A búza nem tartozik a legbetegebb növények közé a szántóföldi kultúrák között. Bár egyes kórokozó csoportok, mint pl. a rozsdák több faja is megtámadja egyik legfontosabb gabonánkat, de több gabonaféle, mint pl. az árpa sokkal több kórokozónak a kedvelt tápláléka.
Az árpában meglehetősen sok olyan kórokozó él és károsít, amelyek levélfoltosságokat idézhetnek elő. Ráadásul ezek között vannak igencsak gyakori és hatalmas pusztító erővel rendelkező fajok is.
A búzának, a ténylegesen ritkaságnak számító kórokozókat leszámítva, igazság szerint két olyan kórokozója van, amelyek levélfoltosságokat okozhatnak.
A szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) a búza rendkívül gyakori, de általában csak minimális kártételt előidéző betegsége.
Ezzel szemben a búza fahéjbarna levélfoltossága (Drechslera tritici repentis) ritkább ugyan, de képes totális lombveszteség előidézésére is. Nem árt megismerkedni vele, hogy az általa okozott súlyosabb kártételeket könnyebben lehessen elkerülni.
Különleges szaporodású ellenfél
A fahéjbarna levélfoltosság kórokozójának ivaros alakja (Pyrenophora tritici repentis) a tömlősgombák (Ascomycetes) közé tartozó, amely döntő jelentőségű a faj fennmaradása és áttelelése szempontjából. Ez a kórokozó ugyanis ivartalan alakban nem képes hazánkban áttelelni, erre csak az ivaros alakja képes.
Érdekes módon a genetikailag hozzá legközelebb álló faj, az árpa hálózatos levélfoltosságát okozó Drechslera teres faj az árpán könnyedén áttelel. Kialakul persze ott is az ivaros alak (Pyrenophora teres), de a kórokozó akkor is stabilan fenn tud maradni, ha valamilyen körülmény miatt a kórokozó ivaros ciklusa sikertelen marad.
A fahéjbarna levélfoltosság kórokozója nekrotróf életmódú gomba, amely élő, zöld növényi részeket fertőz meg, de szaporodni csak a már elpusztított növényi szöveteken tud.
Áttelelni is a gabonák tarlómaradványaiban, az elhalt szövetek belsejében tud micélium formájában. Ebből a tavasz folyamán alakítja ki ivaros termőtesteit, a miniatűr vulkáni kúpokra emlékeztető pszeudotéciumokat.
A termőtestekből március-április folyamán a csapadék hatására lökődnek ki a primer fertőzéseket elindító aszkospórák. Itt jelenik meg a kórokozó egyik különlegessége is. Az aszkospórái ugyanis irgalmatlanul nehezek, így a kilökődés során maximum 5-8 cm távolságra tudnak elrepülni.
Ezen a távon belül akkor megfertőzhető, zöld növényi alkatrészeknek, lehetőleg búza leveleknek kell lenniük. Itt meg is mutatkozik a kórokozó egyik gyenge pontja, amely szerint ilyen körülmények csak Triticum fajok vetésváltás nélküli termesztése esetén állhatnak elő. Így ez a kórokozó tipikusan monokultúra kedvelő faj.
Mivel ez a tény nagyon visszafogná a kórokozó szaporodását, ezért – a gombák világában egyedülálló módon – a pszeudotécium „kiürülése” után, annak felső peremén ivartalan spórák, konídiumok jelennek meg.
Ez a kórokozó számára a „B-terv”, azaz kissé megkésve ugyan, de képes elszakadni a monokultúra igénye által generált szaporodási korláttól. A kórokozó konídiumai könnyűek, szél útján nagy távolságokra is el tud jutni.
Ha a fahéjbarna levélfoltosság fertőzése érte a búzát, akkor azon jellegzetes foltszerű tünetek alakulnak ki. A fertőzés minden esetben egy igen sötét, majdnem fekete infekciós pont megjelenésével indul, amelyet később az elpusztított növényi szövet halványbarna színű mezője vesz körül.
Egyes patotípusok esetében, egyes nagyon fogékony búzafajtákon ezt még egy vékony klorotikus udvar is szegélyezheti. A foltok gyorsan össze szoktak olvadni, amely gyakran a levél leszáradását okozza.
Védekezési praktikák
A fahéjbarna levélfoltosság meglehetősen nedvességkedvelő kórokozó, ennek megfelelően az erősebb fertőzések kialakulására a monokultúrás állományok mély fekvésű részein kell számítani, illetve az olyan állományokban, ahol a fasorok szélárnyéka, vagy a lombozat sűrűsége miatt a szél a párát nem tudja gyorsa felszárítani. Az állományok szemlézését ezért lehetőleg ilyen helyeken végezzük.
Az agrotechnikai védekezésnek eléggé nagy lehetőségei vannak a kórokozó elleni küzdelemben. A vetésváltás szigorú alkalmazása mellett fontos eleme a védekezésnek a gabona tarlómaradványok minél jobb bemunkálása a talajba. Minél kevesebb tarlómaradvány van a felszínen, annál kisebb lesz a kórokozó fertőzési nyomása.
Ugyanakkor a genetikai védelem lehetőségei meglehetősen korlátozottak. A búza, durum búza, tritikálé, valamint a pelyvás ősgabonák esetében is általános, hogy a fajták legtöbbje a betegség iránt fogékony, vagy nagyon fogékony. Erre hatékony védelmet alapozni nem lehet.
A leginkább hatásos megoldás a kórokozó visszaszorítására a fungicides állományvédelem. Ennek alkalmazása esetén ugyanakkor nagyon kell ügyelni arra, hogy a kezelés során minden tökéletesen működjön. Jó legyen a porlasztás, legyen meg a kellő permetlé mennyiség, ne rohanjon a permetező gép kezelője, használjunk tapadás fokozó adalékot és minden esetben a fungicid esetében engedélyezett maximális dózis alkalmazzuk.
A fahéjbarna levélfoltosság kórokozója igazán „kemény” ellenfél, így ha ellene kell védekezni, akkor nincs helye a növényvédő szerrel való spórolásnak. Sok fungicid esetében tól-ig dózis megjelölés van a címkén és az engedélyokiratban is. Ilyen esetekben az alacsonyabb dózist a lisztharmat, illetve a rozsdák, valamint a szeptóriás levélfoltosság ellen kell alkalmazni. Viszont a hálózatos levélfoltosság (és más Drechslera fajok ellen is) a maximális dózis alkalmazása elengedhetetlen.
A képek a szerző felvételei.
