Ha eddig csak ímmel-ámmal szüreteltünk, akkor most már biztosan tele a kert szednivalóval. Mondom is, mi hogy éljük túl ezt az időszakot, amikor egyszerre kell mindent csinálni!
Az augusztus a legmozgalmasabb időszak egy jól kialakított kertben, főleg egy gazdaságban. Az első fialásokból is már majdnem felnőtt állatok lesznek (baromfi, nyúl például), így ha nem vágásra tartjuk őket, akkor az étvágyuk is nagyobb már augusztusra. Ekkor fognak jól jönni azok a gyomok és növényi szárrészek, melyek a szüret alkalmával már ki is jönnek a területről. Gondolok itt a borsózöldekre, babzöldekre, a kukoricaszárakra, hogy csak párat említsek a nálunk levőkből.
A növények terén is egybecsúsztak idén a teendők, így egyszerre van fűszerszüret, gyümölcsbetárolás, a chili és más paprikafajták szedése, a paradicsom érése és egy utolsó kör uborka indítása palántáról természetesen.
Fűszerek gyűjtése és szárítása
Mogyoróvesszőkből hamar készíthetünk például „létrát”, mely jó lesz a fűszernövények szárítására. A megszedett fűszerekből csokrokat kötök és megy is egyenesen a szárítókeretekre vagy az ad hoc jelleggel kialakított létrákra. Árnyékban szárítom és nem beltérben ilyenkor, mert bent teltház lesz úgyis a többi termény miatt. Kint a melegben és mozgó levegőben hamarabb is száradnak meg a fűszerek, és már mehetnek is befőttesüvegekbe apróra törve.
Kell a hely a paprikaféléknek
Még most időben vagyunk, hogy tárolórekeszeket vásároljunk. Főleg, ha sokféle terményünk lesz, akkor szinte lehetetlenség mindent egyszerre feldolgozni. Így az egyik szűk keresztmetszet a szedésnél a láda szokott lenni, már most szerezzük be a szükségeseket.
Utána a tartósításhoz kellő eszközök és alapanyagok beszerzése következik. Természetesen ez mindenkinél eltérő lesz, hiszen nem mindegy, hogy vegyesvágott savanyúság lesz, vagy chiliszósz a végeredmény. Előre próbáljuk meg összeírni, hogy mire lesz szükség: a tartósítószerektől kezdve, a cukorról, sóról, fűszerekről, továbbá a befőttesüvegekről, új lapkákról (kupakok), címkékről sem szabad elfelejtkeznünk.
Ebben az időszakban a paprikafélék kezdenek el igencsak beérni, kicsit párban a paradicsommal, így a lecsósüvegeket is előre el kell mosni és odakészíteni, hogy alkalomadtán a nagy üstből csak tölteni kelljen az üvegeket.
A paradicsom rövidebb ideig tárolható, így ha egybecsúszna a szüret, akkor a paprikát szedjük meg előbb és csak utána jöjjön a paradicsom, mert így kevesebb lesz a káló a végén.
Jönnek ki lassan a répafélék és más gyökérzöldségek
A szüretelés legvégére a legeltarthatóbbakat érdemes tenni, mert a földben nem zavar senkit a cékla, zeller, de a sárgarépa sem. Nyugodtan hagyjuk a végére a felszedésüket, ha nem tudjuk hirtelen a kapacitásainkat jól szervezni.
Ameddig nincs talajmenti fagy, addig ez még talán rá is érhet, nem fog átfagyni, maximum kicsit elkezd korosodni. Időhiány miatt általában a célkát október magasságában szedem csak ki, nem fog megvénülni, nem kell megijedni tőle. Savanyúságnak tökéletes lesz akkor is.
Mi legyen a sok felesleges növényi zölddel?
A növényi részek jó részét a haszonállatoknak lehet adni. Így lesz a körforgás része az is, ami alapvetően „felesleges” lenne.
A többi, állatok számára nem jó növényi részt meg nyugodtan komposztáljuk. Jövőre rengeteg szerves anyagunk lesz legalább. A komposztálódást segíthetjük azzal is, ha bedaráljuk a paradicsom- és paprikaszárakat. Segíthetjük a bomlási folyamatokat talajregeneráló készítményekkel, és egyéb baktérium- és gombakészítményekkel is.