Növényvédelem
Fizetett tartalom

AMPLIGO – Pénztárcabarát megoldás a kukoricamoly, gyapottok bagolylepke, a kukoricabogár imágók, a levéltetvek és a kabócák ellen

Syngenta

Régebben a kukorica rovarkártevők által kevésbé veszélyeztetett növénynek számított. Manapság a kukoricamoly, a gyapottok bagolylepke, a kukoricabogár kártételének növekedésével, a levéltetvek (vírusvektor) és a kabócák (mikoplazma vektor) megjelenésével a csemegekukoricában és vetőmag-előállításban feltétlenül, árukukoricában pedig előrejelzésre alapozva szintén szükséges a kártevők elleni védekezés.

A kukoricamoly kártétele is nőtt, ma már mindenhol két generációs. A minimum tillage művelés elterjedése és a szárzúzás elmaradása is kedvez a kukoricamoly terjedésének. Az első generáció június elején-közepén, a második augusztusban rajzik. A kukoricamoly fertőzöttség és az általa okozott kár olyan szintet érhet el, hogy ellene már az árukukoricában is érdemes védekezni.

A gyapottok-bagolylepke a felmelegedés hatására fogott északi terjeszkedésbe Európában. Ma már szinte minden nyáron megjelenik, és komoly kárt okozhat kukoricában és más kultúrákban. A kukoricamollyal ellentétben csak a virágzatot és a csövet károsítja, de kártétele a kukoricamolyét is meghaladhatja.

A kukoricabogárnak nemcsak a lárvája okoz komoly gazdasági kárt, hanem az imágók is csökkentik a megtermékenyülést a bibeszálak lerágásával. Az ellenük való védekezéssel csökkenthetjük a következő évi lárvakárt monokultúra esetében.

Ezen kártétel nemcsak a terméscsökkenésben mutatkozik, hanem utat nyit a kórokozók terjedésének. A gombafajok által termelt toxinok rontják e kukorica minőségét, szélsőséges esetben eladhatatlanná teszik a terményt.

Gyapottok-bagolylepke és kukoricamoly ellen a lárvakeléshez időzített permetezéssel védekezhetünk. A lárvakelés a peterakást követő 5-10 napon belül következik be.

Erős csíkos mozaik vírus kártétel kukoricában

A levéltetvek közvetlen kára általában nem jelentős, azonban a vírus vektor volta miatt a közvetett kára nem elhanyagolható. Pl. a zselnicemeggy-levéltetű által terjesztett kukorica csíkos mozaik vírus, amely jelentős termésveszteséget képes okozni. Különösen azok a területek veszélyeztetettek, amelyek fenyércirokkal is fertőzöttek, mivel köztesgazdának számít.

A kabócák szintén nem okoznak jelentős közvetlen kárt. Az általuk terjesztett stolbur mikoplazma okozza a kukorica vöröslevelűségét, amely azonban egyre nagyobb gondot okoz számos térségben. Mind a levéltetvek, mind a kabócák elleni védekezéssel jelentősen mérsékelhetjük a vírus és mikoplazma fertőzöttséget és az általuk okozott kárt.

Milyen szert válasszunk?

Az Ampligo két hatóanyaga révén ideális védekezési lehetőséget nyújt molykártevők ellen. Egy gyors taglózó hatású piretroidot és egy hosszú tartamhatású hatóanyagot, klorantraniliprolt tartalmaz. Tojásrakás végén kijuttatva megfelelő tartamhatással rendelkezik akár elhúzódó rajzás-lárvakelés esetén is. Dózisa 0,2-0,3 l/ha. Hatékony a tojás, a fiatal és idősebb lárvák és a kifejlett imágók ellen is.

  • Azonnali taglózó és hosszú hatástartam
  • Báb kivételével minden fejlődési alak ellen hatékony molyok esetében
  • Rezisztenciatörés – 2 hatásmechanizmus
  • Jelentős árelőny a tankkombinációval szemben
  • Rövid É.V.I. – 7 nap

A kukorica rovarölő szeres kezelése egyre inkább kihagyhatatlan eleme lesz a kukoricatermesztésnek. Az előrejelzésen, rajzásmegfigyelésen alapuló védekezés védelmet nyújt a kukoricabogár imágók, a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke, de a levéltetvek és a kabócák ellen is. Minden esetben ügyeljünk a kijuttatásnál a méhek védelmére, tartsuk be az engedélyokiratban leírt méhkímélő technológiát.

A készítmény jelentős árelőnnyel rendelkezik azzal szemben, ha hasonló hatóanyag-tartalmú készítményt akarnánk tankkombinációban összekeverni.

Papp Zoltán
Kukorica és napraforgó növényvédőszer-marketingmenedzser
Syngenta Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lesz-e gond tavasszal a gabonalisztharmattal?

2026. január 16. 07:10

A gabonalisztharmat idén kevésbé fenyeget korai járvánnyal, de a tünetek megfigyelése továbbra is kulcsfontosságú.

Takácsatka-invázió: hogyan állítsuk meg időben?

2026. január 15. 07:10

Pókhálós levelek, sárguló hajtások? A takácsatkák gyorsan pusztítanak – szakmailag megalapozott megoldásokkal védekezhetünk.

Lesz-e idén sárgarozsda? Meglepő válasz 2026-ra

2026. január 14. 07:10

Eltűnt az áttelelt sárgarozsda Magyarországról? Az idei szezon meglepően kedvezően indul a búzatermesztőknek.

A téli fagy hatásai: így pusztulhat el az őszi vetés

2026. január 12. 08:10

A téli fagy nem egyformán veszélyes: elfagyás, kifagyás és felfagyás is fenyegetheti az őszi vetéseket.

Változó körülmények, alkalmazkodó napraforgó hibridek a Syngenta-tól

2023. október 25. 12:40

Az időjárás szélsőséges kilengéseihez hozzá nem szokhatunk, de alkalmazkodhatunk. Ennek egyik fő eszköze a talajművelés, amelyre komplexen kell tekinteni. Továbbra is egyik lényegi eleme a vízmegtartás, amely idén másként volt fontos, mint korábban.

Együtt fejlődünk, avagy a Syngenta crop-EX bemutatójának terméseredménye 2023-ban – 1. Tőszámkísérlet

2023. november 9. 12:40

A Syngenta 2023-ban indította el az Együtt fejlődünk kampányát, aminek célja a kukoricában is egy olyan szemlélet kialakítása, amiben közösen Önökkel, termelőkkel gondolkodunk, és fejlesztjük szakmai tudásunkat.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

Amistar Sun – a sikeres és nyereséges repcetermesztés kulcsa

2019. április 5. 06:58

Az intenzív módon őszi káposztarepcét termesztő gazdálkodók körében köztudott tény, hogy a magas és nyereségesen értékesíthető terméshozam elérése a tenyészidőszak során szigorú technológiai fegyelem betartását követeli meg.