Növényvédelem

Fagykár, takácsatka, lisztharmat – A Bayer Gyümölcs Szimpóziumon jártunk

Agrofórum Online

Február 15-én, szerdán, a lajosmizsei Geréby Kúria Nádas konferenciatermében rendezték meg a Bayer Gyümölcs Szimpóziumot. A szakmai nap során szó esett többek között a hazai gyümölcstermesztés helyzetéről, a megfigyelésre alapozott takácsatka elleni védekezések új eredményeiről, valamint a Movento és a Luna termékek hatékonyságáról is.

A szimpózium elején Lovász Csaba, a Bayer Hungária Kft. marketing menedzsere köszöntötte a környékbeli gyümölcstermelőket. Mint mondta, napjainkban nagy változások figyelhetők meg az agráriumban. „Erre jó példa lehet a robotika megjelenése, Ausztráliában például már vezető nélküli szőlőkombájnokat tesztelnek. Az már most világosan látszik, hogy sok újdonsággal fogunk találkozni a jövőben” – hangsúlyozta a szakember, aki hozzátette, hogy a Bayer az ágazat fejlődésének továbbra is az egyik úttörője lesz, hiszen 100 éve az agrárium egyik olyan innovatív cége, amelyre mindig odafigyel a szakma. A változások sorában Lovász Csaba megemlítette a Bayer és a Monsanto folyamatban lévő összeolvadását, ami szintén egy különleges fordulat.

Fagykártól a kitörési pontokig

A hazai gyümölcstermesztés helyzetéről tartott előadást Dr. Bujdosó Géza, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. A szakember elmondta, hogy a citrusfélék a világ legnagyobb mennyiségben termelt gyümölcsei, amit a banán, az alma, majd a csemegeszőlő követ. Ráadásul a Földön előállított gyümölcsfélék mintegy 60%-át ezek adják. A sor a mangóval, a körtével, az őszibarackkal és a szilvával folytatódik, ám ezek már jóval kisebb volumenűek.

Magyarország évente nagyjából 800 ezer tonna árugyümölcsöt állít elő, de ez az évjárati hatások miatt jelentősen változhat. Eközben a gyümölcsfogyasztásunk 70-80 kg/fő/év, amihez hozzátartozik, hogy az elmúlt 40 évben a hazai előállítású termékek esetén nem láthatunk emelkedést, míg a déli gyümölcsök fogyasztása sokszorosára növekedett.

Dr. Bujdosó Géza beszélt a gyümölcsök egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről is, majd kitért arra, hogy ha valaki árugyümölcs ültetvényt szeretne létesíteni, akkor ellenőriznie kell a potenciális terület ökológiai alkalmasságát. „Sokan erre nem fektetnek elég hangsúlyt, és olyan területen létesítenek ültetvényt, amely az adott kultúrának nem kedvez, ez pedig a gazdaságosságot veszélyezteti” – hívta fel a figyelmet a szakember

Dr. Bujdosó Géza a fagykárok kapcsán néhány védekezési módszert emelt ki előadásában, például a fagygyertyák használatát vagy a meleg levegő előállítására alkalmas gépeket. „Ez utóbbi esetében nagyon fontos, hogy az ültetvény minden pontján járnia kell a gépnek” – hívta fel a figyelmet, majd hozzátette: egyre több magyarországi cég foglalkozik ilyen technika forgalmazásával. Szintén a fagykárok ellen vethetők be a szélgépek, amelyek a levegő keverésével akadályozzák meg, hogy annak hőmérséklete 0 oC alá csökkenjen. A szakember azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek egyike sem 100%-os megoldás.

Szintén komoly kárforrás a jégeső, amely ellen érdemes jéghálóval védekezni. A módszer ugyan nem olcsó, de bizonyos termőhelyek esetében kifejezetten ajánlatos. A friss fogyasztásra termesztett meggy, cseresznye esetében a sok eső is gondot jelenthet, itt hasznos megoldás lehet az esőfólia is.

A szakember előadásában felsorolta a hazai gyümölcstermesztés fejlesztésének lehetőségeit is. Fontos lenne az öntözésre alkalmas vízbázis kialakítása, de ki lehetne használni, hogy hazánkban a termálvíz könnyen elérhető, ahogy rendelkezdésre állna a biomassza alapú energia is. Ugyancsak előnyös, hogy Magyarországon alacsony a természeti környezet szennyezettsége, és közel vannak az exportpiacok, hiszen logisztikai szempontból előnyös a fekvésünk.

A kitöréshez korszerű művelési rendszerekre, helyes faj- és fajtaszerkezet megválasztására, és nem utolsó sorban termésbiztonságot fokozó beruházásokra, valamint a posztharveszt tevékenységek (pl. csomagolás) fejlesztésekre lenne szükség.

A téli fagyok után ápolni kell a gyökérzetet

A rendezvény második előadója Pecznyik Béla, a Malagrow Kft. szaktanácsadója volt. Mint kiderült, a cég a közelmúltban a Decco olasz gyár termékeinek egyedüli hazai forgalmazója lett.

A szakember az idei tél időjárásáról is beszélt. Kiemelte, hogy a térségben komoly károk keletkeztek, Kiskőrös környékén például két éjszaka is jegyeztek -24 oC-ot, ebben az extrém hidegben pedig a szőlőültetvények súlyosan károsodtak, a gyökerek sérültek. Ennek következménye az lesz, hogy tavasszal a virágzáshoz, terméskötéshez a növény nem tud elég tápanyagot felvenni a talajból. A gyökérzet regenerációjához intenzív körülmények között a Malagrow Kft. a Radifarm terméket ajánlja, méghozzá 5 liter/ha dózisban, ami mellé érdemes kijuttatni a Master 13.40.13 műtrágyát is.

Pecznyik Béla a cég új forgalmazott termékét, az Actiwave „egyedülálló hatású biostimulátort” is bemutatta, amely csökkenti a tápanyag kimosódását, miközben növeli annak felvételét és szállítását a növényen belül. A termék a levédetett összetételű Caidrine hatóanyagból, alginsavból és betainból tevődik össze.

A szaktanácsadó a Benefit PZ termékükről is beszélt, majd rátért a napsütés káros hatásaira, amely tavaly is komoly problémát okozott több termelőnél. A Malagrow Kft. a Decco Shield terméket ajánlja a megelőzéshez. A készítmény bevonatot képez a gyümölcsön, ami visszaveri a káros sugarak egy részét, és csökkenti a gyümölcshús hőmérsékletét. Az ajánlott dózis 5-10 liter/hektár, és bár kiválóan tapad, nagyobb eső esetén újra kell permetezni a növényeket.

Középpontban a takácsatka

„A megfigyelésre alapozott takácsatka elleni védekezések új eredményei”. Ezzel a címmel tartott szakmai előadást Dr. Szabó Árpád, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának egyetemi adjunktusa. Mint mondta, nem ez a gyümölcstermesztők legnagyobb problémája, hiszen ott van például a varasodás, de egy-egy almaültetvényben komoly károkat tud okozni a takácsatka. Kártétele esetén korai lombveszés figyelhető meg, aminek következménye a gyenge rügydifferenciálódás, illetve a termésmennyiség csökkenése.

A szakember elmondta, hogy a takácsatka esetében problémát jelent, hogy a károsító a gyomokon is jól elszaporodik, ráadásul igen gyorsan, aminek következtében hamar kialakulhat a rezisztencia.

A szakember előadásában kiemelte a növényvédő szerek tojásölő képességének fontosságát. Mint azt kifejtette, a takácsatkák nagyjából fele mindig tojás alakban van jelen az ültetvényünkben, mindössze 10-20 %-át láthatjuk kifejlett alakban. Ebből az a tanulság, hogy a védekezést nem a kárkép alapján kellene elvégezni, mert ha azt már észleljük, akkor 50-100 atka van levelenként az almán. Ilyenkor pedig valós veszély a rezisztencia kialakulása. Akkor kell permetezni, amikor az elszaporodás kezdetén vagyunk, vagyis amikor 5 egyed található egy levélen. Fontos, hogy ebben már benne vannak a tojások is. Szükség lenne arra, hogy kéthetente levélmintát vegyünk, amit mikroszkóp alatt meg kell vizsgálni. Ez nem egy olcsó megoldás, de a segítségével adott esetben akár egy teljes kezelést is megspórolhatunk, ami elég komoly összeg.

A kutató néhány új kísérleti eredményről is beszámolt. A vizsgálat eredményei azt bizonyították, hogy az acequinocil taglózó, kiemelkedően jó hatékonyságú a mozgó alakok ellen, miközben a tojásokra is komoly hatással van. Ugyanakkor csak kontakt hatást figyeltek meg, transzlaminaritást már nem. Emiatt aztán kiváló permetlé-fedettség szükséges a hatékony védekezéshez. A spirodiklofen a hazai ismeretektől eltérően jelentős transzlamináris hatást mutatott, és 100%-os tojásmortalitást eredményezett, és jól irtotta a lárvákat és a nimfákat, ám a kifejlett alakokat már nem pusztította el. A spirotetramát erős, 95%-os tojásölő hatást mutatott, ráadásul kiváló transzlamináris viselkedés mellett. A mozgó alakok közül a spirodiklofenhez hasonlóan a fiatal mozgó alakokat pusztította el, de a kifejlett, felnőtt egyedekre nem volt hatással.

A jelen és jövő terméke a Movento

A 2013-ban engedélyezett Movento hazai fejlesztésének irányáról és felhasználásának új lehetőségeiről Hegyi Tamás, a Bayer Hungária Kft. fejlesztési menedzsere beszélt. A széles hatásspektrumú és hosszú hatástartamú készítmény szívó kártevők ellen hatásos, kiváló környezet- és ökotoxikológiai tulajdonságokkal rendelkezik, és különlegessége a kétirányú szisztémikus aktivitás.

Hegyi Tamás több gyakorlati tapasztalatról is beszámolt a készítmény kapcsán. Elmondta többek között, hogy a körte levélbolha esetében már késő, ha a virágzás után permetezünk. Az a termelő, aki így tesz, nagyjából 1,5 hónap hátrányba kerül, miközben a kártevő elleni védekezés során kulcsfontosságú az első generáció megritkítása.

A kísérleti eredmények azt bizonyítják, hogy a Movento nagyon hatékony a hamvas szilvalevéltetű és a cseresznye-levéltetű ellen is. „Az eperfa pajzstetű őszibarackban kemény dió, de eddig rendkívül jó eredményeink vannak. Azt vallom, hogy csodaszerek nem léteznek, de a Movento nagyon hatékony készítmény lesz ellenük” – mondta el Hegyi Tamás, aki előadásában kitért arra is, hogy a szer szilvában eredményes a kaliforniai pajzstetű elleni védekezésben is. Szintén fontos tapasztalat, hogy a termék a kagylós pajzstetű ellen tavasszal még kitűnően működik, később, például júliusban már jelentősen romlik a hatásfok, így idejében kell permetezni.

A Movento nemcsak a csonthéjasokban kapott engedélyt, hanem a bogyósokban is használható lesz. A szamóca esetén a tripszek, kabócák, levéltetvek ellen is eredményesen bevethető. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: bogyósok esetében jelenleg csak érés utáni permetezés engedélyezett.

Bár a Bayer nem kérte, a termelők igényeit figyelembe véve a hatóság egyes hajtatott kultúrákba is kiadta az engedélyezési okiratot. „A palántanevelőben szokták lepermetezni vele az állományt, és azért is ennyire kedvelt, mert a hasznos élő szervezetekre nincsen hatással” – fogalmazott Hegyi Tamás, aki hozzátette, hogy a Movento 2017-től dísznövényekben is alkalmazható, de ebben az esetben néhány kultúrában, például muskátliban, semmiképp sem ajánlják.

Egyre népszerűbb a Luna termékcsalád

Gáspár Gergely, a Bayer Hungária Kft. kertészeti képviselője a 2016-os év gyümölcsvédelmi tapasztalatairól beszélt a megjelent termelőknek. „2016 a szívókártevők éve volt, almában a levéltetvek, pajzstetvek, vértetvek okoztak komoly károkat” – fogalmazott a szakember, aki kiemelte a gyümölcsmoníliát is, amire nagyon oda kellett figyelni a tavaly.

Mindezek mellett 2016 a lisztharmat éve is volt, amely ellen az egyik vezető készítmény a Bayer Luna Experience növényvédő szere. A termék egyik hatóanyaga a fluopiram, amely 2014 óta van jelen a magyar piacon. Valódi szisztémikus hatása miatt különbözik a többi SDHI hatóanyagtól.

„Egy induló varasodás fertőzést is meg lehet vele fogni, tehát a kritikus időszakban egyszerre tudunk védekezni a lisztharmat és a varasodás ellen is” – mondta el Gáspár Gergely.

„Almában nagyon megszerették a gazdálkodók, de egyre többen használják csonthéjasokban is. Ennek pedig az az oka, hogy egy stabil anyagról beszélünk, ami sokféle gyümölcsben sokféle károsító ellen használható – akár megelőző, és egyes gombák esetén akár gyógyító kezelésre is.”

Gáspár Gergely előadásában röviden a LUNA Privilege termékről is beszélt, amelynek nagy szerepe van a lappangó fertőzések elleni védelemben. Kimagasló a hatékonysága a cseresznye és a meggy monília elleni megvédésében, mindemellett pedig élettani hatásai is van: nő a gyümölcsök pulton tarthatósága, a cseresznyénél pedig például tovább marad zöld a szár.

A kertészeti képviselő előadása végén a CapSeal rendszert is bemutatta a termelőknek, amely a Bayer 2016-ban bevezetett 3. generációs zárjegye. A hologramos matrica mellett ezeken egy QR-kód is található, aminek segítségével (egy egyszerűen okos telefonra tölthető alkalmazás használatával) ellenőrizhető, hogy a megvásárolt szer tényleg eredeti-e. A QR-kód minden flakonon különböző lesz, így ha azt sokszorosítják, hamar ki fog derülni.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cseresznye-levéltetű ellen elkéstünk + videó

2025. július 11. 16:10

Hogy mikor és hogyan lehet a levéltetvek elszaporodását és kártételét elkerülni, ezekre a kérdésekre adja meg a választ Hertelendy Péter növényorvos ebben a videóban.

Ezt nem bírja a napraforgó sem – így viseli az idei nyarat a kultúra

2025. július 11. 11:10

A szélsőséges nyári időjárás és a szívós kártevők idén sem kímélték a napraforgót – az állományokban már most láthatóak a jövőbeni terméscsökkenés jelei.

Mi rágja a kukoricát? – Kártevők nyomában a hőségben

2025. július 9. 11:10

A szárazság és a hőség már önmagában is próbára teszi a kukoricát, de a különféle kártevők tovább súlyosbítják a helyzetet.

Támadnak a címeres poloskák – bűzös roham a kiskertek ellen

2025. július 8. 11:10

Szívogatnak, bűzlenek és csúfítják a termést – a címeres poloskák kánikulában is támadnak, és idén sem hagyják békén a kerteket.

Ültetvények, gyümölcsösök időszerű növényvédelmi teendői

2021. február 8. 06:30

A télvégi időszak mind a nagyüzemi gyümölcsösökben az előkészület ideje a vegetációs időszakra. hagyományosan ez a metszés és a lemosó permetezések időszaka, amellyel  - helyesen elvégezve - jól megalapozhatjuk az aktuális év termését és a gyümölcsfák egészségi állapotát.

Kalászvédelem – mire figyeljünk az idei évben?

2022. május 3. 10:37

A kalászos kultúrákban az input ráfordítások legnagyobb megtérülését a gombaölőszeres kezelések biztosítják.

Trendek a szántóföldi növényvédelemben - Agritechnica 2019

2020. március 27. 14:47

Az új technológiai megoldások egy célt szolgálnak, nevezetesen azt, hogy csak annyi szert használjunk amennyi szükséges, olyan pontosan amennyire csak lehet és ilymódon hozzunk létre egy modern integrált növényvédelmi rendszert.

Gyommentes kalászosok ősszel

2021. szeptember 2. 08:38

Számoljon! Ami előny a növénynek, előny a gazdának!