A mezei pocok kártétele és a védekezési lehetőségek ismertetése kapcsán már több cikkben is említettük az Agrofórum Online felületén a hasznos ragadozó madarak tevékenységének segítésére hivatott T-fák alkalmazásának előnyeit. Sajnálatos módon a hazai gazdatársadalom meglehetősen konzervatív e tekintetben, és ezeknek az olcsó eszközöknek a használatát nem igazán tekinti magáénak.
A gazdák egy része gyakorlatilag minden információ nélkül egyszerűen hatástalannak tartja, bohóckodásnak véli a T-fák alkalmazását. Sok gazdálkodó ismeri ugyan ezt a védekezési módot, ugyanakkor úgy gondolja, hogy ez a védekezési lehetőség a biogazdálkodók privilégiuma, és konvencionális termelést folytató gazdálkodóként nincs erre szüksége. Valójában az a helyzet, hogy a T-fák használata és a szárnyas ragadozók tevékenységének segítése a biogazdálkodók számára szinte az egyetlen aktív védekezési lehetőség a mezei rágcsálók elleni küzdelemben, hiszen ők kémiai úton nem küzdhetnek a rágcsálók hatalmasra duzzadt populációi ellen.
Miért szükséges a T-fák használata?
A T-fákat alapvetően azért használjuk, hogy a ragadozó madarak azokon megpihenhessenek és részben onnan is vadászhassanak, és ne kelljen naphosszat a „levegőt taposniuk” ahhoz, hogy élelmet szerezhessenek maguknak. Ugyanakkor a mezei rágcsálók lélekszámának apasztásában fontos szerepet játszó egyes madárcsoportok életmódja, repülésük és zsákmányszerzésük technikája is eltérő, így a T-fák használata mindegyik csoport számára mást jelenthet.
Ölyvek: hazánkban az egerész ölyv (Buteo buteo) a leggyakoribb faj, de ez a tél folyamán északról jókora méretű gatyás ölyv (Buteo lagopus) populációval is kiegészül. Ezek a viszonylag nagytestű, akár egy kilós testsúlyú madarak a zsákmányszerzés során képesek megállni a levegőben és egy helyben lassabb ütemben verdesve szárnyaikkal „függögetve” célozzák be a föld felszínén mozgó prédáikat. Ez a technika ugyanakkor sokkalta energiapazarlóbb, mint az egyszerű repülés, ahol pl. a termikek kihasználásával szinte minimális szárnymozgatással tudnak nagy távolságokra eljutni.
Az ölyvek szívesen vadásznak lesből, ülő helyzetből és szívesen fogadnak bármilyen, a talajfelszínnél akár csak egy – másfél méternél magasabb leshelyet. Számukra már egy hengerbála is kiváló leshely a vadászat céljára. Pihenni, emészteni ugyanakkor magasabb fák ágait keresik, és ezért nagyobb távolságokat is hajlandóak átrepülni.
Vércsék: Ezek a madarak viszonylag kis testű, igazi sólyomalkatú jószágok. Jellemzőjük a hegyes végű szárny és az egyenes, szinte bot alakú farok. Röptük a sólyomfajokhoz hasonlóan rendkívül gyors, erre a nagy sebességre a madarak testének alakja is utal. Leggyakoribb hazai képviselőjük a vörös vércse (Falco tinnunculus). A vércsék az ölyvekhez hasonlóan képesek egy helyben megállni a levegőben, de ehhez még az ölyvekénél is sokkal energiapazarlóbb módon, igen sűrű szárnycsapásokkal „szitálnak” a levegőben. Ezek a madarak is szeretnek lesből vadászni, de alacsonyabb leshelyet, mint pl. a hengerbálák nem szívesen használnak. Viszont a T-fákat nagyon kedvelik, ha azok legalább másfél méter magasságúak.
Rétihéják: Ezek a kis testsúlyú, nagyon széles szárnyakkal rendelkező ragadozó madarak is nagy ellenségei a mezei rágcsálóknak. Kiváló repülők, ugyanakkor nem képesek egy helyben megállni a levegőben. Viszont rendkívül nagy szárnyfelületüket kihasználva, szárnyaikat meredekebb V alakba emelve képesek rendkívüli módon lelassítani egy adott terület felett. Lesből, ülő helyzetből nem vadásznak, így a T-fákat sem használják. Leggyakoribb hazai költő fajuk a barna rétihéja (Circus aeruginosus), amelyhez telente újabban már egyre nagyobb számban csatlakozik északról a kékes rétihéja (Circus cyanaeus) is.
Baglyok: A baglyok jellemzően éjszakai vadászok és zsákmányállataik is szívesebben mozognak az éj sötétjében. A rétihéjákhoz hasonlóan képtelenek egy helyben megállni a levegőben, így zsákmányukat vagy repülés közben, vagy lesből kiindulva ejtik el. Nagyon szívesen használják a T-fákat, azokon gyakorta megpihennek emészteni is.
A kihelyezett T-fákon tehát nappal ölyvek vagy vércsék tanyázhatnak, míg alkonyat után a különböző baglyok veszik át a stafétabotot és táplálkoznak a leshelyük látó és (a baglyoknál ez is fontos!) halló körzetén belül mozgó rágcsálók seregéből.
Hogyan használjuk?
A T-fák használatát célszerű már az ősz folyamán elkezdeni a veszélyeztetett kultúrákban. Mezei rágcsálókra leginkább a korábban vetett őszi vetésű kultúrák (árpa, búza, repce) állományaiban lehet számítani, illetve minden olyan területen, amely a rezervoár területek (árokpartok, útszélek, idősebb pillangósok táblái) közelében találhatók. A leshelyeket az ott kialakult „pocokvárak” közelébe üssük le, de ne a fertőzött terület közepébe, inkább mellé! Gondoljunk arra, hogy egy nagyobb testű ölyv vagy bagoly zsákmányszerzését meghiúsíthatja, ha a szárnyait nem tudja használni a T-fa szára miatt!
A T-fák használatát nappal a rajtuk leselkedő madarak látványa, illetve az alatta levő madárürülék és a baglyok áldásos tevékenységét mutató bagolyköpetek jelzik. A baglyok ugyanis a zsákmányállatok emészthetetlen részeit, rágcsálók esetében a csontokat és a szőrt visszaöklendezik emésztés után. Ha a T-fákon nappal már nem látunk ragadozó madarakat és a nyomok arra utalnak, hogy a baglyok is elmaradnak arról a helyről, akkor ezeket a leshelyeket könnyedén arrébb lehet költöztetni. Amíg ugyanis elegendő rágcsáló van a leshely körzetében, addig valamilyen ragadozó madár oda is fog települni. A szárnyas fejvadászok már csak akkor hagynak ott egy bevált T-fát, ha annak körzetében már nem éri meg lesben ülni, mivel elfogyott a táplálék.
A leshelyek vándoroltatásával, amennyiben már az ősz folyamán elkezdtük azok használatát, hatalmas területek rágcsálómentesítése érhető el. Kihelyezésükkel más területekről is oda lehet vonzani újabb ragadozókat. Alkalmazásukhoz nem kell növényvédelmi szakmérnök jelenléte, mint a kémiai védelemhez és a ragadozók ellen nem alakul ki rezisztencia. Még most sem késő alkalmazni ezeket a rég bevált eszközöket a rágcsálók visszaszorítására.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
