21℃ 11℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi
Növényvédelmi előrejelzés

Kertbarátok figyelem: őszi teendők a kertben

Agrofórum Online

Lassan véget ér a növényvédősök munkája! Sokan a tárolási betegségek elleni zárópermetezésnél és a vesszők, rügyek lombtrágyás tápfeltöltésénél használták utoljára a permetezőgépet. De azért ne téliesítsék a gépüket, lehet, hogy még fel kell venni…

Elszoktunk a tavaszi-nyári esőktől, a korábbiaknál nagyobb „fertőzési nyomástól”. A nedvességet kedvelő kórokozó gombák viszont résen voltak. Néhol 100%-os kárt is okoztak, mint azon a meggyfán amit július 14-én fotóztam. A fénykép kajszin, cseresznyén is készülhetett volna. Az almában, körtében a varasodással küzdöttünk (október 6-i fotó).

Ezek a kórokozók a fertőzött leveleken, vesszőkön és a fán maradt gyümölcsmúmiákon telelnek át és innen indítják tavasszal az első fertőzést. Amennyiben betegen hullottak le a levelek, akkor gereblyézzék össze és komposztálják vagy semmisítsék meg. Ahol szüretkor leszedték a beteg termést is, ott már nem kell félni a múmiákból induló fertőzéstől. Azonban a felsorolt kórokozók a vesszőkön, az ágakon is áttelelhetnek, ezért az idei őszön mindenkinek kiemelten ajánlom a lombhulláskor elvégzendő rezes lemosást. Ahol nyáron nagy volt a fertőzés, ott rügypattanáskor megismételhetik a rezes lemosó permetezést. Gyakorlatilag bármelyik réztartalmú gombaölő bevethető. (A kollégák felhívták a figyelmemet arra, hogy ezekkel az újabb rézkészítményekkel már nem viszünk ki annyi rézsót a talajra, hogy annak a káros hatásától tartani kellene. De azt a kertbarátot is megértem, aki továbbra is félti a talaját és fóliát terít a fa alá.)

Az július 14-én fotózozz meggyfa nem épp a legpompásabb (Fotó: Zsigó György)

Mit tehetek a komposztálóba?

A kertbarátok visszatérő kérdése, hogy mit tehetnek a komposztládába. A fiatal gyomok is gazdagítják a komposzthalmot és a lisztharmatos, lyukacsos, foltos és varas levelek is lebomlanak. Növényvédelmi szempontból az összeszáradt gyümölcsmúmiákat és a beérett magvakat tartalmazó gyomokat távolítanám el.

Almában, körtében a varasodás elleni beavatkozások képezték idén a növénvédelem gerincét
(Fotó: Zsigó György)

A szőlőben mi a teendő?

Úgy látom, hogy a szőlő esetében elkerültük a szürkepenész járványt. Az idén az esőktől repedtek a bogyók és tartottunk a gombától. Csak megelőzéssel lehet védekezni ellene. Úgy tűnik, hogy a lisztharmat mindent kibír a Kárpát-medencében. Pontosabban még nem volt olyan szélsőséges időjárási jelenség, amely komolyan megakadályozta volna a terjedését. Ezt bizonyítja az is, hogy a „profi” szőlészek minden permetezésnél bekeverik a lisztharmat elleni gombaölőket és egyre több borvidékünkön végzik el a szüret utáni lomblemosást is. Ezzel a levél felszínén kialakuló, az áttelelést szolgáló gombaképleteket, göböket gyéríthetik. Ezek a göbök az őszi esőkkel lemosódnak a kordonkarra, támberendezésre, majd tavasszal kinyílnak és innen lövik ki a fertőzést beindító spóráikat. Míg a nyári spórák (konídiumok) könnyűek, a széllel is terjednek, az áttelelők csak a tőke legközelebbi leveléig tudnak átpattanni a fás részekről. Tehát nem a szomszédból, hanem a saját növényünkről támad tavasszal a lisztharmat. Mindenki a saját lisztharmatát nevelgeti! Szüret után, még lombhullás előtt is érdemes tehát felvenni a permetezőgépet és elvégezni a kénes vagy még inkább a kénes-olajos lomblemosást. Ezzel már a következő évi termést védik, a kora tavaszi induló fertőzés erejét csökkentik. Több kombinált készítmény is engedélyezett a szőlőben, pl. a Vegesol eReS, az Agrokén, a Nevikén és a Nevikén Extra. Most még vékony falúak, kiszáríthatjuk és szó szerint lemoshatjuk ezeket a gombaképleteket.

Növényvédelmi továbbképzések

Országszerte indulnak a 80 tanórás növényvédelmi alaptanfolyamok, az ún. „zöldkönyves” képzések. A megyei tanfolyamokról érdeklődjenek a www.magyarnovenyorvos.hu oldalon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

Külföldi nyaralás és növényegészségügy I.

2023. július 22. 13:40

Érdemes tisztában lenni a növényegészségügyi előírásokkal, ha külföldi utazást tervezünk olyan emberként, aki nem tudja még nyaralás alatt sem levenni a szemét a szebbnél szebb növényekről és termésekről. Mit kell tudnunk ezekről az előírásokról és a növényegészségügyről? Miért fontos szigorúan betartanunk mindezeket?

Megszólalt a vészcsengő – Európai együttműködés a szárrozsda ellen

2019. április 26. 04:36

A szárrozsda ismételt fellángolása mellett a búza egy másik rozsdabetegsége is fokozódó problémát jelent. A sárgarozsdának ugyanis egy új agresszív rassza tört be a Európába.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: erős a gyomosodás, fuzáriózis tünetek az árpán

2022. június 14. 09:26

A több táblán tapasztalható erős gyomosodás megszüntetése gondot okoz több termelőnek.

Amerikai kukoricabogár: Veszélyes kártevők

2019. június 19. 04:37

Az amerikai kukoricabogár a legjelentősebb kukorica kártevőink közé tartozik. A kártétele a hektáronkénti 5-10 q-tól a teljes termésveszteségig terjedhet. A lárva és az imágó egyaránt kártevő.