Növénytermesztés

Így teljesítettek a búzák és a repcék – részletes eredmények

Agrofórum Online

Összesen 48 őszibúza-fajtát és 27 őszi káposztarepcét teszteltek ebben az évben az ország különböző pontjain a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A teszt eredményeit nyilvános összefoglaló kiadványban mutatták be a szervezők.

2021-ben az őszi búza már tizennegyedik alkalommal, az őszi káposztarepce pedig másodszor került górcső alá a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs kísérletében. A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat a Fajtakísérleti Innovációs Tanács látta el ebben az évben is.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke kifejtette: „a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy a változó klimatikus feltételek, időjárási szélsőségek közepette is jól teljesítő fajták álljanak a gazdálkodók rendelkezésére. A fajtakísérletek nagyon fontos információt adnak számukra egy-egy fajta képességeiről, és segítenek a fajtaválasztásban.”

Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke elmondta: „időjárási kitettség szempontjából ez volt az egyik legnehezebb szezonjuk a szántóföldi növénytermesztőknek. A gyorsan változó időjárási körülmények között a fajták alkalmazkodóképessége felértékelődött, ebben a mutatóban jeleskednek az összehasonlító kísérletekben jól teljesítő fajták.”

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hangsúlyozta, hogy a visszajelzések szerint a gazdák tanulmányozzák a kísérleti eredményeket fajtaválasztásuk megalapozásához. Idén a NAK beszerzett egy gabonabeltartalom-vizsgáló gépet, amely elősegítette az eredmények gyorsabb közlését: a NAK lap augusztusi és szeptemberi számában megjelentek a legfontosabb mutatók.

A kísérleti helyszíneknek otthont adó térségek jelentős földrajzi változatosságot mutatnak, így jól megfigyelhető, hogy adott fajta kedvezőbb és kevésbé kedvező adottságú területen milyen terméseredményre képest. Az őszi káposztarepce tesztje Abaújszántón, Eszterágpusztán, Gyulatanyán, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szarvason, Székkutason, Szombathelyen és Tordason indult el tavaly ősszel, összesen 27 fajta vetésével. A 2020/21-es őszi káposztarepce szezonban csak az eszterágpusztai kísérleti helyszínt kellett kizárni vadkár miatt.

Az őszi búza kísérletben 48 – 27 korai és 21 középérésű – fajta vett részt ebben az évben. Abaújszántón, Eszterágpusztán, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Mezőfalván, Mosonmagyaróváron, Székkutason, Szombathelyen, valamint Tordason zajlottak a kisparcellás összehasonlító vizsgálatok a NÉBIH szakembereinek segítségével. A Mezőfalván elvetett bemutató fajtasort a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow keretében a látogatók is megtekinthették. A teszt eredményeit bemutató összegzésben végül nyolc helyszín eredményeit vették számításba, Eszterágpusztát vadkár miatt kizárták az értékelésből.

A NAK a kísérletben szereplő fajtasorra ajánlati fajtalistaként tekint, hangsúlyozva, hogy a kísérletben résztvevőkön kívül számos kiváló fajta áll a termelők rendelkezésére.

A kísérletek eredményeiről készült összefoglalókat itt tölthetik le az érdeklődők:

Őszi Búza

Őszi káposztarepce

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon pénteken

2023. július 29. 12:41

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A hat tonnát is meghaladja az őszi búza termésátlaga Tolna megyében

2019. július 19. 08:03

Az idei termésátlag országos összehasonlításban Tolna megyében a legjobb, az aszályos ősz és tél után a májusi csapadék segítette a kalászosok fejlődését.

A lassú betakarítás és a rossz termésviszonyok miatt drágult a búza

2023. július 6. 09:46

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent a következő határidőre.

Hetekkel korábban virágzott a repce, hamarabb kezdődhet az új vetés

2024. július 14. 08:10

Az időjárási és klimatikus viszonyok felborulása miatt manapság a gazdáknak folyamatosan figyelniük kell az érési fázist a termőterületükön.