Növényvédelem

Varasodás és lisztharmat – Válaszokat adott, megoldásokat kínált a BASF Nyíregyházán

Agrofórum Online

Február 23-án, Nyíregyházán tartott almavédelmi konferenciát a BASF, amelyre nagy számban voltak kíváncsiak a térség gyümölcstermesztői. Az első előadás közben még néhány pótszékeket is kellett hozatni, hogy mindenki kényelmesen hallgathassa végig az előadásokat, amelyek többek között a BASF legújabb termékeit mutatta be a termelőknek.

Megfelelni a piaci elvárásoknak

A szakmai konferencia első előadását Kovács András, a Yara Hungária Kft. kertészeti szaktanácsadója tartotta meg „Mennyiség, minőség – Yarával” címmel (2. kép).

A szakember a tápoldatos termesztést mutatta be, méghozzá egy lengyelországi példán keresztül. Mint mondta, ha erre igény mutatkozik, a magyar viszonyok közé is adaptálni lehet majd a technológiát.


Kovács András, a Yara Hungária Kft. kertészeti szaktanácsadója

A tápoldatozás szabályai közül Kovács András kiemelte a kiváló minőségű műtrágya használatát, majd a megfelelő koncentrációra is felhívta a figyelmet. Mindezek mellett a módszer alkalmazását a talaj minőségéhez kell igazítani. „A tervek elkészítésénél a talaj- és vízvizsgálati adagokat fontos figyelembe venni” – emelte ki, majd hozzátette, hogy a magasabb talajnedvesség esetén sincsen probléma, hiszen ilyen esetekben érdemes megemelni a koncentrációt.

A kitekintés után Kovács András a megbízhatóságon, megfizethetőségen és szakmaiságon alapuló tápanyag-utánpótlási technika kiválasztásának jelentőségét hangsúlyozta. A Yara technológia véleménye szerint segít az almatermelők számára megfelelni a piaci elvárásoknak, miközben magas termésátlagokat biztosít.

Idén sem ússzuk meg a varasodást?

Imre László, a BASF Hungária Kft. fejlesztőmérnöke előadásában a varasodást okozó gomba telelését és várható tavaszi megjelenését elemezte részletesen. Mint mondta, 2016. november 15-éig alkalmas volt az idő a termőtest-képződéshez, amelynek ideális a 4-10 oC. Decemberben viszont a hidegebb időjárásnak köszönhetően a folyamat teljesen leállt. Az almatermesztők számára a varasodás szempontjából előnyös volt a január is, hiszen az átlagos napi hőmérséklet ekkor még 0 oC sem volt, így a termőtestek fejlődését továbbra sem lehetett megfigyelni. Sőt, akadtak napok, amikor az átlagos hőmérséklet -16, -17 oC volt, ez pedig még a lisztharmat micéliumokat is nagy valószínűséggel elpusztította.


Imre László, a BASF fejlesztőmérnöke

Ami a februárt illeti, felmelegedést csak az utolsó néhány napban lehetett érzékelni, és bár korábban akadtak napok, amikor 0 oC fölé emelkedett a hőmérséklet, az még nem kedvezett a termőtest-képződésnek, hiszen a talaj fagyott volt, a lehullott lomb pedig nem tudott átmelegedni.

Összességében elmondható, hogy 2016 őszén viszonylag rövid idő volt a termőtestek képződésére, amit a gyors decemberi fagyok meg is állított. A január-februári folyamatos fagyok miatt a termőtestek teleltek, így elmondható, hogy a márciusi hőmérséklet és csapadékmennyiség lesz döntő a fertőzés kialakulása kapcsán. „Átlagosnál nem melegebb márciusi időjárás mellett az aszkospóra szóródása április 5 és 10. között várható” – hívta fel a figyelmet Imre László.

Új hatóanyagok, új növényvédő szerek

A folytatásban Bereczki Máté, a BASF Agrodivízió szaktanácsadója (4. kép), majd dr. Hoffmann Péter fejlesztőmérnök számolt be a BASF biztonságos almavédelmi megoldásairól, kiemelten az elmúlt időszak újdonságairól (5. kép).


Bereczki Máté, a BASF szaktanácsadója

Növekedésszabályozás és növénykondicionálás – Regalis® Plus

A vállalat 2016-ban mutatta be a Regalis® WG továbbfejlesztett változatát, a speciális növekedés- és termésszabályozó, növénykondicionáló szert a Regalis® Plus-t. A termékbe épített vízlágyító adalék és citromsav adjuváns hozzáadása nélkül is biztosítja a prohexadion rendkívül gyors felszívódását és hasznosulását. Alapesetben a Regalis® Plus segítségével a hajtások hosszirányú növekedését korlátozzuk. Mivel a kiegyensúlyozott növekedést minél tovább szeretnénk fenntartani, osztott kezelést alkalmazunk. Így meggátolhatjuk, hogy a hajtások újból erőteljes növekedésnek induljanak. A végleges hajtáshossz akár 35%-kal is rövidebb lehet a kezeletlen kontrollhoz képest.

A varasodás specialistája a Faban® 500 SC

A BASF a Regalis® Plus-szal egyszerre vezette be a Faban® 500 SC növényvédő szert, amely a két jól ismert, megbízható hatóanyag, a pirimetanil és a ditianon saját fejlesztésű, egyedülálló Co-kristály szerkezetbe rendezett kombinációja. Az új készítmény tág hőmérsékleti határok között, a szezon kezdetén a korai aszkospórás, vagy éppen a virágzás alatt, illetve azt követően a varasodást okozó gomba ivartalan spórái által okozott másodlagos fertőzés elhárítására használható. A készítmény pirimetanil tartalmának 1/3-ad része a kijuttatást követően azonnal felszívódik. 2/3 része pedig a Co-kristály szerkezetnek köszönhetően depókat képez a növény felületén. Újranedvesedés hatására nem csupán a spórák aktivizálódnak, hanem a felületen raktározott pirimetanil is, vagyis a Co-kristályokból a hatóanyag akkor oldódik ki, amikor arra a legnagyobb szükség van.

Proaktív védelem az önvédekező képesség megerősítésével – Delan® Pro

A készítmény már ötven éve szolgálja az almatermesztőket, hazánkban is széles körben, nagy megelégedéssel használják a ditianon tartalmú Delan® 700 WG-t. A Delan® Pro ugyanakkor felülmúlja elődjét: nem csupán kontakt, külső, hanem új hatóanyaga, a foszforossav révén szisztemikus, preventív védelmet is nyújt a varasodás ellen, így az új növekmények is képes megóvni. A foszforossav a közvetlen fungicid hatáson túl a növény önvédekező-képességét is aktivizálja, azaz immunerősítő hatása van. A Delan® Pro új (SC) formuláció: a finomabb szemcseméret és az egyenletesebb eloszlás jobb oldékonyságot és tökéletesebb fedettséget biztosít.


dr. Hoffmann Péter, a BASF fejlesztőmérnöke

Lisztharmat és varasodás elleni együttes védelem – Sercadis®

A varasodás és a lisztharmat elleni védekezés megkoronázása az új SDHI hatóanyagot, a Xemium®-ot tartalmazó Sercadis®. Elérkezvén a pirosbimbós állapothoz egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a lisztharmatra is, miközben a varasodásról sem feledkezhetünk meg. Fel kell készülnünk a kinyíló virágok, és egyúttal a gyümölcskezdemények védelmére. A Faban® 500 SC-vel és Delan® Pro-val végzett alapozás után a virágok és a fiatal terméskezdemények magas szintű védelmét a pirosbimbós állapotban kijuttatott Sercadis® látja el a legjobban. Egy közbeiktatott védekezést követően a fungicid második alkalmazása igazán hosszú hatástartamot biztosít. A Sercadis® nemcsak az engedélyezett kijuttatási időszak miatt (a virágbimbók megjelenésétől egészen az érés kezdetéig), hanem a választható kombinációs partnerek széles skálája miatt is rendkívül rugalmas termék. A FRAC ajánlásaihoz igazodva, varasodás ellen legalább egy kontakt hatóanyagot tartalmazó készítménnyel kombináljuk.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A gubacsokról, 15. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: himlőszerű- és parenchima gubacsok

2026. február 1. 11:10

Körte, birs, dió, ördögcérna, juhar, szil és bangita: hogyan épülnek fel a levél belsejében fejlődő gubacsok, és hol élnek bennük a kártevők?

Ne feledkezzünk meg a rágcsálókról – most ütnek vissza!

2026. január 31. 08:10

Rejtőzködnek, mégis hatalmas kárt okoznak. A mezei rágcsálók elleni védekezés most, tél végén a legfontosabb.

Korán ébrednek a repce legveszélyesebb kártevői: kezdődik a repce ormányosainak szezonja

2026. január 30. 08:10

A nagy repceormányos és a szárormányos korai rajzása komoly terméskiesést okozhat, ha a védekezés időzítése hibás.

A növényvédelem kihívásai és megoldásai 2026-ban

2026. január 27. 11:10

A növénytermesztés során számos kihívással néznek szembe a termelők. Egy részük ellen lehet védekezni. Mit hoz 2026 a növényvédelem területén?

Széles körű, rovarokkal szembeni rezisztenciát eredményező géneket fedeztek fel

2021. augusztus 5. 07:39

A Wageningen Egyetem kutatói a lúdfű (Arabidopsis thaliana) esetében olyan géneket tártak fel, amelyek a zöld őszibarack-levéltetűn (Myzus persicae) kívül egyéb levéltetvek és liszteskefélék (Aleyrodidae) családjába tartozó fajok ellen is hatékony védelmet nyújtanak.

Mitől foltos az őszibarack levele?

2018. május 7. 07:24

Sz. Imréné kérdése: Az őszibarackfáim levelén apró, kerek, sárgás foltosodás figyelhető meg, hogyan előzhetném meg továbbterjedését?

Milyen növényvédelmet igényel a füge?

2022. augusztus 13. 04:36

Fügebokrunkon a képen látható rovarok élnek. Mik ezek, kell-e velük valamit tennem? Segítséget szeretnék kérni, hogy a füge milyen növényvédelmet igényel, mikor és mi ellen szükséges permetezni?

Miért ültet rózsát a szőlősgazda a szőlősorok elé?

2019. május 23. 05:36

H. László kérdése: Többször láttam már, hogy a szőlősorok elé rózsát ültettek. Miért teszik ezt a gazdák?