkor nem irt ki minden növényfajt (pendimetalin, dikvát). A glifozát túlzott használata nemcsak nálunk probléma, hanem világszerte, és persze nem is elsősorban a gyümölcstermesztésben, hanem főként a szántóföldeken, de ez nem jelenti azt, hogy a gyümölcstermesztőknek kisebb lenne a felelőssége. Az egyik fő probléma, hogy egyre több gyomirtószer-ellenálló (herbicid-rezisztens) gyomnövény alakul ki, amelyek ellen a glifozát már nem hatásos. Egy idő után tehát már nem mondhatjuk majd el, hogy ez egy „totális gyomirtó”.
Az International Survey of Herbicide Resistant Weeds nevű szervezet honlapján jelenleg 41 növényfajt sorolnak föl glifozát-rezisztensként. Az első a Lolium rigidum volt, amit ilyennek találtak, ezt Ausztráliában írták le 1996-ban. Az utolsó bejegyzés az Amaranthus palmeri-ről szól, Oklahoma (USA), 2018. Természetesen ott alakulnak ki legnagyobb eséllyel gyomirtószer-ellenálló gyomnövények, ahol ezeket a szereket a legnagyobb mennyiségben használják. Az említett 41 gyomfaj többségének herbicid-rezisztenciáját Észak- és Dél-Amerika mezőgazdasági országaiban és Ausztráliában írták le. Az első Európai bejegyzés 2004. évre datálódik. A Conyza bonariensis fajt találták ekkor ellenállónak Spanyolországban a gyomirtókkal (glifozáttal) szemben.
Azóta ennek a gyomfajnak és emellett még négynek (Conyza canadensis, Conyza sumatrensis, Lolium perenne, Lolium rigidum) a gyomirtószer-ellenállóságát írták le sok európai országban. A listán egy Magyarországra vonatkozó adatot találunk. A Conyza canadensis (kanadai betyárkóró) gyomirtószer-ellenállóságát 2016-ban regisztrálták hazánkban szőlőben. Hogyan foghat gyanút a gazda, hogy herbicid-rezisztencia alakult ki? Úgy, ha a korábban használt szerek, dózisok, kezelések már nem hatásosak, vagy csak egyes növények pusztulnak el, mások nem. Sajnos ennek egyre nagyobb a veszélye a mi vidékünkön is, különösen egyoldalú szerhasználat esetén.
Ha a fák alatti sáv gyomirtását akarjuk megoldani, használjunk eltérő hatásmódú herbicideket rotációban, ne mindig ugyanazt a szert, illetve alakítsunk ki tankkombinációkat eltérő hatásmechanizmusú hatóanyagok/szerek kombinációjából. Emellett időnként mechanikai gyomirtást is alkalmazhatunk, oldalazó talajművelő eszközzel. Ez előnyös a talajlakó kártevők gyérítése szempontjából, emellett a talaj lazítása, levegőztetése segíti a tápanyagok feltáródását is (5. kép). Alkalmazzunk minél többféle módszert a gyomirtásban is, a helyi viszonyokhoz igazítva, és a környezetvédelmi szempontokat minél inkább figyelembe véve! Ettől lesz „integrált”.
5. kép A fák alatti sáv időnkénti mechanika talajművelése és gyomirtása az integrált termesztésben is megfontolandó
Ökológiai termesztés
Jelenleg az ökológiai gazdálkodásnak sokkal kisebb a gazdasági jelentősége a gyümölcstermesztésben, mint az integráltnak. Mégis nagyon érdemes odafigyelni minden gyümölcstermesztőnek arra, hogy ezeket a problémákat hogyan igyekeznek a biotermesztők megoldani. Szintetikus szerek, így gyomirtó szerek sem használhatók az ökológiai gazdálkodásban. Marad tehát a talajtakarás és a mechanikai gyomirtás. A fák alatti sávban sok helyen vastag mulcsréteget terítenek ki, aminek anyaga többnyire a gazdaság tevékenysége során keletkezett szerves anyagokból áll (metszési nyesedék, szalma, növényi maradványok…).
Még jobb, ha ezeket komposztálják, és utána terítik szét. A sorközök növényzettel borítottak. Külön kísérletek folynak annak meghatározására, hogy a különböző gyümölcsfajok termesztéséhez a különböző környezeti feltételek között milyen lágyszárú növényfajokból álló keveréket érdemes kivetni, hogy az a legkedvezőbb „ökoszisztémát” hozza létre. A vizsgálatok sokféle szempontra terjednek ki. A fák környezetében lévő növényzet ne vonja el a vizet és a tápanyagokat a fáktól. Sok virágzó növényt tartalmazzon, amelyek odavonzzák a hasznos rovarokat és méhlegelőt biztosítanak, de nem akkor, amikor a gyümölcsfák virágoznak. A növénytársulás ne tartalmazzon agresszív gyomokat, sőt nyomja el azokat (ez nehéz követelmény!). A termesztett gyümölcsfajok betegségeit, kártevőit hordozó, terjesztő növényfajokat zárjuk ki a növénytársulásból. Fontos annak megállapítása is, hogy mikor kaszáljuk le ezt a növényzetet és hogyan fog megújulni.
A kezdeti eredmények már megtalálhatók a szakcikkekben, további eredmények a közeljövőben várhatók ezzel kapcsolatban. Az ökológiai gazdálkodásban tehát (hasonlóan az integrálthoz) a takart talajfelszín fontos szerepet kap. Ezt azonban nem szabad fétisként kezelnünk. Sok helyen 2-3 évente, vagy akár évente beforgatják a talajba a fák alatti mulcsréteget valamilyen oldalazó talajművelő eszközzel. Ezt legcélszerűbb kora tavasszal, a vegetáció megindulása előtt elvégezni. A meglazított talaj nagyobb oxigéntartalma segíti a tápanyagok feltáródását és felvehetőségét a fák számára a tavaszi megindulásukhoz. Emellett csökken a talajlakó kártevők elszaporodásának veszélye. A nyári meleg hónapokra aztán új, friss mulcsréteg van újból a fák alatt, megakadályozva a talaj felforrósodását és kiszáradását, valamint a gyomok előtörését. Ami az ökológiai (bio) gazdálkodásban beválik, azt nyugodtan alkalmazhatjuk az integrált termesztésben is.
*
Mint láttuk, sokféle megoldás lehetséges a gyomproblémára. Gondolkodjunk tehát közösen, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat, amelyek az adott helyi viszonyok között legjobban működnek, és legjobban biztosítják a fenntarthatóságot és a gazdaságosságot!
Fotó: a szerző felvételei
A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.
