Növényvédelem

A 23. DuPont Növényvédelmi Konferencia margójára

Agrofórum Online

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően 2017-ben ismét korán indult a DuPont Növényvédő szer Üzletágánál az új szezon, ugyanis január első napjaiban három helyszínen (Debrecen, Orosháza, Siófok), immár a 23. Növényvédelmi Konferencia keretében látták vendégül a karácsonyi ünnepi étkek után friss szakmai információkra is éhes gazdákat. Az Agrofórum a január 10-ei, siófoki rendezvényen járt, melyről jelen írásban tudósítunk.

A konferenciasorozaton többek között a kalászosok és a kukorica gyomirtásáról, a hamisított növényvédő szerek használatának veszélyeiről, a terménykereskedelem és az agronómia összefüggéseiről, valamint nem utolsó sorban a kukorica legfontosabb kártevőiről és az ellenük irányuló védekezési lehetőségeiről hallhattak érdekes előadásokat a meghívottak.

Csak tiszta forrásból!

Elsőként az illegális és hamisított növényvédő szerek már-már örökzöld témája került terítékre a DuPont Magyarország Kft. regisztrációs igazgatója, Dr. Somlyay István előadásában. Ebből megtudhattuk, hogy a hamisított növényvédő szerek globális piaca 6,5 milliárd dollárra becsülhető, legnagyobb arányban, 30-30%-ban pedig Kínában és Indiában fordulnak elő ilyen termékek. Az illegális és hamisított növényvédő szerek jelenléte európai átlagban 10%-ra tehető, melyhez képest kedvezőnek tekinthető a magyarországi 2-4%-os mutató.

„Összevonva az illegális és hamisított növényvédő szerek globális üzletét, ez lenne az iparág negyedik legnagyobb mezőgazdasági vállalata” – hangsúlyozta a probléma fontosságát a szakember. Kiemelte, a termelők elemi érdeke is, hogy csak tiszta forrásból, eredeti készítményeket használjanak fel a növényvédelmi munka során, ugyanis csak így biztosítható a megbízható élelmiszer-előállítás.

Az előadását ajánlásokkal zárta, melyek szem előtt tartásával a termelők elkerülhetik, hogy illegális és hamisított növényvédő szereket használjanak fel. Ezek a következőek: 1. Csak engedéllyel rendelkező kereskedőtől vásároljanak; 2. Minden vásárlásról kérjenek számlát; 3. Mindig ellenőrizzék, hogy a csomagolás ép és eredeti-e; 4. Óvakodjanak az irreálisan olcsó ajánlatoktól; 5.) Ha pedig mégis ilyennel találkozunk, ne habozzanak azt az illetékes hatóságoknak jelenteni.

Személyre szabva

A DuPont 2017-es gabona gyomirtó szer kínálatának legfontosabb változásait Lövényi Zsolt, területi képviselő foglalta össze.


Lövényi Zsolt, területi képviselő

Előadásából megtudhattuk, a DuPont az elmúlt 20 év során, folyamatosan követve a kalászos kultúrák gyomirtásában bekövetkező változásokat, 12 gabona gyomirtó szert engedélyeztetett, jelenleg pedig már a 13. készítmény áll engedélyeztetés alatt, melynek piaci bevezetése a 2018-as szezonban várható.

Elhangzott, a DuPont gabona gyomirtó szer portfoliója jelenleg az „SX”-ek és a „blendek” korszakát éli.

Ami az újdonságokat illeti, a DuPont gabona gyomirtó szer csomagjaiban 2017-ben a Starane-t a Starane Forte váltja, így a fluroxipir hatóanyag-tartalom növekszik (az eddigi 108 g helyett 120 g lesz az aktív hatóanyag). Ezzel egy időben a korábbi klasszikus 3 hektáros ikercsomagok (Granstar® Super Star és Pointer® Star) kifutnak és helyüket 4 hektáros kiszerelésben egységcsomagok veszik át.

A mérhető különbség – Pioneer genetika

A Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. kukorica vetőmag portfólióját Borsos László osztotta meg a hallgatósággal. Kiemelte, az intenzív technológia és optimális műtrágyázás mellett további termésnövekedést az öntözéssel és a jó hibridválasztással lehet a kukoricatermesztésben elérni. Az élenjáró hibridek esetében kitért arra is, hogy a nemesítői tevékenységek révén a termésnövekedés mellett a műtrágya-felhasználás hatékonyságának növekedése is tetten érhető, vagyis napjainkban kevesebb műtrágyával nagyobb termésszintek realizálhatóak. Az előadás végén a vízfelhasználás mint terméslimitáló tényező kapcsán a Pioneer kínálatában szereplő új, szárazságtűrő Optimum® AQUAmax® hibridek előnyeire is rámutatott.

Már több mint 5 éve bizonyít

A DuPont kínálatában szereplő kukorica gyomirtási technológiák hatékonyságáról a szakértő szemével Dr. Kádár Aurél osztotta meg tapasztalatait. Mint ismeretes, napjainkban a kukorica gyomirtása terén kezd a posztemergens technológia előtérbe kerülni, és ezen a területen a DuPont minden gyomösszetétel mellett megoldást kínál a termelőknek, legyen szó akár korai, akár késői posztemergens kezelésről.

Az előadásában részletekbe menően kitért a kukorica összes fontos évelő és magról kelő, egy- és kétszikű gyomnövénye irtására alkalmas Principal® Plus Gold gyomirtó szer kísérleti felhasználása során szerzett tapasztalataira, továbbá felhívta a figyelmet az egyszikű gyomnövények elleni helyes időzítés (gyökérváltás időszaka) fontosságára és a megfelelő permetlé mennyiségre (250-300 l) is.

Domokos Lajos, DuPont területi képviselő a Principal® Plus Gold gyomirtó szer eddigi 5 éves hazai eredményeit összegezve azt emelte ki, hogy e termék a hagyományos posztemergens (a kukorica 5-7 leveles fejlettségénél) gyomirtó szerek felhasználásban már három éve a második helyen áll, függetlenül attól, hogy száraz, vagy csapadékos volt az adott évjárat.


Domokos Lajos, területi képviselő

A prémium piacra számítanunk és szállítanunk kell

A terménykereskedelem és az agronómia összefüggéseiről Márvány Attila, a KITE Zrt. agronómiai kereskedelmi vezérigazgató-helyettese tartott előadást, aki a terménykereskedelem változásait és kihívásait befolyásoló fő tényezőként az átrendeződött piacot, az újonnan fellépő igényeket és szabályozókat (pl. EU előírások) emelte ki.

„A magyar mezőgazdaság feldolgozóipara magas minőséget követelő, prémium piac, melyre számítanunk és szállítanunk kell.” – hangsúlyozta, miközben az éghajlatváltozás és a termények megváltozó beltartalmi értékei (penészgombák – mikotoxin-tartalom) közti kapcsolatra is rámutatott.

Molykártevők elleni küzdelem kukoricában

A kukorica kártevők szortimentjének változásáról és árukukoricában az ellenük irányuló állományvédekezésekről Dr. Keszthelyi Sándor osztotta meg tapasztalatait. A kukoricabogár és a gyapottok-bagolylepke után az utóbbi évek legmeghatározóbb kártevőjeként a kukoricamolyt nevezte meg. Hangsúlyozta, meglátása szerint az árutételek mikotoxin szennyezettségének problémaköre, a gombafertőzéseknek utat nyitó elsődleges kártevő rovarok elleni védekezéssel orvosolható hatékonyan! Az előadása során azon kísérletek eredményeibe nyújtott betekintést, melyben egyrészt a gyapottok-bagolylepke és a kukoricamoly elleni, DuPont technológiákra alapozott védekezések hatékonyságát, másrészt e célkártevők előre jelzésének lehetőségeit vizsgálták.

„A moly károkozása jól megfigyelhető, a védekezés elemei kidolgozottak” – összegezte már a következő előadásban Fazekas Károly, a DuPont Szolnok és Pest megyei területi képviselője, aki térségek szerint mutatta be a kukoricamoly első és második nemzedékének 2016-os károkozását, annak mértékét. Büszkén számolt be arról, hogy Evalio® AgroSystems kártevő monitoring rendszerrel és a DuPont Coragen® rovarölő szerrel mekkora termésmennyiséget lehetett vizsgálataik alapján az elmúlt évben megmenteni.

A rendezvény szakmai része a repcefénybogár elleni DuPont technológia ismertetésével zárult.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri dísznövényeink kártevője, a hosszúfarkú viaszospajzstetű - II. rész

2024. december 18. 11:10

Bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Egyre élesebb a növényvédő szerek miatti uniós vita

2022. augusztus 23. 08:46

Az Európai Bizottság a bírálatok ellenére továbbra is a jelenleg használtnál lényegesen kevesebb növényvédőszer-használatát szorgalmazza a mezőgazdaságban.

Új biológiai növényvédelmi eljárás hidropóniás rendszerben

2021. május 25. 05:37

Az eddigi eredmények nagy jelentőséggel bírnak a Paenibacillus xylanexedens felhasználásának további optimalizálása és előnyös tulajdonságainak kiaknázása tekintetében.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: védekezzünk a lisztharmat fertőzése ellen

2023. június 8. 11:10

Június első napjaiban alapvetően csendes nyáreleji időjárás uralkodott hazánkban.

Laudis a mákban, avagy a kötelező jó!

2019. április 25. 10:03

A mák Közép-Ázsiából kiindulva hódította meg szinte az egész világot; a legrégebben termesztett növénykultúrák között említi számos szakirodalom.