20℃ 13℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna
Növényvédelem

Nem elég az almát megtermelni, el is kell tudni adni!

Agrofórum Online

Magyarország gyümölcstermesztésének döntő hányadát még ma is az alma adja. Almatermesztésünkre jellemző az évtizedenkénti jelentős mértékű intenzitás-növekedés, amit a tenyészterület és a fák méretének csökkenése, illetve a területegységre jutó fák darabszámának növekedése reprezentál.  

 

A gyümölcsfajok közül az alma az egyik olyan faj, melynek gazdaságos termesztéséhez – a kártevők és kórokozók életmódja és nagy száma miatt – a tenyészidőszak alatt minimum 10-12 növényvédelmi permetezés szükséges (a lisztharmat, a varasodás és a monília betegségek, továbbá az almamoly, az almailonca, az aknázómolyok, a takácsatkák, a levél-, pajzs- és vértetvek kártételének a megelőzése céljából). Ez azonban a magas önköltség, a nagy környezetszennyezés és a hasznos szervezetek elpusztulása miatt a jövőben nem tartható.

Ültetvényeinkben a végső cél egy olyan ökológiai egyensúly elérése, melynek létrejötte után a károsítókat a kártételi küszöb alatt tarthatjuk úgy, hogy a környezetre gyakorolt terhelést minél minimálisabb mértékűre szorítjuk. Ebben nyújt segítséget a DuPont által kifejlesztett Fontelis® gombaölő szer almavarasodás és lisztharmat ellen.

Az almatermesztés jövedelmezőbbé és versenyképesebbé tételéhez gyors és határozott intézkedések kellenek. Nagyon fontos a reális helyzetértékelés, a szakértelem és az odafigyelés. Nem elég a hagyományokra alapozni, hiszen a világ rendkívül gyorsan változik, és a gazdasági verseny során az jár a legjobban, aki rugalmas és kész a változásokra. Mindenkinek át kell értékelni a saját helyzetét és meg kell hoznia azt a döntést, hogy hogyan képes magas színvonalon piacképes, jó minőségű almát termeszteni. Csak a felkészült szakemberek maradnak versenyképesek, akik hivatásként folytatják az almatermesztést. A fejlődésnek és a versenyben maradásnak egyetlen útja van, a minőségi termesztés.

A DuPont fejlesztés eredményeként 2015-ben került bevezetésre a Fontelis® gombaölő szer almatermésűekben, amely egy új hatóanyagot, a pentiopiradot tartalmaz.

Bemutatunk néhány termelőt, akik nem féltek változtatni a hagyományokon, innovatív és versenyképes gyümölcstermesztőként már használták, használják az új fungicid készítményt.

Hegedűs Csaba (Harta)

„Először 2015 februárjában hallottam a Fontelis® gombaölőről Kecskeméten a DuPont konferencián. Más, gyakorló kollégák véleményét is meghallgatva döntöttem úgy, hogy 2015 év tavaszán blokk-kezelésben, három ismétlésben használni fogom a készítményt, megelőző jelleggel kijuttatva. A következő évben 2016-ban is ezt a gyakorlatot követtük. Az eltérő évjáratok tekintetében elmondható, hogy sem a varasodás, sem pedig a lisztharmat terén nem volt gond az ültetvényeken. Terveinkben 2017-ben is szerepel a Fontelis, hiszen magas színvonalon hozta a tőle elvártakat elfogadható áron.”

Mózer János (Kiskunmajsa)

„Több fórumon is hallottam a Fontelis® gombaölőről. Mivel az előző években mindig volt gond a varasodással az ültetvényeken és más készítmények nem oldották meg a problémát maradéktalanul, így 2015-ben úgy döntöttem kipróbálom. Sajnos az első évben kicsit megcsúsztunk a permetezéssel, így csak a kuratív hatásban bízhattunk. A következő szezonban – 2016-ban – a DuPont területi képviselője segített a helyes időpont megválasztásában, így a készítmény ekkor tökéletesen működött. A Fontelis® teljesítményével elégedettek vagyunk, ezért a továbbiakban a technológia részét képezi az ültetvényeinken.”

Varga Attila (Nagykálló)

„Mióta megjelent a Fontelis® a kereskedelemben, azóta használjuk. Tapasztalatom szerint a korai kijuttatás jól megalapozza a varasodás elleni védelmet. Lisztharmat tekintetében is látszik, hogy jó anyag. Nem csak az ellenállóbb fajtákon, de ott is jól dolgozott, ahol a vesszőkön jelentősebb fertőzés volt felfedezhető. Sajnos a gyümölcsösök költség szempontjából igen megterheltek. Általában az alaptechnológiára nem tudnak annyit szánni, mint ami szükséges lenne. A Fontelis ára szerencsére a tudásához igazított, így a kevésbé intenzív technológiával dolgozó gyümölcsösök is elbírják technológiai elemként. Fontos számomra az is, hogy a kiváló készítmények mellé magas szakmai tudás is társul és a DuPont kollégái sokszor segítik a munkánkat pontos, jó tanácsokkal.”

Tánczos László (Jakabszállás)

„Személy szerint abban a szerencsében volt részem, hogy a fejlesztés szakaszában bekapcsolódhattam a Fontelis® tesztelésébe. Az ültetvényeinken személyesen láthattam a beállított kísérletek eredményeit. Ezek után nem volt kérdés, hogy az engedélyezést követően a Fontelis® beépül a technológiába. Nálunk folyamatosan jól teljesít, így hitelesen tudom ajánlani almatermesztő kollégáimnak.”

Amennyiben ön is szeretne változtatni és a technológiába beilleszteni egy kedvező ár-érték arányú, kiváló hatékonyságú gombaölő szert, varasodás és lisztharmat ellen, válassza a DuPont™ Fontelis® gombaölő szert. A hatásmechanizmusra, az időzítésre és kijuttatásra vonatkozó kérdéseivel forduljon bizalommal területileg illetékes DuPont képviselőjéhez, szaktanácsadójához.

Sáradi Krisztina
fontelis.dupont.co.hu

A DuPont készítmények felhasználása előtt olvassa el és kövesse a termék csomagolásán lévő címke felhasználási utasításait. Az ® vagy jellel ellátott márkanevek a DuPont és leányvállalatainak márkanevei. © 2017 DuPont.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyon felszaporodott az alma lisztharmat

2025. május 28. 08:10

Az alma lisztharmat idén különösen erőteljesen jelentkezik a kiskertekben. A fertőzés mechanikai és kémiai úton is kordában tartható.

Körterozsda: narancssárga veszély a leveleken

2025. május 27. 11:10

Májusban megjelent a körterozsda első jele a körtefákon. A fertőzés időben felismerve hatékonyan visszaszorítható.

Növényvédőszer-mentes, de nem bio: a színcsapdák ára

2025. május 26. 11:10

A „bio” színcsapdák hatékonyak, de szelektálás nélkül pusztítják a hasznos rovarokat is. Használatuk felelősséget kíván.

Kalászosok védelme: kulcsszerepben a búza és az árpa

2025. május 25. 08:10

Az idei csapadékos időjárás súlyos kórokozófertőzéseket idéz elő a gabonafélékben. Most kell cselekedni a termés védelme érdekében.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jelentős a levélvesztés és a gyümölcshullás

2022. augusztus 17. 09:38

A csontszáraz talajból már nincs víz, amit a növények felvehetnének.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

Rengeteg a tenni való a gyümölcsösben - ha szüretelni is akarunk

2019. március 27. 04:36

Az átlagosnál melegebb időjárás hatására teljesen virágba borult a kajszi, megkezdte virágzását az őszibarack, zöldbimbóban a cseresznye, meggy, szilva.

Picasso® gombaölő szer: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2021. július 6. 11:12

Június hónap időjárása kedvezően alakult a napraforgó fejlődése szempontjából, a napraforgó-állományok intenzíven növekedtek, a hónap közepén a sorok záródtak, megjelent a virágzat. A kora hajnali harmat és a helyi záporok, zivatarok jelentéktelennek tűnő csapadékmennyisége is kedvező mikroklimatikus viszonyokat teremtett a gombabetegségek számára az állományokban, ezért a gombabetegségek további terjedésével számolnunk kell.