Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: látványosan terjed a körte-gubacsatka

Agrofórum Online

Május első napjaiban egy markáns csapadékzóna közelítette meg a Kárpát-medencét délnyugati irányból. A front nem okozott jelentős lehűlést, csapadékot elsősorban a Dunántúlra és az ország középső területeire hozott. Mennyisége csak a talaj legfelső rétegét áztatta át, viszont több betegség terjedését segítette elő.

Még mindig kedvez az időjárás a csonthéjasok moníliás virág-és hajtásfertőzésének, valamint az őszibarack tafrinás levélfodrosodásának. A folyamat már a mandula és a kajszi virágzásával kezdődött, de még most is, a cseresznye és a meggy elvirágzása idején is igen kedvezőek a feltételek a járványos terjedéshez. Még rendszeres védelem mellett is alig találni tünetmentes gyümölcsfát, a kajszi és a meggy szinte 100 %-a beteg valamilyen mértékben. Ennél is látványosabb az őszibarack félék levélfodrosodása, a fertőzött levelek már kifejlődtek, a szivárvány minden színében „pompáznak” a fákon, hamarosan megkezdődik a hólyagos, beteg levelek elszáradása és lehullása. Ezen kedvező körülmények között lehetséges, hogy a fiatal termések egy részén is megjelenik majd a tafrinás levélfodrosodás okozta tünet. A változékony időjárás mellett a csonthéjas rovarkártevők közül nagyobb létszámban csupán a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly rajzik. Kajszihajtásokon megjelentek ugyan a kezdeti levéltetű kolóniák, de tömeges kártételről még korai beszélni, jelentősebb felmelegedés esetén azonban gyorsan bekövetkezhet, akárcsak a többi csonthéjas esetében.

Őszibaracktermésen tafrinás fertőzés

Almásokban és körtésekben kedveznek az időjárási körülmények a varasodás fertőzés terjedéséhez. Folyamatos az aszkospóra szóródás, a hosszabb ideig tartó nedvességborítás miatt maximális az inkubáció veszélye. Már megkezdődött a lisztharmat fertőzés terjedése az áttelelt primer tünetekről, de az intenzív folytatódáshoz melegebb időjárás kellene, akárcsak a baktériumos tűzelhalás fellépéséhez is. A növények fogékony fenológiai fázisban vannak, a nedvességborítás is elegendő lenne, de a kórokozónak még alacsony ez a hőmérséklet. Mérsékelten, de terjed a körtebolha fertőzés és szaporodnak a levéltetvek, ugyanakkor látványosan terjed a körte-gubacsatka néhány érzékeny fajtán. A leveleken pirosló foltok jelentek meg és a hajtáscsúcs torzulása figyelhető meg. Az almamoly most még mérsékelten repül a feromon csapdákba, jelentősebb rajzás a későbbiekben várható.

A szőlőültetvényekben az érzékeny fajták hajtásain gócszerűen megjelentek a szőlő levélatka és a nemezes gubacsatka tünetei, szemlézés alapján döntsünk a védekezés szükségességéről. A tarka szőlőmoly rajzása országszerte mindenütt tart, de a fogott lepkék létszáma egyelőre alacsony a feromon csapdákban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jön a fordulat?

2025. szeptember 8. 08:10

A kukorica érése felgyorsult, a napraforgó deszikkálása zajlik, a szójában ritkuló állományok, a mezei pocok aktivitása pedig nő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: őszi káosz a kertekben

2025. szeptember 2. 08:10

Őszre készülve: egyes betegségek visszahúzódnak, de a dióburok-fúrólégy, poloskák és rothadások most is nagy károkat okoznak a kertekben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: károsítók gyűrűjében

2025. szeptember 1. 13:10

A forró, száraz időjárás tovább nehezíti a szántóföldi kultúrák helyzetét: repcében bolhák, kukoricában lepkék, szójában atkák okoznak gondot.

Mi készít gyűrű alakú képleteket a fa vékonyabb ágaira?

2025. március 26. 04:39

Mi készít gyűrű alakú, apró körökből álló mintával rendelkező képleteket a fa vékonyabb ágaira?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzik a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly

2023. április 19. 14:44

Az elmúlt hét folyamán folytatódott az évszakhoz képest kissé hűvösebb, igen változékony időjárás.

Miként lehet a gyümölcsfákat ifjító metszésben részesíteni?

2025. február 28. 04:36

A metszési szezon kezdetén aktuális a kérdés: hogyan lehet a gyümölcsfák ifjító metszését szakszerűen elvégezni?

Gyümölcsösök károsítói virágzás idején

2021. március 23. 06:37

Az idei „márciusi télnek” hamarosan vége. Megérkezik vélhetően az igazi tavaszi időjárás, megindul a gyümölcsösökben a fák virágzása, illetve lombozatának fejlődése. Sajnálatos módon nem csak a haszonnövények növekedése, fejlődése veszi kezdetét, hanem egyes kártevők is megjelennek, hogy részt követeljenek maguknak a virágok, fiatal termések és a legelső lomblevelek alkotta táplálékbázisból.