Kalászos növényeinknél a kártevőknél lényegesen nagyobb súllyal esnek a latba a gyomnövények, valamint a gombabetegségek, amelyekről e kis sorozat első két része szólt, ugyanis viszonylag kevés olyan rovarkártevőjük van, amely jelentős károkat lenne képes okozni. Van azonban néhány faj, amelyek egyedeiből az elmúlt szezonban nagyobb számban láthattunk, mint a megelőző évben.

A rovarkártevők tárgyalását mindenképpen a vetés utáni időszakkal kell kezdeni, ugyanis már ősszel is találhatunk a gabonatáblákban olyan kártevőket, amelyek figyelmet érdemelnek. Ezek közül ki kell emelni a levéltetveket és a kabócákat, amelyek nem is a közvetlen károkozásuk, hanem a gabonavírusok terjesztése miatt lehetnek veszélyesek. Ha 2020 őszére visszagondolunk, akkor eszünkbe juthat a csapadékos, a szokásosnál hűvösebb október, a nem sok csapadékot hozó, de a hideglégpárna-hatás miatt ködös, ködszitálásos november. Ezek a körülmények nem kedveztek ezeknek a kártevőknek, így bár észlelhető volt pl. a levéltetvek betelepedése az állományokba (1. kép), végül jelentős egyedszámuk nem alakult ki. Ennek köszönhetően a gabonatáblákon viszonylag kevés vírusfertőzött tövet találhattunk tavasszal.

A hűvös és csapadékos időjárási körülmények azonban kedveztek egy másik kártevőnek, a fritlégynek. Én magam hosszú évek óta nem találkoztam olyan erős károsításával, mint ami 2020. év őszén bekövetkezett. A kártétel a lárva (nyű) fejlődése során alakul ki a hajtásokban (2. kép), sok esetben magában a vezérhajtásban, amely miatt az elhal (3. kép). Bár ez látványos módon nem jelentkezik, azonban megmutatkozhat a betakarított termés mennyiségében.

A kalászosokban a legtöbb figyelmet érdemlő, egyben a legnagyobb károkozásra képes tavaszi kártevő a „vetésfehérítő”, ami szinte minden esetben a vörösnyakú árpabogár és lárvája. Kártétele ellen tíz évből kilencszer biztosan kell védekezni, sőt, még az is megesik, hogy egy kezelés nem elegendő az általa okozott probléma kezelésére. Az én tapasztalataim szerint az elmúlt év volt a tízből az egy, amikor még az is előfordulhatott, hogy egyáltalán nem kellett védekeznünk a kártevővel szemben. Tavasszal megkezdődött ugyan a kifejlett egyedek gabonaállományokba való betelepedése (4. kép), még lerakott tojásaira is rá lehetett akadni, azonban olyan mennyiségű lárva nem kelt ki ezekből, amelyek komolyabb kárt lettek volna képesek okozni és így okot adtak volna rovarölő kezelésre. Az elhanyagolható mértékű kártétel (5. kép) mellett történtek ugyan rovarölő szeres beavatkozások, de azok inkább a jól megszokott rutin miatt történtek, nem pedig azért, mert valóban indokoltak lettek volna. A kártétel elmaradását én az időjárási körülmények alakulására vezetném vissza. A hűvös és – nálunk – száraz áprilist egy hűvös és csapadékos május követett, amelyek együttesen megakadályozhatták tömeges megjelenését.

Van azonban olyan kártevő, amelyből a tapasztalataim szerint nagyobb egyedszámban láthattunk az idén a búzatáblákon a korábbi évhez képest. Összefoglaló néven a gabonapoloskákra gondolok, amely alá azonban több faj tartozik. A leggyakrabban a mórpoloskával (6. kép), és a közönséges szipolypoloskával találkozhatunk a kalászokon. Kártételük a táplálkozásuk nyomán alakul ki, ennek egyik jele a „zászlós kalász” (7. kép), amely a kalászorsó megszúrása után, a szúrás fölötti kalászrész elhalása miatt alakul ki. Bár ez jól látható és látványos is, a valódi veszélyt mégis az jelenti, ha a szemeket éri a kártétel. Ha ez a tejesérés időszakában történik, a szem nem fejlődik ki, aszott, töpörödött marad. Ha a szúrás a viaszérés időszakában éri a szemet, akkor az ugyan kifejlődik, de a táplálkozás során bekerülő enzimek a szem sütőipari felhasználását megnehezítik. Ezért tartalmaz a Magyar Szabvány szigorú paramétereket a poloskaszúrt szemekkel kapcsolatban, például a javító minőségű tételben egyáltalán nem lehet ilyen búzaszem, de egyik kategóriánál sem lehet 4%-ot meghaladó mértékben a tételben. A gabonapoloskák felszaporodását minden esetben segítik a száraz és meleg időjárási körülmények. Az idei év nyara közel optimális volt a fejlődésükhöz, így nem kizárt, hogy jövőre nagyobb problémát okozhatnak a búzatáblákon. Érdemes lesz figyelni egyedszámuk alakulását.

Szintén nagyobb egyedszámban voltak jelen a szipolyok (8. kép) is a búzaállományokban. Bár több fajuk is károsíthatja a kalászokat, a legtöbb esetben a széles szipoly a kártevő. Ezek a nagyméretű bogarak már messziről jól láthatók, ahogyan – többnyire – fejjel lefelé táplálkoznak a kalászokon. Kártételük a szemek megrágását jelenti (9. kép), amelyek tömegük jelentős részét is elveszíthetik, így betakarításkor a kombájn tisztítóberendezése, vagy a szárítóüzemi rostálás eltávolítja azt a tételből. Nedvesebb időjárási körülménye között ezek a szemek gyakorta fertőződhetnek gombabetegségekkel is. Elméletileg a kártevő számlájára a magok kalászból való kitúrása is írható, de én még sosem tapasztaltam ilyet, így az idén sem. A nagy egyedszám miatt egyes helyeken célzott védekezésre volt szükség a komolyabb kártétel megelőzésére.

Bár e faj nem a rovarkártevők közé tartozik, de tegyünk említést a mezei pockokról is, amelyek gradációs években bizony nagyon komoly károkat képesek okozni az ország egyes termőtájain. Szerencsére ilyen helyzet nem alakult ki a kalászosaink előző szezonjában, azonban ennek ellenére 2020 őszén a „pocokjárta” vidékeken nagy számban lehetett ablakos táblákat találni, ahol a kiritkult foltok a pockok kártételét mutatták (10. kép).

A kalászosokkal foglalkozó következő rész az állományokban mutatkozó élettani eredetű jelenségeket, azok tüneteit mutatja be.