Az ősz az évelő kultúrák, így a szőlő- és gyümölcsültetvények (és faiskolák) esetében is a betakarításról, illetve a télre való felkészülésről szól. Sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor már nem nagyon vannak növényvédelmi problémák, így a növényvédelemmel sem szükséges foglalkozni.
Gazdasági szempontból is olyan időszak ez, amikor a szüret, a betakarítás végeztével már nem szívesen költenek a gazdálkodók az ültetvényekre. Pedig a kártevők, kórokozók nem tartanak szünetet és néhányuk ellen most is lehet, sőt esetlegesen kell is hatékonyan védekezni.
Kórokozók telelése
A különféle kórokozók – akárcsak gazdanövényeik – ebben az időszakban már a közelgő tél minél hatékonyabb átvészelésére készülnek. Az, hogy egy adott kórokozó hol, milyen alakban telel át, nagymértékben függ az adott kórokozó életmódjától. Ennek ismerete nélkül meglehetősen nehéz az ellenük folytatott védekezés.
A biotróf életmódú kórokozók, így pl. a különböző lisztharmat gombák alapvetően két módon képesek átvészelni a telet. Vagy ivaros alakjuk termőtesteiben, a kazmotéciumokban próbálják meg túlélni a tél viszontagságait, vagy pedig micéliumos alakban a rügyek belsejében igyekeznek fennmaradni.
Az alma-lisztharmat (Podosphaera leucotricha), vagy az őszibarack-lisztharmat (Sphaerotheca pannosa f. sp. persicae) esetében alapvetően ez az utóbbi módszer a jellemző. Ugyanakkor a lisztharmatos ágvégek, csúcsrügyek, valamint a környezetükben elhelyezkedő, erősen fertőzött levelek mostanság még észrevehetőek, így el is távolíthatóak.
A metszőolló nemcsak a kertésznek, hanem a növényvédelemmel foglalkozó szakembereknek is jó barátja. Ráadásul ezek a levágott, fertőzött növényi részek nem igényelnek eltávolítást, megsemmisítést. Mivel a bennük, rajtuk található kórokozók biotróf életmódúak, így élő növény hiányában pár napon belül elpusztulnak.
Amikor nincs mechanikai védekezés
Velük ellentétben a szőlő lisztharmata (Uncinula necator), illetve a mogyoró lisztharmata (Phyllactinia guttata) döntően kazmotéciumok útján telel át. Ezek képződése gyakorlatilag már befejeződött, és az érett kazmotéciumok lemosódása a fás részekre a további csapadékok függvényében fog végbemenni. Ezek ellen a kórokozók ellen mechanikai úton nem tudunk védekezni.
Az ilyen lisztharmat gombák ellen ugyanakkor igen jó hatású ősszel, de korábban, még a kazmotéciumok beérése előtt, azok kifejlődése során a fungicides lombvédelem. Ez a védekezés nem az aktuális évi kártétel ellen szolgál, hanem a fertőző anyag mennyiségének rendkívül hatékony csökkentése révén a következő évi termés védelmét szolgálja.
Sajnos, az ilyen célú védekezésre alkalmas időszak már kb. egy hónapja volt, így napjainkban az ilyen céllal foganatosított fungicides védelem már messze nem időszerű.
A gyümölcsösökben sok olyan kórokozó is előfordul, amelyek nem biotróf életvitelűek. Az alma-varasodás (Venturia inaequalis), vagy a csonthéjasok levéllikasztó gombája (Stigmina carpophila) a lehullott levelekben micélium formájában vészeli át a telet és tavasszal az ivaros alak által képzett termőtestekből kiszóródó aszkospórák útján kezdi meg a fertőzési folyamatot.
A lehulló levelek által képviselt fertőző anyagtól meglehetősen nehéz megszabadulni. Eltávolítani a gyümölcsösökből szinte lehetetlen, ráadásul megsemmisítése a benne levő kórokozók elpusztításával egyidejűleg hatalmas szervesanyag-veszteséget okozna.
Ez igencsak előnytelen lenne részben a talaj életére, részben pedig a gyümölcsös tápanyag forgalmára nézve. Ugyanakkor a lehullott lomb aprítása és talajba keverése hatékony megoldás lehet. Nyilvánvalóan növénytakaróval borított sorközök esetében erre csak a sorokban van lehetőség, de bizonyítottan megoldható feladat.
Aprítsunk
Az aprítás számottevően megnöveli a növényi maradványok felületét, így azok biológiai lebomlása gyorsabb lesz. Ha a talajban található mikrobák tavaszig fel tudják élni ezt a szervesanyag-mennyiséget, akkor a bennük levő kórokozók szó szerint éhen halnak, és nem lesznek képesek ivaros termőtest kifejlesztésére.
Ez a megoldás az alma-varasodás ellen sok országban, így pl. Olaszországban is hatékonyan működik. Ugyanakkor más kórokozók, így pl. a levéllikasztó gomba ellen hatása csak részleges, mivel a kórokozó a levéllemezből korábban kihullott pici, kerek növényi maradványokon is jelen van, amelyet mérete miatt növénytakaróval borított sorközök esetében nem lehet a sorok alá összegyűjteni.
Értelemszerűen az olyan kórokozók ellen is hatékonyan tudunk akár most is védekezni, amelyek a megfertőzött gyümölcsök belsejében húzzák ki a telet. Ilyenek pl. a különböző moníliafajok.
Az általuk megfertőzött és elpusztított gyümölcsmúmiák most még jó eséllyel a fákon vannak és könnyedén észrevehetők, eltávolíthatók. Késő, ha már netán leestek, jóval nehezebb lesz ezeket észrevenni és eltávolítani. Eltávolításukkal és megsemmisítésükkel (beásva a talajba, vagy a komposzt belsejébe) hatékonyan csökkenthetjük a fertőzési nyomást.
A kártevők sem pihennek
Az ültetvényekben előfordulhatnak olyan kártevők is, amelyek ebben az időszakban jelennek meg. Ilyenek tipikusan a „téli” araszoló lepkék, amelyek főként a hegyvidéki, illetve az erdőségekkel határos gyümölcsösökben okozhatnak majd tavasszal tetemes lombveszteséggel járó károkat.
A kis téli araszoló (Operopthera brumata), illetve a nagy téli araszoló (Erannis defoliaria) és társai ebben az időszakban jönnek elő a talajból és kezdik meg a fák ágain a szaporodásukat. Mivel a legtöbb ilyen lepkefaj nősténye röpképtelen, a fákra felrepülni nem, csak felmászni tudnak.
A párosodás a fákon történik meg, és az „aktus” során a szárnyas hímek minden esetben fejjel lefelé mutató pozíciót vesznek fel. Ezek a lepkék sötétben aktívak. Ha ősszel a gyümölcsösben este sok fejjel lefelé néző szárnyas lepkét látunk a fák törzsein, ágain, akkor jó eséllyel jövő tavasszal nagyobb lombrágóhernyó-kártételre kell, hogy számítsunk.
Nem csak biogazdálkodóknak
Még dédszüleink, nagyszüleink idejében divat volt ősszel a fák törzsére hernyóenyves öveket kitenni. Ebbe beleragadtak a törzsön felfelé gyalogló araszoló nőstények, amelyek ott elpusztultak.
Ez a módszer napjainkban is alkalmazható, és egyáltalán nem csak a biogazdálkodók által felhasználható módszer. Nyilvánvalóan élőmunka-igényes, de a környezetet vegyszerrel biztosan nem terheli.
A kártevők között idén is előkelő helyet foglalnak el a mezei rágcsálók, élükön a leggyakoribb fajjal, a mezei pocokkal (Microtus arvalis). A rágcsálók számára az ültetvények a talaj sokszor csak minimális mértékű bolygatása miatt ideális élőhelyek.
A rágcsálók közvetlen károkat is okozhatnak, pl. a gyökerek rágásával. Ugyanakkor létezik egy közvetett kártételük is, amely egy kemény, fagyos téli periódus esetén léphet fel. A rágcsálójáratokkal teletűzdelt talaj sokkal mélyebben képes átfagyni, mint az, ahol nincsenek pockok, egerek. Ha ez a fagyos időszak sokáig tart, a fa súlyos vízhiányban fog szenvedni, és akár részben, vagy egészében ki is száradhat.
A gyümölcsösökben, szőlőkben a növényzet és a támrendszer kialakításától függően a szárnyas és részben a szőrmés ragadozók számára is kedvezőbbek a vadászat feltételei, mint pl. a szántóföldeken.
Ugyanakkor előfordulhat, hogy e szabályozó tényezők hatása nem elegendő a rágcsálók visszaszorítására. Ekkor mindenképpen célszerű valamilyen módon közbelépni a rágcsálópopuláció csökkentése érdekében.
Amennyiben mechanikai jellegű állományszabályozásban gondolkozunk, akkor a hagyományos talajmunka, pl. tárcsázás helyett hatásosabb a sűrített levegővel működő talajlazítás. Ez kötött, agyagos talajokon egyébként is jó hatású.
Ha viszont kémiai úton szeretnénk a rágcsálók nagyra nőtt populációját csökkenteni, úgy célszerűbb a csak szükséghelyzeti engedély birtokában felhasználható véralvadásgátló készítményeket használni.
Ilyenkor ősszel már túl sok a nedvesség a cinkfoszfid hatóanyagú mérgezett csalétkek alkalmazásához, amelyek a sok nedvesség hatására idő előtt fejlesztik a rágcsálókra toxikus foszforhidrogén gázt.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
