Magyarországon a malomipar jelentős hagyományai, a kedvező agroökológiai körülmények már több mint egy évszázada arra sarkallták a termelőket, hogy jó malom- és sütőipari minőségű búzákat termesszenek.
Hazánk jelentős részén a talaj-, a domborzati és az éghajlati adottságok alkalmasak a jó minőségű búza termesztésére. Felismerve a kedvező körülményeket az első búzaminőség-térkép már 1879-ben megjelent a bécsi gabonatőzsdén, amit felhasználtak a kontraktusok megkötéséhez. Hoseney (1994) a föld búzatermesztő övezeteiből nyolc régiót emel ki, ahol a jó minőségű búzatermesztési környezeti feltételeket optimálisnak tartja, és ide sorolja többek között Magyarországot is. Több más érv is a jó minőségű búza mellett szól. Különösen érvényes ez a törekvés, amióta a magyar búza mintegy fele a külpiacokon kerül értékesítésre.
Mint ahogy hazánkat a nyugat és a kelet között lévő „kompországként” jellemzik időnként, úgy érvényes ez a megállapítás a búzatermesztésünkre is, a mennyiségi és a minőségi szemlélet periodikus változására. Gabonatermesztésünk történelmét végigkíséri ez a fluktuáció, és ez történik napjainkban is. A magyar búza minőségének híre már akkor ismertté vált határainkon túl is, amikor a Kanadába bevándorló telepesek a Tiszavidéki tájfajta rokonságába tartozó búzákat elvitték magukkal, és ezek megalapozták a kanadai minőségbúza ősét, a Red Fife fajtát. Az első világháború után következő gazdasági fellendülés nem kerülte el a mezőgazdaságot sem, ahol nőtt a kereslet a nagyobb termőképességű búzafajták iránt. Ennek kielégítésére több nyugat-európai fajtát próbáltak a nagyobb uradalmakban meghonosítani, de ezek szárrozsda rezisztenciája, valamint sütőipari minősége legtöbb esetben kívánnivalót hagytak maguk után. Ilyen előzmények után terjedtek el a Bánkúti és Székács búzafajták, majd a harmincas évek végén a Fleischmann 481. Az Austro Bánkut jelentette a minőséget Ausztriában, de a többi szomszédos országban is termelték a Bánkúti fajtákat.
Újabb fajtaváltásra a gépi aratás elterjedésével került sor. Az időjárás is „közbeszólt”, hogy a rossz sütőipari minőségű, intenzív típusú olasz búzafajták 1962 és 1963 telén kifagytak és helyettük a Bezosztaja 1 terjedt el. A szovjetunióbeli Krasznodárból származó búzafajta bár kisebb sikértartalmú, mint a Bánkúti 1201, de a sikér jó minősége nagyban hozzájárult jó reológiai tulajdonságához.
A magyar zöld forradalom
A hetvenes években a termésátlagok látványos növekedése volt jellemző, előtérbe került a mennyiségi szemlélet. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy amíg 1966-70 között az átlagtermés 2,44 t/ha, addig 1976-80-ban 4,04 t/ha volt, így tíz év alatt 66 %-kal nőtt a búza átlagos hozama. A Bezosztaja 1 kiszorult a köztermesztésből, helyette a bőtermő, puhaszemű Száva, és más, elsősorban külföldi fajták lettek dominánsak. Ugyanakkor megjelentek jó minőségű búzafajták is a köztermesztésben, mint a Martonvásári 4 és a Jubilejnaja 50. Termőterületük 1980-ban 43,6 %, ehhez adódott még hozzá a Partizanka és a Martonvásári 5, valamint kisebb termőterületen a javító minőségű GK Tiszatáj. A búzatermesztés jelentős fejlődésen ment keresztül a nyolcvanas években a kedvező külpiaci lehetőségek következtében. Nőtt a felhasznált műtrágya mennyisége, elterjedt a modern növényvédelmi technológia. Az újabb fajták mind termőképességben, mind más agronómiai tulajdonságban fejlődést jelentettek.
1. ábra: Gabonafélék évenkénti termésátlag- és termőterület-változása a világ különböző régióiban (1985-2014)
A világszerte nagy termésnövekedést hozó zöld forradalom időszaka azonban hazánkban és másutt is a század utolsó évtizedében befejeződött. A világ gabonatermesztése – beleértve az összes kalászos gabonát, a kukoricát és a rizst is – nagy változáson ment keresztül az elmúlt 30 évben. A korábbi, közel 3 %-os, évenkénti dinamikus termésnövekedés lelassult, és 1-1,5 % közé esett vissza. A termelés eltérő módon változott a világ különböző régióiban. Leginkább tovább tartott a terület- és az átlagtermés-növekedés Dél-Amerikában, míg Európában és Észak-Amerikában a vetésterület csökkenését sikerült kompenzálni a termésátlagok növelésével (1. ábra). Összességében megállapítható, hogy átlagot meghaladó termésnövekedést lehetett mérni többek között Argentínában, Oroszországban, az Egyesült Államokban és Ukrajnában az elmúlt 30 évben az összes gabonaféle termesztésében.
A rendszerváltozás és a búzatermesztés
Magyarországon stagnál a gabona átlagtermés az elmúlt 30 éves időszakban. A magyar gabonatermesztés elmúlt 30 esztendejének egyik meghatározó eseménye volt a rendszerváltozás. Átalakult a birtokszerkezet és a földtulajdon, a múlt század végén jelentősen visszaesett az agrotechnikai színvonal, amit jól jellemez a tápanyagellátás helyzete: a nyolcvanas évek közel 300 kg/ha műtrágya hatóanyag felhasználása egy évtizeddel később az 50 kg/ha szintre csökkent. Különösen visszaesett a foszfor adagolás, így talajaink foszfor ellátottsága 2010-ben már 65 %-ban közepes, gyenge vagy igen gyenge volt (2. ábra). A termésátlagok országos átlagban 4 t/ha körül mozogtak, a minőség szélsőségesen ingadozott. A termelők a hiányos termesztéstechnológiát gyakran nagy sikértartalmú búzafajtákkal próbálták kompenzálni. Így terjedt el többek között az Mv Magdaléna, az Mv Csárdás, a Lupus fajták stb.
2. ábra: Talajaink foszforellátottsága
Az elmúlt 30 évben a másik nagy hazai változást az EU-hoz történő csatlakozás jelentette, ami a rosszul értelmezett liberális fajtapolitika térnyerésével járt együtt. Ennek következtében 2014-ben már 160 búzafajta szerepelt a vetőmag szaporításokban, és ezek 45 %-a Magyarországon nem került hivatalos állami kísérletekbe és ezáltal minősítésre sem. A hazai agroökológiai körülmények között ismeretlen alkalmazkodóképességű és minőségű fajták terjedése elsősorban a minőség stabilitását veszélyezteti, emiatt nagyobb, egységes minőségű, exportra szánt tételek összeállítása nem könnyű feladat napjainkban, de a hazai minőségi színvonalat is megkérdőjelezte. A fajtaszám azóta is csak több lett. Tovább növeli a tudatos minőségi termesztés bizonytalanságát az EU-hoz történő csatlakozás után jelentősen lecsökkent búza vetőmag felújítási arány, amely 25 % körül mozog, Európában az egyik legkisebb.
Versenyképes búza
Az idei búzatermesztési eredmények alapján egyre szélesebb körben fogalmazódik meg a mennyiségi és minőségi búzatermesztés optimális fejlesztésének igénye, ami jelentősen hozzájárulhat a búzatermesztés versenyképességének javításához is. Ennek több feltételét kell komplex módon, egyszerre biztosítani, hogy sikeresek legyünk, mert egy-egy tényező önmagában nem vezet megoldásra.
Az első alapvető követelmény a termőképesség további növelése. A termésnövelés mintegy felét a nemesítés által létrehozott nagyobb potenciális termőképesség biztosíthatja, a másik felét a termésolló bezárásával, az agrotechnika fejlesztésével lehet megvalósítani. A FAO szerint (Alexandratos és Bruinsma 2012) az évszázad közepén a búza átlagtermésének mintegy 40 %-kal kell nőnie ahhoz, hogy elegendő búza legyen a föld lakosságának (1. táblázat). Nagyon valószínű, hogy eközben a búza vetésterülete csökken, ebben az esetben a csökkenés mértékével arányosan kell a fenti százalékot megnövelni.
1. táblázat: A FAO előrejelzése a négy meghatározó növényfaj iránti jövőbeni igényről (2012-2050) (Alexandratos és Bruinsma 2012)
Magyarországon a búzatermés növelése mellett a minőség mindig fontos tényező marad, mivel a megtermelt búza mintegy fele jelenleg is exportra megy, ezért a feldolgozóipar vagy a forgalmazó által meghatározott beltartalmi tulajdonságok is lényeges szempontok a sikeres termesztésben. Ennek egyik sarokpontja a minőségmegőrző, fajtaspecifikus agrotechnika, a másik a megfelelő fajtakiválasztás. A minőségmegőrző agrotechnika a fajtára specifikus tápanyagellátási és növényvédelmi technológiával együtt hatékony egy adott termesztési körzetben. A fajtakiválasztáshoz pedig hozzájárulna, nevezetesen a túlzottan nagy fajtaszámot csökkenthetné a német gyakorlat alapján történő ajánlati fajtalista bevezetése, ami az EU-szabályozást nem sértené, és megfelelő tájékoztatást adna a termelők számára is a fajtaspecifikus termesztéshez. A német ajánlati fajtalistára csak az a fajta kerülhet fel, és annak a vetőmagját lehet szaporítani, amely megfelel mind a termőképességi, mind a szigorú német minőségi és alkalmazkodóképességi paramétereknek.
A gazdálkodás sikerét leginkább az önköltség alakulása határozza meg. A termőképesség és a beltartalmi minőség optimális arányának kialakítása csak akkor lehet fenntartható, és a búza akkor marad a többi szántóföldi növényfajjal versenyképes, ha a termesztési ráfordítások megtérülése rentábilis. Az adott termőhelyen reálisan elvárható termésszinthez és -minőséghez szükséges inputanyagok, műveletek száma meghatározza a várható önköltséget. A fajta igénye az agrotechnikai műveletekre, elsősorban a növényvédelmi beavatkozások számára, a fajta tápanyaghasznosító képessége mind olyan tényezők, amelyek összefüggésben vannak egymással, és hatással vannak a végső eredmény kialakulására.
Dr. Bedő Zoltán, Dr. Láng László, Dr. Árendás Tamás
MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár
