20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: fertőz a nemezes és a szemölcsös gubacsatka

Agrofórum Online

Az előző hét folyamán időjárási szempontból két részre szakadt az ország. Míg a Dunántúlon heves zivatarláncok alakultak ki, melyből bőséges csapadék hullott, addig az Alföld nagy részén maradt az aszály, mely legnagyobb mértékben a keleti és középső részt sújtja. A meleg idő továbbra is maradt, bár kissé mérséklődött, mind a nappali, mind pedig az éjszakai hőmérséklet. A csapadékot kapott tájegységekben megnőtt a nedvességet kedvelő kórokozók fertőzési veszélye.

Almásokban tovább erősödött az almafalisztharmattal fertőzött hajtásvég, hűvösebb tájakon 8-12 %, másutt ennél jóval gyakoribb a beteg hajtás. A varasodással fertőzött hajtások aránya megnőtt levélen és termésen egyaránt. A levéltetű fertőzés általános, mértéke mindenütt igen gyakori. Tovább terjed az almafa vértetű a lombkoronán belül, valamint rajzik a kaliforniai pajzstetű is, a szétrajzó lárvák már a gyümölcsöket is fertőzik, azokon megjelentek az első „lázfoltok”. Az almamoly rajzása folyamatos, ültetvényenként változó nagyságú a csapdákba repülő lepkék száma (10-50 db/hét/csapda). A gyümölcsökön jól kivehető a hernyók berágási pontja, a károsítás már a dió termését is érinti.

A körtésekben emelkedett a varas levelek és a gyümölcsök száma, házikertekben kis mértékben, de jelen van a körterozsda is.

Alma kaliforniai pajzstetű

A levéltetű fertőzés érinti a csonthéjas gyümölcsű növényeket is, legerősebb a fertőzés a cseresznye, a meggy és a szilva ültetvényekben, de nem ritka a kajszin és az őszibarackon sem. A kaliforniai pajzstetű lárvarajzása szintén érinti ezen fafajokat is. A keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly folyamatosan rajzik, bár üteme kissé mérséklődött. A cseresznyeléggyel fertőzött gyümölcsök aránya jelenleg 5 % körüli, de a nyüves gyümölcsök száma egyre emelkedik. Ezzel együtt tovább emelkedett a moníliától megbetegedett gyümölcsök aránya, amit erősített a lehulló csapadék, mert megnőtt a felrepedt héjú termések száma. Ahol a gyümölcsök érintkeznek egymással, ott elkerülhetetlen a fertőzés.

A diófák levelein a gnomóniás- és baktériumos fertőzés mellett egyre több az atkás fertőzés, azonos arányban fertőz a nemezes- és a szemölcsös gubacsatka, a beteg levelek aránya 5 % körüli.

Nemezes gubacsatka

A szőlő ültetvényekben az amerikai szőlőkabóca lárvák fejlettsége most L1-L3 között van, arányuk nagyjából azonos mértékű, így fel kell készülni az ellenük való védekezésre. A betegségek elleni megelőző védekezés mindenütt ajánlott, különösen a csapadékot kapott területeken nőtt meg a fertőzés veszélye.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Gabonáink egészségére!

2019. március 25. 09:49

Mivel veszi fel a harcot a termelő a kalászosokban a gyomok és kártevők ellen? Vannak-e a gyakorlatban bevált tippjei, praktikái, kedvenc készítményei? Rutinos gazdákat kérdeztünk növényvédelmükről.

Teafa: miért is tartják olyan különlegesnek?

2023. január 6. 05:37

A teafa és a cajeput két olyan különleges hatással rendelkező illóolaj, mely lassan szinte minden háztartás alap-illóolaja lesz.

Repcevetőmag-üzletággal bővült a BASF

2018. szeptember 20. 13:02

A BASF az akvizíció révén a világ egyik legjelentősebb vetőmagvállalatává, a világ legnagyobb repcevetőmagos cégévé vált.

Két alkalommal lesz permetezőgép-felülvizsgálati alapképzés szeptemberben

2019. szeptember 5. 11:47

Az alapképzés szakmai ismeretanyagának elsajátítása vizsgaköteles.