Növényvédelmi előrejelzés

Egyelőre kevesebb a kórokozó, de fontos a korai felismerésük

Agrofórum Online

Március utolsó dekádjában a nappali hőmérsékletek jóval az ilyenkor megszokott felett járnak, szinte késő tavaszt idézőek, bár az éjszakák azért még eléggé csípősek, időnként fagypont közelében jár a hőmérő higanyszála. Az eső továbbra is nagy ívben elkerüli térségünket, ezért az aszály nem szűnt meg. A szárazság mérséklődéséhez egy ”hetes eső” sem lenne elég. A növényeken a szárazság tünetei most mérsékelt növekedésben jelentkeznek, kevesebb a kórokozó, viszont a szárazság a kártevőknek kedvez.

Az őszi kalászos gabonákon, a március elején még messziről is jól látható sorhiányok, vetési hibák lassan eltűnnek, mert a szárazság ellenére a bokrosodás lassacskán befejeződik. Sajnos az aszály és a korai meleg előbb-utóbb szárba indulásra kényszeríti az őszi árpát. A szilárd formában kiszórt nitrogén fejtrágya csak részben tudott felszívódni a gyökereken keresztül, ezért igen gyakori a sárguló növény. Jobban jártak azok, akik fejtrágyaként folyékony készítményeket használtak, mert a leveleken keresztül jobb a hasznosulás, a harmattól pedig ismételten felvehető formába kerül.

A gabonát károsító kórokozók közül továbbra is a meleg, párás körülményeket kedvelő gabonalisztharmat a domináns betegség, de a növényállományok besűrűsödésével a többi, levélfoltosságot előidéző betegség tünetei is láthatóvá válnak. A kórokozók számára kedvezőtlen körülmények sok esetben a betegségre jellemző tünetek maszkírozódásával járnak, ezért nehéz a kórokozók felismerése, illetve elkülönítése egymástól. Ezért fontos a minél gyakoribb határszemle, mert határozott tünetek nélkül is fontos a felismerés a védekezés jó időzítése érdekében.

Árpa törpülés vírus fertőzés

Az egyelőre biztos, hogy még nem jött el az első védekezések ideje, mert nem kedvező a jelenlegi időjárás a gabona betegségei számára. Az ilyen időtájt veszélyessé válható sárgarozsda most még tüneti szinten sincs jelen a kalászos gabona táblákon.

Árpa helmitosporiózis

Kártevők közül a már korábbi előrejelzésekben említett vetésfehérítő bogarak jelen vannak ugyan a vetésekben, de egyedszámuk még most sem közelíti meg a veszélyesnek számító 8-10 darab/10 hálócsapás mértéket. Az ellenük való védekezés most még szükségtelen. A télen áttelelt gabonalevéltetvek viszont szaporodásnak indultak, bár a kolóniák száma napjainkban még nem számottevő. Mostani szívogatásuk nem is a közvetlen kártétel miatt veszélyes, hanem a gabona vírusbetegségek átvitele miatt.

Gabonalevéltetű búzán

Az őszi káposztarepcében, ha vontatottan is, de a korai fajták szárba indulása megkezdődött. Ezzel egy időben megkezdődött a tavaszi regulátorozás is, melynek célja kettős. A lombozaton jelentkező kórokozók leküzdése mellett a növények elágazódásra való serkentése egyaránt fontos. Most még kevés a betegség a leveleken, de a termés mennyisége és minősége szempontjából sokkal fontosabb, hogy a növényeken minél több, egyenrangú oldalelágazás fejlődjön ki. Ebben segít a szárba indulás kezdetén végzett növekedésszabályozás.

Többen kérdezték, hogy kell e védekezni a repce-szárormányos ellen, ha a repce még nem indult szárba. Ha vannak bogarak, akkor már szárba indulás előtt kell védekezni, mert a kártevő megtalálja a szárkezdeményt, és lerakja tojásait. A lerakott tojások ellen pedig eredménytelen a védekezés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív a moníliás fertőzés kialakulása a gyümölcsökön

2023. augusztus 9. 18:07

A jégveréstől sérült vagy molyrágta gyümölcsökön intenzív a moníliás (Monilia fructigena) fertőzés kialakulása, az egymással érintkező termések közül egyszerre több is megbetegszik.

Sok a mocskospajor, a diófák alja terítve van beteg terméssel

2019. szeptember 24. 14:57

Az elmúlt hét időjárását a csendes, időjárási frontoktól mentes időszak jellemezte. Csapadék csak szórványosan esett, sokat sütött a nap. A derült éjszakák miatt általában 10 °C alá csökkent a hőmérséklet, nappal pedig 20 °C körüli meleget mutatott a hőmérő.

Töretlenül terjeszkedik az almafa vértetű

2020. június 25. 04:36

Az almafa vértetű a dús lombozat védelmében folyamatosan terjeszkedik a vesszőkön és a hajtásokon. A szívogatás nyomán, a fiatal vesszőkön sejtburjánzás indul el, amit a viaszbevonat most még eltakar.

Egyre több a moníliával fertőzött gyümölcs

2020. augusztus 5. 08:46

Július végén időjárási frontoktól mentes, igazi nyári időjárás uralkodott az országban. Ezt a kellemes állapotot augusztus első napjaiban ismét záporokat, zivatarokat hozó légtömegek váltották fel, több-kevesebb csapadékot hozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet néhány fokkal csökkent, a levegő páratartalma pedig a zivatarok környezetében pedig tartósan megemelkedett, ami a betegségek terjedésének kedvezett.