A tavasz eljövetele és a március elején uralkodó, szokatlanul meleg és napsütéses időjárás hatására az őszi vetésű kalászosok állományai a lehetőségekhez mérten megújultak, kizöldültek és megkezdték növekedésüket.
Élettani szempontból az őszi árpa még mindig fennálló nitrogén hiánya és ebből fakadó sárgasága lóg csak ki a sorból, de ez döntően annak köszönhető, hogy a kultúra nem tudta felvenni kellő csapadék híján a már kijuttatott fejtrágyát.
Viszont nem csak a növények növekedése indult meg, hanem a különféle kórokozók felszaporodása is.
Átalakult a kórokozó összetétel a búzában
Az őszi búza esetében az idei év tavaszán tapasztalt növénykórtani állapotok kísértetiesen hasonlítanak a szélsőségesen aszályos 2022. évi helyzetre. Gyakorlatilag eltűntek a nedvesség mennyisége iránt igényes gombák, mint pl. az általában igen gyakori búza szeptóriás levélfoltossága (Septoria tritici).
Mivel a tél és a tavasz eddigi időszaka teljesen száraz volt, a kórokozó számára nem voltak meg a feltételek a terjedéshez és a levelek elfertőzéséhez.
Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy ennek a kórokozónak már búcsút is mondhatunk erre az évre, hiszen nekrotróf parazita lévén az elhalt növényi szövetekben jelen levő szaporító képleteiből bármikor újabb fertőzési folyamatot indíthat, ha a környezeti feltételek számára kedvezőek lesznek.
Szintén nem, vagy csak szélsőségesen ritkán lehet találkozni a búza levélrozsdájával (Puccinia recondita), illetve a sárga rozsdával (Puccinia striiformis). E biotróf életvitelű kórokozók esetében az elmúlt év száraz és forró nyara okozott kellemetlen élethelyzetet.
Az árvakelések megritkulásával, kiszáradásával megszűnt a lehetőség számukra, hogy élő növények fertőzési láncolatán (2024. évi fővetések – árvakelések – őszi fővetések) keresztül fertőzni tudják az ősz folyamán a búza állományokat. Ezek nagy része ráadásul eléggé későn is lett elvetve, a rendelkezésre álló, megfertőzhető levélfelület mennyisége az ősz folyamán az átlagosnál jóval kevesebb volt. A rozsdák hiánya az őszi búza állományokban döntően ennek tulajdonítható.
Az egyetlen kórokozó, amely jelenleg kellőképp jól érzi magát a búzák lombozatán, az a búza lisztharmata (Blumeria graminis f. sp. tritici). Bár a micélium telepek döntően levél fonáki elhelyezkedése és a legalsó levelek szintjére történő korlátozódása azt mutatja, hogy e kórokozó esetében is a nedvesség, a pára hiánya fékezte eddig a terjedést.
Ez az állapot a március második hetében érkezett csapadéknak köszönhetően megváltozott. A kórokozó képes a gyorsuló terjedésre, mivel a biológiai állapota döntően jó, azaz sok a friss, sporulációra képes micélium telep.
Az árpában is a lisztharmat áll nyerésre
Az őszi árpa esetében a tél és a kora tavasz száraz időjárása miatt szintén jelentősen visszaszorultak a kultúrára jellemző, nekrotróf életmódú, levélfoltosságokat előidéző kórokozók.
Alig lehet találkozni az ilyenkor általában nagyon gyakori barna levélfoltossággal (Bipolaris sorokiniana), de a veszélyesebb hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres), amely az ősz folyamán még eléggé gyakori volt, az is szinte eltűnt. Ez a két kórokozó hírhedten nedvesség kedvelő és már huzamosabb ideje nem volt számukra kielégítő az időjárás.
Az őszi árpa gyakori, melegkedvelő kórokozója a törpe rozsda (Puccinia hordei), amely az elmúlt évben eléggé gyakran tűnt fel az árpák lombozatán. Most tavasszal ezzel a kórokozóval is alig lehet találkozni. Csak olyan helyeken lehet észlelni, ahol még az ősz folyamán néhány fertőzött árvakelésről a rozsda át tudott kerülni az ősszel vetett fiatal állományra.
Az őszi árpákban az árpa lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) jelenléte és aktivitása sokkal nagyobb, mint ahogy az őszi búza állományokban észlelhető. Ennek több oka is van.
Az árpa nagyobb lombozata jobban meg tudja tartani a párát, nedvességet, amely tovább eredményezi a fertőzésre alkalmas helyzet fennmaradását. Ráadásul az árpa állományok tavaszi fejtrágyázása is segítette a kórokozót. A kijuttatott nitrogén hatására új levelek is képződtek és a növény biológiailag is „fiatalodott” valamennyit, amely a biotróf életmódú kórokozók számára kedveltebb táplálékká tette ezt a növényt.
Jelenleg az árpa állományok lombozatában már jelentős mértékben elterjedt ez a kórokozó, amelynek biológiai állapota rendkívül jó. Nem a helyenként 10-20%-os, ilyenkor extrémnek is mondható fertőzöttség a veszélyes, hanem az, hogy a lisztharmat telepek szinte mindegyike friss, fiatal, terjedésre kész és intenzíven sporulál.
Mindenképpen érdemes fokozott figyelemmel kísérni az őszi árpák növénykórtani állapotát és amennyiben a lisztharmat elszabadulna, akkor fungicides védelemben részesíteni a veszélyeztetett állományokat.
A képek a szerző felvételei.
